2p

Elképesztő mértékben sújtja az áremelkedés a társadalom legidősebbjeit. A nyugdíjemelések még igazából enyhíteni sem tudják a terheket. 

Az Mfor.hu Nyugdíjas Árkosarának májusi értéke szinte forintra megegyezett az áprilisi bevásárlás értékével. Egy hónapja 29 325 forintot kellett kiadni a termékekért, most pedig 29 403 forintot - vagyis 78 forinttal kell többet leszurkolni a 21 termékből álló kosárért - írja laptársunk, mely új cikksorozatot indított a Privátbankár Árkosár felmérésére alapozva. 

A havi drágulás mértéke így elenyésző, százalékban kifejezve csupán 0,3 százalék és éves bázison is jelentősebb mérséklődés mutatkozik. Az áprilisi 34,3 százalék után májusban 26,8 százalékig mérséklődött az éves áremelkedés üteme.

Megjegyzik: ebben bizony már a bázishatás is bejátszik, hiszen egy évvel ezelőtt már igen magas, 32 százalékos volt a Nyugdíjas Árkosár-index.

Gyorsan ürülhetnek a pénztárcák a bevásárlásnál. Fotó: Depositphotos
Gyorsan ürülhetnek a pénztárcák a bevásárlásnál. Fotó: Depositphotos

Bár a kormány szankciósnak, illetve háborúsnak titulálja az inflációt Magyarországon, ezeknek vajmi köze van ahhoz, hogy ilyen magasságokig nőtt az árindex. Már csak azért sem, mert az infláció idehaza jóval a háború előtt, már 2021 elején emelkedő trendbe fordult: 2021 januárjában még 2,7 százalékos volt az áremelkedés átlagos üteme, májusban már 5,1 százalékot közölt a Központi Statisztikai Hivatal. Éppen ezért releváns a lap szerint megnézni, azóta milyen mindennapokban érzékelhető drágulást tapasztaltak a bevásárlások során.

Míg 2021 májusában még 17 597 forintért lehetett beszerezni az Árkosár termékkörét szemben a mostani 29 403 forinttal. Két év alatt ez 67,1 százalékos drágulást jelent. Ezzel párhuzamosan a nyugdíjakat a kiegészítések figyelembevételével 2021-ben 4,8, 2022-ben 14, idén pedig 15 százalékkal emelték, vagyis az ellátások 37,4 százalékkal emelkedtek ugyanezen időszak alatt.

A Nyugdíjas Árkosár alapján a nyugdíjak 17,7 százalékot veszítettek az értékükből 2021 óta. Ennyivel kisebb értékben tudnak alapvető élelmiszereket beszerezni a társadalom legidősebbjei most.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Fordulópont előtt állhat az elektromos autózás Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 09:55
Ez az egyik fontos megállapítása a Magyar Mérnöki Kamara elektromobilitásról készített tanulmányának, amit az MTI-vel közölt a szervezet. A dokumentum átfogó elemzést nyújt a hazai és nemzetközi szabályozási környezetről, a járműállomány alakulásáról, valamint az elektromos közlekedés valós környezeti hatásairól.
Makro / Külgazdaság Zsúfolt jövő hét elé nézünk a gazdaságban
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 08:47
A következő héten minden nap publikál statisztikát a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Megjelennek a legfrissebb inflációs, ipari, kiskereskedelmi adatok, és az államháztartás április végi helyzetéről szóló gyorsjelentést is kiadja a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
Makro / Külgazdaság Még évtizedekbe telhet, mire a hatékony digitalizált egészségügy berobban
Kormos Olga | 2026. május 3. 06:06
A digitalizáció egyre inkább beleszól az egészségügybe is, de vajon alapjaiban fogja-e megváltoztatni rohamtempóban a mindennapokat, vagy a nagy átalakulás azért még arrébb van? Erről beszélgetett a Klasszis Média Longevity és egészséggazdaság konferenciáján Dr. Skorán Ottó, a VOSZ Egészségügyi tagozat, Egészségügyi innováció és informatikai szekció elnöke, valamint Dr. Zrubka Zsombor, egyetemi docens, az Óbudai Egyetem, Egyetemi Kutató és Innovációs Központjának főigazgatója. A moderátor Szlankó Anna, a KPMG szenior menedzsere volt.
Makro / Külgazdaság Van ilyen? Trump a királyi látogatás után törölt egy fontos vámot
Privátbankár.hu | 2026. május 1. 14:09
Ha nem is bontanak pezsgőt, de ennek koccintás lesz a vége.
Makro / Külgazdaság Megvan a válasz: ennyi napra elegendő az ország üzemanyag-tartaléka
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:32
Töltik vissza a készleteket. 
Makro / Külgazdaság Nem nyúlt a kamatokhoz az EKB
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:18
Maradt a 2 százalékos betéti ráta. 
Makro / Külgazdaság Újabb rossz hír Európából: gyenge lett a GDP
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 13:45
A vártnál lassabb ütemben nőtt az euróövezeti GDP az első negyedévben.
Makro / Külgazdaság A Közel-Kelet fűti az európai inflációt: 3 éve nem láttunk ilyen adatot
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 13:00
A várakozásokat is felülmúlta a drágulás üteme az euróövezetben: az áprilisi infláció 3 százalékra, 2023 szeptembere óta a legmagasabbra gyorsult. A háttérben elsősorban az energiaárak drasztikus emelkedése áll, amit a közel-keleti feszültségek fűtenek.
Makro / Külgazdaság Vakarják a fejüket az elemzők a friss GDP-adat láttán
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 12:40
Bár a vártnál erősebben kezdte az évet a magyar gazdaság, a 2026-os előrejelzéseket ez nem módosítja felfelé. A Tisza-kormánytól várható élénkítés hatásait ugyanis az iráni háború keresztülhúzhatja.
Makro / Külgazdaság Aggódhatnak az állásukért az állami cégek NER-es vezérei
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 10:45
Főleg Kapitány István és Vitézy Dávid dönthet a sorsukról.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG