A Nemzetközi Bíróság elrendelte a humanitárius segélyezést és a polgári repülésbiztonságot érintő, Iránnal szembeni amerikai szankciók feloldását. A ma kiadott ideiglenes végzésében a törvényszék annak biztosítására szólította fel az Egyesült Államokat, hogy a Teherán elleni korlátozásai ne legyenek negatív hatással az említett területekre, a jelenlegi garanciák ugyanis nem megfelelőek.
A polgári lakosságra is veszélyesek
A bíróság végzése az élelmiszerek, mezőgazdasági termékek, gyógyszerek és orvosi eszközök, valamint a polgári légiközlekedés biztonságát szavatolni hivatott felszerelések iráni exportját érintő büntetőintézkedések felfüggesztését írja elő, mivel úgy vélik, hogy az amerikai szankciók veszélyeztethetik a polgári repülésbiztonságot, súlyosan káros hatásuk lehet a lakosság egészségi helyzetére és életére.
Iránban kérték, hogy avatkozzanak be
Irán július közepén fordult a Nemzetközi Bírósághoz az Egyesült Államok által ismét életbe léptetett szankciók azonnali eltörlését, illetve kártérítést sürgetve. Az iszlám köztársaság arra hivatkozott, hogy Washington megsértette a két állam közötti, kevéssé ismert 1955-ös barátsági szerződést.
Az Egyesült Államok szerint azonban a törvényszéknek nincs joghatósága az ügyben, a kifogásolt kérdésekre pedig nem vonatkozik a szóban forgó megállapodás.
Akár figyelmen kívül is lehet hagyni
A Nemzetközi Bíróság döntései ugyan hivatalosan kötelező érvényűek, a testület azonban nem tudja kikényszeríteni ítéletei végrehajtását, márpedig mind Irán, mind pedig az Egyesült Államok részéről volt már rá példa, hogy ezeket nem hajtották végre.
Ukrán drónok támadták Oroszország egyik legnagyobb olajfinomítóját és a Wildberries logisztikai központját.



