2p

Két rossz hír érkezett az amerikai gazdaságról, amit akár jónak is nevezhetünk: a gazdaság a vártnál gyengébben teljesít, ahogy a munkaerőpiac is - ez az infláció szempontjából jó hír, ezáltal enyhülhetnek a kamatemelési várakozások.

A második negyedévben az első negyedévit kissé meghaladó mértékben, de a korábbi kalkulációnál kevésbé nőtt éves összevetésben az Egyesült Államok bruttó hazai terméke a washingtoni kereskedelmi minisztérium statisztikai intézete, a Bureau of Economic Analysis (BEA) szerdai jelentése alapján.

Az MTI szemléjéből kiderül: a második negyedévben 2,1 százalékkal nőtt az Egyesült Államok bruttó hazai terméke az előző év azonos időszakához mérten a BEA második becslése alapján. Az első becslés még 2,4 százalékos növekedést mutatott. Az első negyedévben 2,0 százalékkal nőtt az amerikai GDP éves bázison.  

Az első becslést készletberuházások és a nem lakáscélú állóeszköz-beruházások revíziója miatt kellett lefelé módosítani. Ezt részben ellensúlyozta az állami és helyi kormányzati kiadások felfelé irányuló felülvizsgálata.

Érkezett egy másik adat is az amerikai gazdaság állapotáról, ami a vártnál gyengébbre sikeredett.

Augusztusban a vártnál kevésbé nőtt a foglalkoztatottak száma az Egyesült Államok magánszektorában a humánerőforrás menedzsment szolgáltatást nyújtó amerikai Automatic Data Processing (ADP) vállalat szerdai jelentése alapján. Az amerikai magánvállalkozások augusztusban 177 ezer munkavállalót vettek fel, kevesebbet a 195 ezres piaci várakozásnál és kevesebbet a júliusi, felfelé módosított 371 ezres növekedésnél is.

Mindkét hír arról tanúskodik, hogy a vártnál kevésbé teljesít jól az amerikai gazdaság, kevésbé feszes a munkaerőpiac - ez viszont jó hír abból a szempontból, hogy mérséklődik az inflációs nyomás, így a Fednek is lehetősége nyílhat az enyhébb monetáris politikára, mérséklődhetnek a kamatemelési várakozások is.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Megjöttek a friss üzemanyagárak: vihar előtti csend borulhatott a benzinkutakra
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 13:20
Szerdán sem változtak a hazai üzemanyagárak: a 95-ös benzin és a gázolaj országos átlagára továbbra is az előző napi szinten maradt.
Makro / Külgazdaság Ez volt Kapitány István örömének oka
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 08:30
2026 augusztusában az ipari termelés volumene 8,7 százalékkal bővült az egy évvel korábbihoz viszonyítva. A munkanaphatástól megtisztított index megegyezik a kiigazítatlannal. A növekedés elsősorban a járműgyártásnak, valamint a számítógép, elektronikai, optikai termék gyártásának köszönhető, miközben a feldolgozóipari alágak többségében visszaesett a termelés. A szezonálisan és munkanappal kiigazított adatok alapján az ipari kibocsátás 1,0 százalékkal nagyobb volt a 2026. júliusinál.
Makro / Külgazdaság Most Ön is kérdezhet Oszkó Pétertől, például a kockázati és magántőke-befektetésekről – ma délután a Klasszis Klub Live-ban
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 08:23
A Bajnai-kormány 2009-2010 közötti pénzügyminisztere fél 4-től lesz a vendégünk. Az egyórás élő adást a Klasszis Média YouTube-csatornáján és lapunk Facebook-oldalán közvetítjük.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter elárulta, hogy ki érkezik az október 23-i ünnepségre
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 07:15
Emmanuel Macron francia elnök érkezik Magyarországra.
Makro / Külgazdaság Csalóka a nagy építőipari fellendülés
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 18:55
A közel 22 százalékos éves növekedés ugyanis csak néhány nagy infrastrukturális beruházásnak köszönhető, miközben a vállalkozások egy része a tartalékai megőrzése érdekében elbocsátásokra kényszerülhet – nyilatkozta Koji László, Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnöke a Trend FM-nek. 
Makro / Külgazdaság Ennyivel drágult a lakásbiztosítás a díjbefagyasztás feloldása után
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 16:25
A harmadik negyedévben átlagosan 3,6 százalékkal emelkedett a lakásbiztosítások díja. Az alapdíjak befagyasztását a biztosítótársaságok 2026. június 30-ig vállalták.
Makro / Külgazdaság Rábólintott az EU, hogy a Baltikum felé terjeszkedjen a magyar óriás
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 15:04
Észt bankot vásárol fel az OTP.
Makro / Külgazdaság Így vélekedik az EU biztosa és Kármán András a 4,2 milliárdnyi uniós forrásról
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 14:07
Michael McGrath, az Európai Bizottság demokráciáért, jogérvényesülésért, jogállamiságért és fogyasztóvédelemért felelős biztosa és Kármán András pénzügyminiszter is boldog a kondicionálási eljárás vége után.
Makro / Külgazdaság Ők leszek az NVVH elnökhelyettesei
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 13:40
Ötvös Károly közpénzügyi, Gellért Károly Árpád vádemelésért felelős, valamint Terhes Tibor Dávid fellebbviteli elnökhelyettese lesz a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatalnak.
Makro / Külgazdaság Így változtathatja meg a Baross Gábor-terv a magyar vasutat
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 11:33
Végignéztük a Baross Gábor Vasútfejlesztési Tervet: az uniós forrásokkal hosszú idő után először indulhat biztos anyagi háttérrel a magyar vasút átalakítása.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG