2p

Bár az élelmiszerárak emelkedése még mindig magas, a szolgáltatások drágulása lassult, miközben az üzemanyagárak csökkentek – ezek járulhattak hozzá ahhoz, hogy az éves fogyasztóiár-index egy hónap alatt közel 1 százalékponttal, 4,7 százalékra lassult. Azért a maginfláció magas szintje miatt nem árt az óvatosság.

Márciusban a fogyasztói árak átlagosan 4,7 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat – tette közzé a Központi Statisztikai Hivatal kedd reggel. Ez hatalmas javulás a februári 5,6 százalékos éves fogyasztóiár-indexhez képest. Februárhoz viszonyítva átlagosan nem változtak az árak.

Az inflációt meghatározó fontosabb tételek közül éves szinten, tavaly márciushoz viszonyítva az élelmiszerek ára 7,0 százalékkal nőtt, a szolgáltatások 7,5 százalékkal drágultak, a szeszes italok, dohányáruk ára 5,5 százalékkal emelkedett, a tartós fogyasztási cikkeké meg 2,1 százalékkal.

A háztartási energiáért 2,7 százalékkal kevesebbet kellett fizetni, ezen belül a vezetékes gáz ára 5,5, a tűzifa ára 5,1 százalékkal mérséklődött, míg a palackos gázért 10,2 százalékkal többet kellett fizetni. A járműüzemanyagok ára 2,5 százalékkal mérséklődött – vélhetően ez utóbbi járulhatott hozzá nagyban az éves infláció egy hónap alatti jelentős, közel 1 százalékpontos javulásához.

Ráadásul ezúttal a nyugdíjasok inflációja is nagyot zuhant, annak 4,7 százalékos éves mértéke megegyezik az általános szinttel – egymás után másodszor fordul elő ilyen.

Ugyanakkor óvatosságra inthet, hogy a hosszabb távú inflációs mozgások előrejelzésére alkalmas indikátor, a maginfláció jóval magasabb lett, 5,7 százalék.

Részletes elemzéssel hamarosan jelentkezünk.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Új korszak nyílik jövőre az autópiacon, a mentőövbe Magyarország is belekapaszkodna
Imre Lőrinc | 2025. december 26. 07:41
Ha nem is oldódik meg minden problémája, de fellélegezhet, időt nyer a kontinens autóipara – reagált az év egyik legfontosabb, európai uniós gazdasági döntésére a Gépjármű Márkakereskedők Országos Szövetségének elnöke a Privátbankárnak. Gablini Gábor szerint a németeknek részben vissza kell térniük Kínából, aminek Magyarország is a nyertese lehet. 
Makro / Külgazdaság Hatnak a szankciók: Oroszország évekkel elhalasztja LNG termelési célját
Privátbankár.hu | 2025. december 25. 17:01
Oroszország „több évvel” elhalasztotta azt a tervét, hogy elérje az évi 100 millió tonnás cseppfolyósított földgáztermelést – mondta csütörtökön az állami televíziónak Alekszandr Novak miniszterelnök-helyettes, a nyugati szankciók energiaiparra gyakorolt hatására hivatkozva.
Makro / Külgazdaság Oroszország negyedével növelheti idei vezetékes gázkivitelét Kínába, de ez nem elég
Privátbankár.hu | 2025. december 25. 16:01
Moszkva fokozza ázsiai értékesítéseit, és erősíti kapcsolatait a világ legnagyobb energiafogyasztójával – mondta egy, az adatokra rálátással rendelkező forrás.
Makro / Külgazdaság Kifullad Putyin medvéje?
Privátbankár.hu | 2025. december 25. 14:50
Csökkent az orosz ipari termelés novemberben éves szinten, miközben az elemzők sokkal többre számítottak.
Makro / Külgazdaság A hideg polgárháborútól az állítólagos Tisza-csomagig – az idei Klasszis Klub Live-ok legnézettebb adásai
Csabai Károly | 2025. december 25. 07:37
23 adás, több mint félmilló megtekintés – ez az idén már az ötödik évfolyamába lépett egyórás élő műsorunk mérlege. A korábbi esztendőkhöz hasonlóan ezúttal is nevesebbnél nevesebb vendégeink voltak, köztük egykori miniszterek, jegybankelnökök, tőzsdeelnökök. Itt az ideje, hogy felidézzük a legnagyobb érdeklődésre számot tartó beszélgetéseinket.
Makro / Külgazdaság Trump már megkapta a karácsonyi ajándékát
Privátbankár.hu | 2025. december 24. 13:17
A vártnál jóval nagyobb mértékben bővült az Egyesült Államok gazdasága 2025. harmadik negyedévében.
Makro / Külgazdaság Megint szívhatják a fogukat a kamionosok
Privátbankár.hu | 2025. december 24. 12:58
Jelentősen szigorodnak a nehéz tehergépkocsik közlekedésére vonatkozó szabályok.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor: Magyarország egy „hanyatló unió” tagja
Privátbankár.hu | 2025. december 24. 11:27
Többek között ezt jelentette ki a kormányfő a Magyar Nemzetnek adott ünnepi interjújában.
Makro / Külgazdaság Óriási a baj, mindkét szuperhatalom kezdi bezárni a kapuit a németek előtt
Privátbankár.hu | 2025. december 23. 16:00
Jelentősen visszaesett a német áruexport 2025-ben az Egyesült Államokba és Kínába, amit az európai értékesítés és a szolgáltatásexport ellensúlyozott – derül ki a kölni székhelyű Institut der deutschen Wirtschaft (IW) kedden publikált elemzéséből.
Makro / Külgazdaság Erre az adatra Trump szerint megérhette ilyen sokat várni
Privátbankár.hu | 2025. december 23. 15:30
Az Egyesült Államok gazdasága a vártnál gyorsabban nőtt a harmadik negyedévben.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG