3p

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac? Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

Egyelőre csak a kiírás jelent meg a Budapest-Belgrád vasútvonal szakaszának felújítására.

Megjelent a Soroksár és Kelebia közötti, 152 kilométer hosszú vasútvonalra vonatkozó tervezés-kivitelezés beszerzési eljárás részvételi felhívása a MÁV honlapján - közölte a Kínai-Magyar Vasúti Nonprofit Zrt. az MTI-vel.

A hirdetményt ajánlatkérőként a MÁV Zrt. nevében eljáró Kínai-Magyar Vasúti Nonprofit Zrt. adta fel. A részvételi felhívás a gazdasági szereplőknek nyitott, kétszakaszos, tárgyalásos beszerzési eljárást jelöl meg, az esélyegyenlőség, az egyenlő bánásmód és a versenysemlegesség biztosításával - közölték.

A tenderben szereplő műszakilag elvárt cél a 160 kilométer/óra működési sebesség, a jelenlegi vasúti pálya teljes átépítése és a második vágány megépítése, a kölcsönös átjárhatóság érdekében egységes, európai vonatbefolyásoló-rendszer és elektronikus biztosítóberendezés.

10 év után újraindul egy vasútvonal

Arról néhány nappal ezelőtt számoltunk be, hogy decembertől ismét van rendszeres vasúti személyszállítás a Pozsony Ligetfalu-Rajka-Győr vonalon. Részletek >>>

Felére csökken a menetidő

Budapest és Belgrád között jelenleg mintegy nyolc óra a vasúti menetidő, ez a két főváros között 3,5 órára csökken. Belföldön a távolsági személyszállító vonatok egy órával rövidebb idő alatt teszik majd meg a hazai szakaszt, és az elővárosi utasok Kunszentmiklós-Tass és a főváros között is jelentős menetidő-csökkenésre számíthatnak.

A beszerzési eljárás lefolytatása a következő egy évben várható, kezdve az első, részvételi szakasszal, a jelentkező gazdasági szereplők jogi, pénzügyi és műszaki alkalmasságának vizsgálatával.

Az eljárás a végső ajánlattétellel és a szerződéskötéssel zárul. Ezután kezdődhetnek el a várhatóan két évig tartó tervezési és engedélyeztetési folyamatok, majd végül a kivitelezés, amely a jelenlegi tervek szerint mintegy három évet vesz igénybe.

Évtizedek óta hozzá se nyúltak

A Budapest-Kunszentmiklós-Tass-Kelebia vasútvonal 135 éves, az utolsó felújítása az 1960-as években történt. A 100 kilométer/óra sebességnek megfelelő paraméterek szerint épült, de jelenleg Soroksár és Kelebia között csak 80 kilométer/órával lehet közlekedni, valamint a biztonság érdekében, a pálya leromlott állapota miatt sebességkorlátozások is érvényben vannak mintegy 14 kilométer hosszban.

A Budapest-Belgrád vasútvonal újjáépítési beruházás magyarországi szakaszának fejlesztéséről, kivitelezéséről és finanszírozásáról a magyar és a kínai kormány 2015-ben, Szucsouban kötött egyezményt.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Magyar Péterék olyan támogatást találtak ki, ami sehol máshol nincs
Király Béla | 2026. szeptember 21. 05:41
A Magyarországon bevezetett üzemanyagár-támogatás az Európai Unióban bizonyos szempontból unikálisnak számít, sehol máshol nem adnak pénzvisszatérítést magánszemélyeknek úgy, ahogy azt a dízelesek számára Magyar Péterék kitalálták. Egyes szakértők szerint ugyanakkor egyáltalán nem kellene semmilyen támogatást nyújtani az autósoknak, az ellenzéki politikusok viszont még olcsóbb üzemanyagot szeretnének.
Makro / Külgazdaság Oroszország ajánlatot tett az AfD-nek
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 19. 15:51
Egy magas rangú Kreml-illetékes nyíltan gazdasági együttműködést ajánlott a szélsőjobboldali Alternatíva Németországnak (AfD) pártnak a vasárnapi tartományi választás előtt.
Makro / Külgazdaság Jövő héten vidámabban mehetünk tankolni
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 19. 09:35
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő előrejelzése szerint a jövő héten olcsóbb lehet idehaza a benzin és a gázolaj.
Makro / Külgazdaság Donald Trump keresztet vethet Grönlandra
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 19. 09:07
Eldőlt Grönland sorsa, Donald Trump bejelentést tett a sziget jövőjéről.
Makro / Külgazdaság Meglehetősen rossz hírt kapott Lengyelország
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 19. 08:40
Leminősítette Lengyelországot a Moody's Ratings. A nemzetközi hitelminősítő a péntek éjjel Londonban bejelentett döntést elsősorban azzal a várakozásával indokolta, hogy tartós romlásnak indul a lengyel költségvetési helyzet.
Makro / Külgazdaság Dilemma előtt az MNB: lenne tér a kamatvágásra, de a forint közbeszólhat
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 18. 17:24
Bár az alacsony magyar infláció önmagában lehetőséget adna az MNB-nek a kamatcsökkentés folytatására, a külső környezet jelentősen romlott az augusztusi döntés óta. Az energiaárak emelkedése, a Fed és az EKB szigorítása, valamint a forint stabilitásának megőrzése egyaránt az óvatosabb jegybanki politika mellett szól – derül ki az Akcenta CZ elemzéséből.
Makro / Külgazdaság Feljelentést tesz a kormány, és felmondaná a 20 ezer milliárd forintos autópálya-koncessziót
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 18. 12:44
Erről számolt be a közlekedési és beruházási miniszter péntek délelőtt.
Makro / Külgazdaság Tovább esett az euróövezet építőipara
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 18. 12:12
Júliusban éves összevetésben 2 százalékkal csökkent az euróövezet építőipari termelése, így sorban a második hónapban mértek visszaesést. A zsugorodás február óta a legnagyobb volt – derül ki az Eurostat pénteken közzétett adataiból, amelyről az MTI számolt be.
Makro / Külgazdaság Norvégiából is jönnek a nagy pénzek
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 18. 09:21
A kormány újrakezdte a tárgyalásokat a Magyarországot megillető norvég alapok lehívásáról, amelyeken keresztül több mint 92 milliárd forint érkezhet az országba – közölte Orbán Anita külügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Most dől el Vlamigyimir Putyin sorsa
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 18. 08:05
Oroszország mind a 89 régiójában megkezdődtek a három napig tartó parlamenti és regionális választások – írja az MTI. Az Állami Duma 450 mandátuma mellett több ezer helyi tisztség sorsáról döntenek, és első alkalommal vesznek részt a szavazásban az Oroszország által 2022-ben annektált ukrajnai régiók lakói is.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG