3p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Január 17-én 15:30 órakor a volt pénzügyminiszter, közgazdász, adószakértő, a Budapesti Corvinus Egyetem tanára lesz a Klasszis Média Lapcsoport online rendezvényének a vendége. Csak egy ingyenes regisztrációra van szükség és máris kérdezhet László Csabától.

Nehéz éven vagyunk túl. 2023-ban az infláció több mint negyedszázada nem látott magasságokba került, miközben a gazdaság recesszióba zuhant. Utóbbi a költségvetés helyzetét is nehezítette, annak GDP-arányos hiányára vonatkozó előrejelzését a kormány többször módosította, ám a végeredmény, az 5,9 százalék még ezeken is túltett.

Ennek ellenére a kabinet nem a büdzsé lyukainak betöméséhez gyűjtött forrást, hanem ahhoz, hogy meg- (illetve vissza-) vásárolja a Budapest Airportot üzemeltető társaságot.

Hogy ez mennyire jó ötlet, arról is kérdezzük László Csabát Klasszis Klubunk következő online adásában, mint aki egykoron, 2002 májusa és 2004 februárja között pénzügyminiszterként napi szinten volt kénytelen foglalkozni az ország költségvetésével. Akkoriban még nem nyár elején készült el a jövő évi büdzsé, hogy aztán azt az új esztendő kezdetéig számos alkalommal változtassák – erről a metódusról is érdekes lehet a szakember véleménye.

László Csaba lesz a Klasszis Klub január 17-ei, szerdai online adásának vendége. Fotó: Klasszis Média Lapcsoport
László Csaba lesz a Klasszis Klub január 17-ei, szerdai online adásának vendége. Fotó: Klasszis Média Lapcsoport

Akinek közgazdászként, adószakértőként, a Budapesti Corvinus Egyetem tanáraként természetesen más témákra is rálátása van. Így arra, hogy az infláció versus gazdasági növekedés témakörben mire kell(ene) figyelnie a fogyasztói árak kordában tartása érdekében cselekedő Magyar Nemzeti Banknak? Például hogyan tud úgy megfelelnie a kormány, s azon belül is annak gazdaságpolitikai éceszgéberének kikiáltott Nagy Márton felől érkező nyomásnak, miszerint a GDP-nek az idén illene ledolgoznia a tavaly összeszedett hátrányát, s 4 százalékkal bővülnie? Reális ez?

Netán azért mondja ezt a január 1-jén gazdaságfejlesztésiből nemzetgazdaságivá átvedlett miniszter, mert kormányzati berkekben úgy vélik, azt követően, hogy az Európai Unió megszavazott Magyarországnak egy részösszeget, most már minden rendben lesz? Tényleg így van?

Állandóan visszatérő téma az euróbevezetés kérdése, az EU 27 tagállamából már csak hétben nem ez a törvényes fizetőeszköz. Köztük nálunk. Az Orbán-kormány álláspontja évek óta egyértelmű: hallani sem akar a forint „nyugdíjaztatásáról”. Vajon változtat-e ezen a hozzáálláson, hogy a bolgárok és a románok után immár a csehek is kilátásba helyezték az euróbevezetést? Milyen hátrányai, de akár előnyei lennének, ha esetleg a lengyelek is leváltanák a zlotyt az uniós pénzre, így a forint úgymond magára maradna?

Lesz tehát téma bőven a következő Klasszis Klubban. Az egyórásra tervezett beszélgetés során azonban nemcsak mi tesszük fel kérdéseinket László Csabának, erre olvasóinknak, nézőinknek is lesz lehetőségük az adás alatt chaten, valamint előzetesen, a klasszisklub@privatbankar.hu címre is elküldhetik kérdéseiket.

A január 17-én, szerdán 15:30-kor kezdődő rendezvényünk teljesen ingyenes, csupán egy regisztráció szükséges hozzá, melyet az alábbi linken tehetnek meg:

Regisztráljon most! >>> 

Korábbi Klasszis Klubunk beszámolói:

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Lemondott a belga miniszterelnök, költségvetési válság alakult ki Brüsszelben
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 10:47
Benyújtotta lemondását Bart De Wever belga miniszterelnök Fülöp királynak, miután a kormánykoalíciónak nem sikerült megállapodnia a 2027-es szövetségi költségvetésről. A Le Soir belga napilap beszámolója szerint a vasárnap este kezdődött, szűk körű kabinetülés hétfő hajnalban eredménytelenül ért véget, ezzel politikai válságba került az ötpárti kormánykoalíció.
Makro / Külgazdaság A Tisza számára is fontos tanulságként szolgálhat a második Orbán-kormány alatt átadott debreceni stadion
Imre Lőrinc | 2026. november 2. 09:57
Jelentősen átalakul a magyarországi sportfinanszírozás, miután megszűnik a 2011-ben létrejött tao-rendszer, amely alapján a nyereségesen működő vállalatok hat látvány-csapatsportág számára közvetlenül ajánlhatták fel a társasági adójuk (akár nagyon jelentős) százalékát. Az viszont továbbra is fontos kérdés, hogy hosszabb távon az elmúlt 16 évben felépült látványberuházások, stadionok fenntartását és üzemeltetését hogyan lehet még inkább a piaci működés irányába terelni, ezzel is levéve a terheket a költségvetésről.
Makro / Külgazdaság Egyre többen vesznek lakást minimális önerővel Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 09:15
Egy év alatt több mint négyszeresére emelkedett a 20 százaléknál kisebb önerővel felvett lakáshitelek aránya Magyarországon. A Magyar Nemzeti Bank adatai alapján 2026 júniusában már a jelzáloghitelek 12,5 százalékát folyósították ilyen feltételekkel, szemben az egy évvel korábbi 3 százalékkal. A BiztosDöntés.hu elemzése szerint a növekedés elsősorban az Otthon Start programnak köszönhető, amely szélesebb körben tette lehetővé a 10 százalékos önerővel történő lakásvásárlást.
Makro / Külgazdaság Újabb áremelkedések nehezítik a magyar ipari vállalatok helyzetét
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 09:00
Mérséklődött a magyar feldolgozóipar növekedési üteme októberben, de az ágazat továbbra is bővülést mutat. A Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság (MLBKT) hétfőn közzétett adatai szerint a szezonálisan kiigazított Beszerzési Menedzser Index (BMI) a szeptemberi 53,3 pontról 53,1 pontra csökkent. A mutató ugyanakkor meghaladja az októberi hosszú távú, 52,4 pontos átlagot, és továbbra is az 50 pontos növekedési küszöb felett áll.
Makro / Külgazdaság Dráma a Velencei-tónál
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 08:48
Közel 120 centiméterrel volt alacsonyabb a vizszint 2026. október 19-én az 1996-2025. közötti októberi mediánnál, mindössze 5,6 centiméter.
Makro / Külgazdaság Decemberben sem emelik olajkvótáikat az OPEC+ meghatározó tagjai
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 07:03
Decemberben is változatlan kitermelési célokat alkalmaz az OPEC+ hét meghatározó tagállama – derült ki az OPEC vasárnapi közléséből. Szaúd-Arábia, Oroszország, Irak, Kuvait, Algéria, Kazahsztán és Omán online egyeztetésén már a harmadik egymást követő hónapra döntött a kvóták befagyasztásáról.
Makro / Külgazdaság Ennyit drágult a bevásárlás a Lidl, a Penny és az Aldi üzleteiben
Kollár Dóra | 2026. november 2. 05:44
Megjelent a legfrissebb Privátbankár Diszkont Árkosár, ezt tapasztaltuk a magyarországi diszkontokban.
Makro / Külgazdaság Ezen a listán is Románia mögé csúsztunk, innen lesz szép nyerni
Imre Lőrinc | 2026. november 1. 17:28
Újabb két helyet rontott Magyarország a StartupBlink által 2017 óta összeállított globális startup-listán, amely azt méri fel, hogy az egyes országokban mennyire támogató a környezet a startupok, az innovatív technológiai vállalkozások számára. A koronavírus-járvány óta tart a lecsúszás, és bár szakmai javaslatokból tele a padlás, nagy kérdés, hogy sikerül-e megfordítani a trendet.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mennyivel emelkednek jövőre a nyugdíjak
Privátbankár.hu | 2026. november 1. 10:05
A Pénzügyminisztérium péntek éjjel benyújtotta a jövő évi költségvetésről szóló törvényjavaslatot.
Makro / Külgazdaság Kapitány István: több mint 4000 milliárd forintot mozgósít a kormány
Privátbankár.hu | 2026. november 1. 08:21
A miniszter szerint a „nyáron hazahozott” uniós forrásokból jövőre több mint 900 milliárd forint jut a gazdaságba.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG