3p

Kína határozottan felszólítja Japánt, hogy ne engedje a tengerbe a fukusimai erőműnél felgyülemlett, higított hűtővizet, és gondoskodjon felelős ártalmatlanításáról - közölte a pekingi külügyminisztérium szóvivője.

Vang Ven-pin szokásos sajtótájékoztatóján elmondta, hogy a japán kormány a nemzetközi közösség erős aggodalmait és határozott ellenállását figyelmen kívül hagyva jelentette be a döntést, hogy augusztus 24-től megkezdi a fukusimai víz tengerbe eresztését.

"Ez rendkívül önző és felelőtlen lépés, mivel a kibocsátással a radioaktív szennyezés kockázatai a világ többi részére is átterjednek, és ezzel Japán önző érdekeit az egész emberiség hosszú távú jóléte fölé helyezi" - mondta Vang, majd hozzátette, hogy Kína komolyan aggódik és elítéli ezt, így komoly lépéseket tett Japán felé.

Japánt nem érdeklik az aggályok. Fotó: Depositphotos
Japánt nem érdeklik az aggályok. Fotó: Depositphotos

Elmondta, hogy az elmúlt több mint két év során a törvényesség, a jogszerűség és a szennyezett víz óceánba eresztéséről szóló japán terv jogszerűségét és biztonságát újra és újra megkérdőjelezte a nemzetközi közösség, azonban Japán továbbra sem foglalkozik a főbb nemzetközi aggályokkal, mint például a tisztítóberendezés hosszú távú megbízhatósága, a szennyezett vízzel kapcsolatos adatok hitelessége és pontossága, valamint a megfigyelési megállapodás hatékonysága.

"Kína és más érdekelt felek már többször is rámutattak, hogy amennyiben a fukusimai nukleárisan szennyezett víz valóban biztonságos, akkor Japánnak nem kellene a tengerbe eresztenie, és minden bizonnyal nem is szabadna, ha nem az" - mondta Vang, hozzátéve, hogy ez indokolatlan, észszerűtlen és szükségtelen Japán számára, hogy továbbra is keresztülvigye az ezzel kapcsolatos tervét.

"Az óceán tartja fenn az emberiséget. Az nem egy csatorna Japán szennyezett vizének" - mondta el Vang.

Majd angsúlyozta: Kína minden szükséges lépést meg fog tenni a tengeri környezet védelme, az élelmiszerbiztonság és az emberek életének és egészségének védelme érdekében.

A fukusimai nukleáris erőművet 2011-ben pusztító földrengés és szökőár sújtotta, ami miatt az atomerőműben a világ második legsúlyosabb nukleáris balesete következett be. Az erőműnél összegyűlt szennyezett vizet óriási tartályokban tárolják, de a létesítmény felszámolásához fel kell szabadítani a helyet, ezért a vizet megtisztítják és sokszorosára hígítják és évtizedeken át fokozatosan engedik a tengerbe. A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség szerint a terv összhangban áll a nemzetközi biztonsági szabványokkal és a víz tengerbe engedése elhanyagolható hatással lesz az emberekre és a környezetre - írja az MTI.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Fordulópont előtt állhat az elektromos autózás Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 09:55
Ez az egyik fontos megállapítása a Magyar Mérnöki Kamara elektromobilitásról készített tanulmányának, amit az MTI-vel közölt a szervezet. A dokumentum átfogó elemzést nyújt a hazai és nemzetközi szabályozási környezetről, a járműállomány alakulásáról, valamint az elektromos közlekedés valós környezeti hatásairól.
Makro / Külgazdaság Zsúfolt jövő hét elé nézünk a gazdaságban
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 08:47
A következő héten minden nap publikál statisztikát a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Megjelennek a legfrissebb inflációs, ipari, kiskereskedelmi adatok, és az államháztartás április végi helyzetéről szóló gyorsjelentést is kiadja a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
Makro / Külgazdaság Még évtizedekbe telhet, mire a hatékony digitalizált egészségügy berobban
Kormos Olga | 2026. május 3. 06:06
A digitalizáció egyre inkább beleszól az egészségügybe is, de vajon alapjaiban fogja-e megváltoztatni rohamtempóban a mindennapokat, vagy a nagy átalakulás azért még arrébb van? Erről beszélgetett a Klasszis Média Longevity és egészséggazdaság konferenciáján Dr. Skorán Ottó, a VOSZ Egészségügyi tagozat, Egészségügyi innováció és informatikai szekció elnöke, valamint Dr. Zrubka Zsombor, egyetemi docens, az Óbudai Egyetem, Egyetemi Kutató és Innovációs Központjának főigazgatója. A moderátor Szlankó Anna, a KPMG szenior menedzsere volt.
Makro / Külgazdaság Van ilyen? Trump a királyi látogatás után törölt egy fontos vámot
Privátbankár.hu | 2026. május 1. 14:09
Ha nem is bontanak pezsgőt, de ennek koccintás lesz a vége.
Makro / Külgazdaság Megvan a válasz: ennyi napra elegendő az ország üzemanyag-tartaléka
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:32
Töltik vissza a készleteket. 
Makro / Külgazdaság Nem nyúlt a kamatokhoz az EKB
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:18
Maradt a 2 százalékos betéti ráta. 
Makro / Külgazdaság Újabb rossz hír Európából: gyenge lett a GDP
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 13:45
A vártnál lassabb ütemben nőtt az euróövezeti GDP az első negyedévben.
Makro / Külgazdaság A Közel-Kelet fűti az európai inflációt: 3 éve nem láttunk ilyen adatot
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 13:00
A várakozásokat is felülmúlta a drágulás üteme az euróövezetben: az áprilisi infláció 3 százalékra, 2023 szeptembere óta a legmagasabbra gyorsult. A háttérben elsősorban az energiaárak drasztikus emelkedése áll, amit a közel-keleti feszültségek fűtenek.
Makro / Külgazdaság Vakarják a fejüket az elemzők a friss GDP-adat láttán
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 12:40
Bár a vártnál erősebben kezdte az évet a magyar gazdaság, a 2026-os előrejelzéseket ez nem módosítja felfelé. A Tisza-kormánytól várható élénkítés hatásait ugyanis az iráni háború keresztülhúzhatja.
Makro / Külgazdaság Aggódhatnak az állásukért az állami cégek NER-es vezérei
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 10:45
Főleg Kapitány István és Vitézy Dávid dönthet a sorsukról.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG