2p

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

Megkezdődött vasárnap reggel Franciaországban a nemzetgyűlési választások második fordulója.

Az előzetes felmérések szerint Emmanuel Macron államfő és centrista szövetségeseinek Együtt! elnevezésű koalíciója végezhet az élen, így a következő öt évben is az elnöki többség rendelkezhet a legnagyobb frakcióval a parlament alsóházában, nem biztos azonban, hogy meg tudja őrizni az eddigi abszolút többségét.

A múlt vasárnapi első fordulóban a rekordalacsony, 47 százalékos részvétel mellett az elnöki koalíció mindössze 21 ezer szavazattal végzett az élen az első fordulójában a kommunistákat, a zöldeket, a szocialistákat és a radikális baloldalt tömörítő baloldali összefogás (NUPES) előtt. Mindkét szövetség 25 százalékos támogatottságot kapott.

A mandátumbecslések szerint a kormánypárt 265 és 305 közötti helyre számíthat az 577 fős nemzetgyűlésben, míg a NUPES 140-180 képviselőt küldhet a nemzetgyűlésbe. Az abszolút többséghez 289 szavazat szükséges.   

Macron "stabil többséget" szeretne

Két hónappal ezelőtti újraválasztása után Emmanuel Macron a két forduló előtt "stabil többséget" kért a választóktól a kormányzáshoz a második mandátuma idejére. "Semmi sem lenne rosszabb, mint francia rendetlenséget társítani a világban tapasztalható rendetlenséghez" - mondta az elnök, "erőt és határozottságot" kérve "a szabadság, egyenlőség, testvériség, szekularizáció" megtartásához.  

Vajon lesz-e oka ekkora ünneplésre a második forduló után? Fotó: Jött, látott és megint győzött. Fotó: EPA/Guillaume Horcajuelo
Vajon lesz-e oka ekkora ünneplésre a második forduló után? Fotó: Jött, látott és megint győzött. Fotó: EPA/Guillaume Horcajuelo

"Meg kell védenünk az intézményeinket mindazokkal szemben, akik vitatják és gyengítik azokat" - tette hozzá, egyszerre üzenve az erősebb parlamentre építő VI. köztársaságot szorgalmazó baloldali összefogásnak és vezetőjének, a miniszterelnöki székre pályázó baloldali radikális Jean-Luc Mélenchonnak, valamint Marine Le Pen pártjának.

Az új nemzetgyűlés június 28-án tartja alakuló ülését, s az eredménytől függően kisebb-nagyobb kormányátalakítás is várható.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Senki nem tudja, mi jöhet a magyar benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 15. 10:34
Jelenleg elképzelhetetlen, merre indulnak el az árak a következő napokban.
Makro / Külgazdaság Ketyeg az óra: a kormány hazahozna minden EU-s pénzt, felülvizsgálják a kiemelt beruházásokat
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 14. 17:44
Ezek voltak a kormányszóvivői tájékoztató legfontosabb témái.
Makro / Külgazdaság Megint sokkal drágább lesz a tankolás
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 14. 12:27
Ezúttal mindkét üzemanyagtípusnál jelentősebb emelés érkezik.
Makro / Külgazdaság Kapitány István döntött: kirúgta a Posta vezérét is
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 14. 11:29
Láng Géza utódját még keresik.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter: „Nem abból a kőbányából érkezik a paksi beruházásra a több tonna kő, amire sokan gondolnak”
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 17:30
Magyar Péter miniszterelnök és két szakember tartott sajtótájékoztatót a paksi helyzettel kapcsolatban. Arról is beszélt, hogy a két beruházásról döntöttek a Duna vízszintjének megemelése érdekében.  
Makro / Külgazdaság Mi vár az autósokra a benzinkutakon? Itt az előrejelzés
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 16:46
Péntekre sem érkezik újabb nagykereskedelmi árváltozás.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter: újra apadásnak indult a Duna
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 16:02
Erről a kormányzati tájékoztatón beszélt.
Makro / Külgazdaság Új fejlemény az MNB-botrányban: dokumentumokat adtak át az ügyészségnek
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 15:02
Az előző jegybanki vezetés idején történt ügyben.
Makro / Külgazdaság Teljesen leálíltják Románia egyetlen atomerőművét a vízállás miatt
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 11:40
Túl alacsony a Duna, és a vízállás folyamatosan és jelentősen csökken. Románia jelentős, 2000 megawattot meghaladó áramimportra szorul a leállítás után az esti csúcsidőben.
Makro / Külgazdaság Nem tétlenkedett Krausz Ferenc: új vállalkozást alapított
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 10:42
Az államhoz kerülnek a Nobel-díjas fizikushoz, Krausz Ferenchez köthető Élvonal Alapítvány közfeladatai és a hozzá tartozó Molekuláris Ujjlenyomat Kutató Központ (CMF) – mindeközben a tudós egy hónapja már létre is hozott egy új vállalkozást.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG