4p
Éjjel elkezdődött a magyar-horvát határszakaszon a kerítésépítés. Ami szerda este történt a röszkei határnál, szervezett támadás volt Magyarország ellen - mondta a kormányfő a Kossuth Rádióban.
MTI Fotó: Máthé Zoltán

A miniszterelnök interjúját azzal a kiinduló helyzettel kezdte, hogy a nyugat-balkáni embercsempészet útvonal fennmaradt, azzal kell számolni, hogy a déli határnál továbbra is elhaladnak a bevándorlók, csak most Horvátországba mennek.

Orbán szerint Horvátország szemel láthatóan nem tartja be a schengeni egyezményt. Ebből viszont az a kérdés következik, hogy mi hárul Magyarországra? A miniszterelnök erre azt mondta, már az éjszaka elkezdték 41 kilométeren a kerítés építését a horvát szakaszon. Több száz rendőrt és katonát vezényeltek a magyar-horvát határhoz. Az építésben jelenleg 600 katona vesz részt, további 500 katona és rendőr még ma, illetve a hétvégén érkezik. Első védvonal még a nap folyamán el is készül.

"Nincs olyan homokbucka, vakondtúrás, ami mögé el lehet bújni" - hangzott el az interjúban.

Egyedül vagyunk

"Nem számíthatunk másra, sem horvátokra, se a szerbekre. Minden barátság, együttműködés fontos, de látnunk kell, hogy nem számíthatunk segítségre. Nyugatról sem számíthatunk semmilyen segítségre. De továbbra is azzal kell számolni, hogy Nyugatról nem fog csitulni a bennünket kritizáló hangok sem" - jegyezte meg a kormányfő.

Arra a kérdésre, hogy mit szólt ahhoz a miniszterelnök, ami szerda este Röszkénél történt, Orbán azt válaszolta, "a helyzet politikailag és jogilag egyszerű". Vagyis felfegyverzett támadás érte a magyar határt, és ezzel Magyarországot, és amelyet Szerbia semmilyen formában nem próbált megakadályozni.

Fogtak terroristát

"Úgy tudtuk  megfékezni a Szerbiából kiinduló támadást, hogy az emberiesség szabályait is figyelembe vettük" - tette hozzá. A miniszterelnök azt is elmondta, Röszkén a magyar határ támadásánál fogtak terroristát, tudják, kik szervezték a Magyarország elleni támadást. "Arab és angol nyelven irányították a támadást, megszervezett média háttérrel" - tette hozzá a kormányfő.

Arra a kérdésre, hogy ezek után a honvédség bevetésére még nagyobb szükség lehet-e, azt mondta, minden szervezett állami erőt igénybe kell venni. "Nem ok nélkül hívják a magyar hadsereget honvédségnek, ha baj van, akkor meg kell védeni a hont" - fogalmazott a kormányfő, hozzátéve: a honvédő politika működik. "Azt akarjuk bebizonyítani az embereknek, az emberáradatot meg kell fékezni, ki lehet szűrni a veszélyt. Nem tudja Európa, kiket enged be" - tette hozzá.

A miniszterelnök szerint éppen ezért már nem bevándorlási problémáról beszélünk, hanem komoly terrorista fenyegetettségről.

Nincs bajuk az itt élő muszlimokkal

Orbán Viktor ugyanakkor azt is elmondta, Magyarországnak világossá kell tennie, hogy semmi baj nincs az itt élő muszlim közösséggel. Tisztelt, megbecsült, hasznos tagjai a magyar társadalomnak, akik itt élnek.

Továbbá a kormányfő szerint vigyázni kell arra is, hogy a keresztény Európa mellett kifejtett nézetek, ne iszlám ellenes politikát keltsenek. "Sose fogunk iszlám ellenes politikát folytatni" - tette hozzá.

Az utánpótlást kellene megszüntetni

Hogy mit vár Orbán a jövő hétre összehívott rendkívüli uniós csúcstól, azt mondta, továbbra sem támogatjuk a kvótarendszert. Annyit mondott, vannak javaslatai a migrációs válság kezelésére. Szerinte az európai vezetők logikátlanul viselkednek, arra kellene összpontosítani, hogy a vezető politikusok végre vegyék első helyre a határok megőrzését, hogy az illegális bevándorlás utánpótlását megszüntessék.

"Üzletileg kiépült, rengeteg vagyont mozgató rendszer működik. Ezt az üzleti láncot meg kell szakítani. Súlyosbítjuk a bajt és nem enyhítjük, ha a kvótarenszerről beszélünk" - jegyezte meg.

"Meg fogjuk védeni a határainkat. Jogosan nő az embereknek a félelem, és joggal várják el, hogy vezetőik legyenek urai a helyzetnek, védjék meg őket, ez a kötelességünk és ezt fogjuk tenni" - jelentette ki a kormányfő a Kossuth Rádióban.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Új vezető számolja át az ország pénzét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:22
Demkó-Szekeres Zsolt helyett Slánicz Béla lesz a Magyar Államkincstár elnöke, akinek a feladatait is megnevezte a pénzügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Magyarország közölte, mennyi hitelt kér a SAFE-programból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 15:40
Olaszország 8 milliárd, Magyarország pedig az eredetileg tervezett 16 milliárd helyett csak 5,4 milliárd eurós hitelt venne igénybe a SAFE-program keretében. A fennmaradó összeget az Európai Bizottság Ukrajnával közös vagy őket támogató védelmi projektekre fogja fordítani.
Makro / Külgazdaság Nem ettől az adattól fog megemelkedni az Ön pulzusa!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 13:25
Nyugalom uralkodik az üzemanyagpiacon.
Makro / Külgazdaság Irán hétnapos tervvel nyitná újra a Hormuzi-szorost
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 09:52
Irán olyan hétnapos tervet terjesztett az Egyesült Államok elé, amelynek végén Teherán újranyitná a Hormuzi-szorost, és ismét tárgyalóasztalhoz ülne Washingtonnal – közölte Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter New Yorkban, amiről az MTI adott hírt. A javaslat életbe lépését Teherán bizonyos amerikai lépésekhez köti.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping arra kérte Trumpot, hogy ellenezze Tajvan függetlenségét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 08:52
Hszi Csin-ping arra kérte Donald Trump amerikai elnököt, hogy Washington „ellenezze Tajvan függetlenségét”, és óvatosan kezelje a sziget ügyét. A kínai államfő a csütörtöki washingtoni csúcstalálkozón az amerikai–iráni konfliktus rendezésére is a tárgyalásokhoz való visszatérést sürgette – írta meg az Index.
Makro / Külgazdaság Augusztusban is több lett a munkanélküli magyar
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 08:30
A munkanélküliek száma 229 ezer fő a KSH augusztusi adata szerint.
Makro / Külgazdaság Újra fellángolt a Brexit-vita: tízéves tervet javasol Tony Blair intézete
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 07:33
Nagy-Britanniának azt a célt kellene kitűznie, hogy tíz éven belül ismét csatlakozik az Európai Unióhoz – erre tett javaslatot a Tony Blair Institute for Global Change. Az MTI információi szerint az egykori brit miniszterelnök által alapított elemzőintézet szerint ehhez azonban nemcsak Londonnak kell változtatnia Brexit utáni politikáján, hanem az EU-nak is jelentős reformokat kellene végrehajtania.
Makro / Külgazdaság Az akkugyáraknak üzent Gajdos László: „Szükségünk van az iparra, de nem minden áron”
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 19:15
Önálló akkumulátoripari igazgatóság alakul a januárban létrejövő Országos Élőkörnyezet-felügyeleti Főhatóságon belül – közölte Gajdos László élő környezetért felelős miniszter a Facebook-oldalán csütörtökön.
Makro / Külgazdaság Egyéves haladékot kapott Magyarország az Európai Bizottságtól
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 17:16
Jóváhagyta az Európai Bizottság a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) kérelmét, így Magyarországnak átmenetileg nem kell alkalmaznia egy uniós gázpiaci szabályt a szerb határon – közölte a hivatal. A haladék nagyjából egy évre szól: a szabály a 2027/2028-as gázévtől lép teljeskörűen életbe.
Makro / Külgazdaság Tizenötmillió eurós szerződést írt alá a prémium kategóriás cég, a Mol is érintett benne
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 13:58
Az Alteo Energiaszolgáltató Nyrt. mintegy 15 millió eurós fővállalkozói szerződést kötött a TVK-ERŐMŰ Termelő és Szolgáltató Kft.-vel. Az energiaszolgáltató vállalat végzi el a Mol Petrolkémia tiszaújvárosi telephelyén a kombinált ciklusú erőmű gázturbinájának cseréjét, valamint a gázturbina segédrendszereinek felújítását – tette közzé az Alteo a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján csütörtökön.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG