1p

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

Orbán Viktor az IMF-tárgyalással kapcsolatban elmondta, hogy a tervek szerint január elején kezdődnek meg a tárgyalások, melyek fontosak, de nem húsbavágóak. Hozzátette, hogy ha nem jön létre a biztonsági megállapodás, akkor is megállunk a saját lábunkon. A miniszterelnök továbbá kijelentette, hogy a magyar jogalkotásba senki sem szólhat bele.

Orbán Viktor pénteken az MR1-Kossuth Rádió 180 perc című műsorában elmondta, hogy a tervek szerint január elején megkezdődnek a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) a tárgyalások, amelyek fontosak, de nem húsbavágóak.

A miniszterelnök az interjúban kijelentette azt is, hogy a magyar jogalkotásba senki sem szólhat bele, nincs olyan a világon, aki megmondhatná "a magyar nép választott képviselőinek, milyen jogszabályt alkothatnak és milyet nem".

"Ha nem jön létre IMF-megállapodás, akkor is megállunk a lábunkon"

A valutalappal kapcsolatban Orbán Viktor úgy fogalmazott: ha az IMF "ad nekünk egy biztonsági hálót, akkor nagyobb önbizalommal, nagyobb biztonságérzettel vágunk bele az előttünk álló időszakba, de ha nem jön létre ilyen megállapodás, akkor is megállunk a saját lábunkon".

A külföldi kritikákat firtató felvetésre a kormányfő közölte: arra van lehetőség, hogy ha a magyar parlament olyan törvényt alkot, amely általa vállalt nemzetközi szerződésekbe ütközik, akkor az, akinek ez sérelmet okoz, felléphet a jogszabállyal szemben, de csak azután, hogy az megszületett. Megismételte, hogy ma az Európai Unióban körülbelül 750 olyan eljárás van folyamatban, amelyet az unió bizottsága indított a tagállamokkal szemben, mert álláspontja szerint azok a közös jogot sértő törvényeket, kormánydöntéseket hoztak, ránk 14 esik ebből.

"A saját céljainkat kitűzzük, a saját céljainkat elérjük, és ha valaki jó tanácsokkal segít bennünket, azt megköszönjük, ha az utunktól el akar téríteni, akkor pedig udvariasan elhárítjuk" - összegezte véleményét.

Jegybanktörvény: a véleménykülönbséget jogi eljárás keretében vívják meg

A kormányfő szólt a Magyar Nemzeti Bankról (MNB) szóló új törvényről is - amelyről várhatóan pénteken szavaz az Országgyűlés -, és úgy fogalmazott, egy rendkívül érzékeny jogszabályról van szó, ugyanis az európai közfelfogás szerint szinte szakrális függetlenségnek kell öveznie a jegybankot.

Megjegyezte, az új magyar jegybanktörvény javaslatához érkezett 15 brüsszeli észrevételből 13-at befogadtak. Kettő esetében maradt fenn véleménykülönbség, s ezt a különbséget ha kell, "egy jogi eljárás keretében megvívjuk" - tette hozzá, kiemelve, hogy a jogszabály rendben van, "a legjobb tudásuk szerint készítették el", a magyar gazdaság érdekét szolgálja, és javítja az MNB és a kormány közötti együttműködést.

A bankokkal való megállapodásról úgy fogalmazott: "azt nem mondom, hogy happy enddel zárult", az még odébb van, "majd ha mindenki elhagyta a hajótöröttek tutaját, akkor mondhatjuk azt, hogy happy end". Tájékoztatása szerint december 23-ig 87 ezer család már végtörlesztett, 178 ezer család jelentette be az igényét. Azok, akik nem tudnak végtörleszteni, egy olyan konstrukcióval élhetnek, amely alapján 2012-ben átlagosan mintegy 30 százalékkal csökkeni fog a törlesztőrészetük.

A miniszterelnök közölte azt is, hogy a közszféra végtörleszteni akaró dolgozóinak január elején újabb levelet küld, amelyben tájékoztatást ad arról, mit kell tenniük az állami segítséggel kapcsolatban. A kormány kitalált egy olyan pénzügyi megoldást, amellyel minden állami alkalmazottnak segíteni tud - erősítette meg.

A napokban Orbán Viktor már küldött egy levelet a közszolgálatban dolgozóknak, felhívva a figyelmet a végtörlesztés lehetőségére. A levélben hangsúlyozta, hogy a kormány kedvezményes kamatozású forinthitel biztosításával kíván segítséget nyújtani a devizahitel rögzített árfolyamon történő végtörlesztéséhez.

Rendeződnek a kórházak tartozásai

Az interjúban a rezidensek ügyéről a kormányfő kijelentette: a zsarolás nyelvén nem hajlandó beszélni, megállapodásra kell törekedni. Az első feladat - folytatta -, hogy akárhogyan is döntenek a rezidensek, ne maradjon ellátatlan beteg, ennek érdekében a kabinet meg is hozta a szükséges döntéseket, és felálltak az egészségvédelmi akciócsoportok. Egyúttal közölte azt is, hogy a napokban rendeződnek az állam 30 napon túli tartozásai, ami a kórházakra is igaz. Egyben hangsúlyozta: "amíg fejük búbjáig eladósodott kórházakról beszélünk, nem tudok jó lelkiismerettel foglalkozni az orvosok bérével".

A kórházak adósságának rendezése most megtörtént, a népegészségügyi termékadót pedig az orvosok bérére fordítják, így az egészségügyi államtitkárnak 2012-re rendelkezésére áll annyi pénz, hogy "azoknak az orvosoknak, akik valóban meg akarnak állapodni", elfogadható béremelést tud ajánlani - mondta. Orbán Viktor rámutatott ugyanakkor: "nem olyan év lesz 2012, különösen annak első fele, amikor általános béremelésekről lehetne beszélni az állami szektorban; erre még várnunk kell".

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság 21 nap maradt hátra az uniós pénzek hazahozatalára
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 10. 13:40
A hónap végéig kell teljesíteni a magyar helyreállítási terv valamennyi elszámolható mérföldkövét.
Makro / Külgazdaság Júliusi költségvetési bravúr – több mint 500 milliárd forintos többlet
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 10. 11:30
Júliusban a központi alrendszer többlete 524,3 milliárd forint volt, ami 537,1 milliárd forinttal kedvezőbb az egy évvel korábbinál.
Makro / Külgazdaság Banai Péter Benő: az euróbevezetés követelményeinek elérése a teljes gazdaság számára hasznos
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 10. 06:12
A világgazdasági folyamatokat vizsgálva a jegybank által júniusban meghatározott 2 százalék alatti éves inflációs szint továbbra is reális – jelentette ki Banai Péter Benő az MNB Podcast legutóbbi adásában.
Makro / Külgazdaság Jobban járnak a szennyezők? Egyszerűbb lesz a bevándorlás? Szakértőt kérdeztünk az eltörölt adókról
Imre Lőrinc | 2026. augusztus 9. 06:01
Több adónem is megszűnik Magyarországon, amelyek a települések bevételeit, a nagy ipari szennyezőket, valamint a bevándorlást érintik. Ezeket egytől egyig az Orbán-kormányok alatt vezették be őket. Egyszerűbb lesz harmadik országból betelepülni? Jobban járnak a szén-dioxid-kibocsátásért felelős cégek? Adószakértőt kérdeztünk a várható hatásokról.
Makro / Külgazdaság Megnevezte elnökjelöltjét a Tisza Párt
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 8. 13:16
A Legfelsőbb Bíróság korábbi elnöke köztársasági elnök lehet. Kedden dönt az Országgyűlés.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mennyi magyar áldozata volt az embertelen hőhullámnak
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 8. 09:58
A Nemzeti Népegészségügyi Központ összesítette a június 27. és 30. közötti adatokat.
Makro / Külgazdaság Már a budapesti rendőrség vizsgálja Szijjártó Péter ügyét, akár három év börtönt is kaphat
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 7. 14:02
A Fővárosi Nyomozó Ügyészség szerint fennállhat a vesztegetés elfogadásának gyanúja, és átadták az ügyet a BRFK-nak.
Makro / Külgazdaság Tarr Zoltán: Miniszterként nincs beleszólásom a közmédia mindennapi működésébe
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 7. 13:42
Arról is beszélt, hogy az intézmény átvilágítását sem a minisztérium végzi.
Makro / Külgazdaság Egy hónapja volt utoljára ilyen olcsó a benzin, szombattól még kevesebbe kerül
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 7. 13:14
A dízel nagykereskedelmi ára is csökken 3 forinttal, a benzin ára pedig július elseje óta nem látott szintre csökkenhet szombattól.
Makro / Külgazdaság A várakozásoknak megfelelő bevételnövekedést ért el a Richter
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 7. 08:52
Az eredményt 27,1 milliárd forint árfolyamveszteség terhelte.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG