4p
Tudomásul vesszük a brüsszeli döntést, de az igazi harc még csak most kezdődik a miniszterelnök szerint. A mostani bírósági döntés ugyan semmire sem kötelez minket, legalábbis egyelőre, viszont szabad utat nyit a Soros-tervnek, vagyis annak, hogy Európából egy kevert kultúrájú kontinenst csináljanak. Orbán Viktor ugyanakkor leszögezte: ő örök ellenálló, ha kell, miniszterként, ha kell, máshogy áll ellen a brüsszeli nyomásnak.
MTI Fotó: Máthé Zoltán

Hosszú idő (és jókora késés) után ismét interjút adott Orbán Viktor a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában, ahol a legfőbb téma a napokban érkezett kvótaperi eljárás végítélete volt. Ahogy arról korábban már írtunk, az Európai Bíróság elutasította a szlovákok és a magyarok által beadott indítványt. Orbán Viktor ennek kapcsán elmondta: szó szerint egyetért a szlovák miniszterelnök, Robert Fico szavaival, mely szerint akárcsak nekik, Magyarországnak sem áll szándékában változtatni az állásponton. A falat még nem értük el a miniszterelnök szerint, egyelőre tudomásul vettük a döntést, ez azonban még nem kötelez bennünket semmire.

A legfőbb ellenség előtt hajtott fejet Európa?

Orbán Viktor szerint azzal, hogy az Európai Bíróság az Európai Bizottság mellé állt a kvótakérdésben, azzal gyakorlatilag megnyitották a kaput azelőtt, hogy az európai népből egy kevert kultúrájú népet csináljanak – röviden, a Soros-tervnek adtak szabad utat. A mostani egyszeri döntést ugyanis egy, a bizottság asztalán lévő javaslat helyezné át általános gyakorlattá, vagyis, hogy Brüsszel dönthessen a jövőben is a bevándorláspolitikáról, valamint arról, hogy kinek-hány embert kell befogadnia. Ez azonban nem fér össze sem a jogszabályokkal, sem a tagállamok nemzeti, szuverén érdekeivel, fűzte hozzá Orbán.

A miniszterelnök meglátása szerint ez egyszerű kulturális és történelmi különbség Nyugat- és Közép-Európa között, nyugaton ugyanis sok a korábbi gyarmattartó ország, amelyek – a gyarmati rendszer összeomlása után – ilyen-olyan okokból kénytelenek voltak külső országokból érkezőket befogadni. Most azonban ezt akarják ráerőltetni Magyarországra is, noha történelmileg „Magyarország sosem volt befogadó ország, sosem hívtunk ide senkit, sem vendégmunkásnak, sem másért”, és ha a miniszterelnökön múlik, nem is leszünk befogadó ország. Mint fogalmazott: „mindig ellenállók között leszek, ha kell, miniszterelnökként, ha kell, másképp.”

Juncker levele etikátlan és jogszabály-ellenes

Ahogy arról mi is írtunk korábban, levelet váltott Orbán Viktor és Jean-Claude Juncker. A bizottság elnökének válaszát jogszabály-ellenesnek és etikátlannak titulálta a magyar miniszterelnök, mivel abban ismét azt pedzegették, hogy amennyiben nem tartjuk be a kvótarendelet szabályait, úgy akár el is eshetünk az uniós támogatásoktól. Ezt azonban az uniós jogszabály is tiltja, ráadásul, mint Orbán Viktor elmondta, a leszakadó-felzárkózó régiók támogatása az Európai Uniónak is érdeke, mivel így szavatolható a teljesítmény javítása.

A választ erkölcstelennek is tartja, lévén a gazdag nyugat „rajtunk keres” a támogatásokkal. A magyarok ugyanis a pénz töredékéért végzik el a nyugati gyárakban ugyanazt a munkát, mint az anyaországokban élők (egy német munkás 4-5-ször is kereshet többet, mint egy magyar ugyanazon a poszton), a nekünk adott pénzek nagy része pedig végül az ő cégeiken keresztül a saját zsebükben landol újra, mondta el Orbán Viktor.

Nyugat-Európa magának sózta el a levesét

A bíróság döntését több ország, köztünk Németország (elsősorban Martin Schulz) is üdvözölte. Orbán Viktor szerint Nyugat-Európát senki sem kérte a menekültek befogadására, mégis „velünk akarják megetetni a levest, amit ők sóztak el”. A kerítés kiépítésével, a határvadászok és a rendőrök fenntartásával (mindezt a magyar adófizetők pénzéből!) pont, hogy eleget teszünk az Európai kötelezettségeinknek, és megvédjük Nyugat-Európát. Aki azonban a kerítést ellenzi, az a migránsok megállításának politikáját is ellenzi, fűzte hozzá a miniszterelnök.

A kérdésre, mely szerint mi lesz ezután, Orbán Viktor elmondta: eddig egy jogi vita volt a bíróság előtt, most majd egy politikai vitát kell vívnia Magyarországnak. A cél továbbra is az, hogy megváltoztassuk az uniós döntést, de legalábbis elismertessük, hogy a kvótatörvény „rossz döntés volt”, betarthatatlan, ezért vonják vissza és változtassák meg. „Meg kell akadályozni, hogy az egyszeri döntésből állandó mechanizmust csináljon. Soros György embereit kell megállítani”, zárta interjúját a miniszterelnök.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
Makro / Külgazdaság Pénteken tényleg érdemes elrohanni tankolni – meddig maradhatnak ezek az árak?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 10:43
Mindkét üzemanyagfajta olcsóbb lett, de már gyűlnek a viharfelhők újra a világpiacon.
Makro / Külgazdaság Vészt jósló hírek jöttek az olajpiacról
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:39
Eddig tartott a megnyugvás?
Makro / Külgazdaság Hogyan reagál erre Kármán András?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:30
A kiskereskedelmi forgalom éves növekedési üteme szeptemberben elmaradt az augusztusitól – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal péntek reggeli közléséből.
Makro / Külgazdaság Paraguayi bankpánik: az OTP is érintett
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:37
10 százalékos tulajdonrésze van az OTP-nek a politikai válságot okozva bedőlt Ueno Bankban.
Makro / Külgazdaság Döntött a kormány: az akkugyárakért is felel az új szuperhatóság
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 19:39
Új, országos illetékességű környezetvédelmi csúcsszerv, az Országos Élőkörnyezet-felügyeleti Főhatóság jön létre 2027. január 1-jén – derül ki az erről szóló, a Magyar Közlönyben csütörtökön kihirdetett kormányrendeletből.
Makro / Külgazdaság Matolcsy György csak ügyvédjével üzent a vizsgálóbizottságnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 16:57
Varga Mihályt viszont meghallgatták.
Makro / Külgazdaság Évek óta nem volt ilyen: kamatot emelt a Bank of England
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 15:47
Erre vártak az elemzők is előzetesen.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG