3p
Csupa szépeket - és néhány furcsát is - mondott a miniszterelnök.
Orbán Viktor a Turizmus Summit 2017. című konferencián. (MTI Fotó: Szigetváry Zsolt)

A kormányzati gondolkodásban a turizmus nem csak pénzkereseti forrás, vagy a magyar gazdaság saját erején felül teljesítő ágazata, hanem a hazaszeretet egyik formája, ami misszió - mondta Orbán Viktor miniszterelnök, az első Turizmus Summit 2017 konferencián hétfőn Budapesten.

Szavai szerint a rendezvény résztvevőiben közös, hogy úgy gondolják: Magyarország szép, élhető, biztonságos hely, ahol vendégszerető emberek élnek. Nem elég, hogy a szemünkben saját országunk szépsége önmagáért beszél, ennek mások számára is érthető módon hangot kell adni - mondta.    A magyar turizmus megállíthatatlan, már 2016 is rekordév volt, de az eddigi adatok alapján az idei még ezt is meghaladja majd.

Jó esély van, hogy a most bemutatott stratégiával Magyarország elfoglalja méltó helyét a világ turizmusában - mondta a miniszterelnök.

A Jóisten is a turizmusra teremtette

Orbán Viktor szerint Magyarország a világ egyik legszebb helye, és a magyarok sikeresek lehetnek a modern világban. Az ország a kivételes természeti látnivalókban bővelkedik, a magyar emberek vendégszeretőek, világhírű a gasztronómia, a borkultúra, a gyógyfürdők. Magyarországot a Jóisten is arra teremtette, hogy a turizmus legyen a gazdaság egyik húzóágazata.

Tömegturizmus?

Orbán szerint a turizmus forradalmi változáson megy keresztül, az utazás nem a gazdagok kiváltsága, hanem a tömegek kikapcsolódása. A legtöbb turista Kínából, Délkelet-Ázsiából, és Indiából érkezik Európába, a következő években több millió turistára lehet számítani a keleti féltekéről. A tömegturizmus konfliktusokat is szül, amire fel kell készülni, és a nemzetközi terrorizmus is veszélyt jelent.

Új stratégia

A rendrakás után eljött a megfontolt és tudatos építkezés ideje, amihez új stratégiára van szükség. A 2030-ig szóló stratégia alkalmas a célok elérésére, hogy új lendületet adjon a növekedésnek, és kiküszöbölje a kockázatokat. A stratégiában szereplő célok szerint 2030-ig a turizmus GDP hozzájárulása a jelenlegi 10-ről 16 százalékra emelkedik, a turizmusban dolgozók száma pedig 364 ezerről 450 ezerre. A célok valamennyi fejlesztés zsinórmértékéül szolgálnak, csak olyan fejlesztésre jut forrás, ami összhangban van a stratégiával.

Orbán Viktor elmondta: a stratégia mellé 828 milliárd forint fejlesztési forrást rendeltek.

A stratégia három fő területet jelöl meg, sportturizmust, kulturális turizmust, és az egészségturizmust, Magyarországot a sport, a kultúra és az egészséges környezet teszi vonzó hellyé.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Moszkvában is hiánycikk lesz a benzin?
Elek Lenke | 2026. június 29. 19:13
Szigorú ellenőrzés alatt állnak a moszkvai benzinkutak, ami elsőre meglepően hangzik, hiszen Oroszország a világ egyik legnagyobb kőolajtermelője. Az elmúlt hetek eseményei tükrében azonban mindez nem tűnik elképzelhetetlennek.
Makro / Külgazdaság Ismét megmozdult a föld Venezuelában
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 17:24
De nem volt olyan erős a rengés, mint korábban.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter: „sokkoló állapotban” találtuk a költségvetést a kormányülésen
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 16:08
A miniszterelnök az Országgyűlés rendkívüli ülése előtt elmondott napirend előtti felszólalásában a magyar költségvetés helyzetéről is beszélt.
Makro / Külgazdaság Lövöldözés volt Németországban, öt halott
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 15:13
Az indíték nem ismert.
Makro / Külgazdaság Nem lesz az amerikai gazdaság örömünnepe a foci-vb?
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 14:22
Így alakult a helyzet a kieséses meccsek előtt.
Makro / Külgazdaság A hőségre az üzemanyagárak sem mozdulnak
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 12:10
Holnaptól sem a 95-ös benzin, sem pedig a gázolaj ára nem változik. A kutak várják a közel-keleti békét, meg persze a védett üzemanyagár kivezetését.
Makro / Külgazdaság Nemcsak az időjárás, a költségvetés helyzete is nagyon meleg
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 10:21
Magyar Péter: „Az előző kormány tevékenysége miatt akár 7-8 százalék is lehet az idei költségvetési hiány.”
Makro / Külgazdaság Egy-két milliárdos cég különösen jól járhat az óriásplakátok betiltásával
Vámosi Ágoston | 2026. június 29. 10:03
Október 1-jétől Budapest nagy részéről eltünteti a reklámfelületeket a Fővárosi Önkormányzat rendelete, néhány kivétellel. A Privátbankárnak egy iparági szereplő arról beszélt, hogy a bontás sokba kerül, és perek tucatjai várhatók. De mennyibe kerül egy reklámháló a Széll Kálmán téren, vagy az Oktogonon, és melyik cégtípus a legnagyobb vesztese a döntésnek?
Makro / Külgazdaság Ennek örülhettek a vásárlók a Lidl, a Penny és az Aldi boltjaiban
Kollár Dóra | 2026. június 29. 05:57
Megérkezett az új Privátbankár Diszkont Árkosár-felmérés.
Makro / Külgazdaság Van olyan magyar régió, ahol a fiatal nők harmada nem dolgozik és nem is tanul
Privátbankár.hu | 2026. június 28. 16:59
Óriásiak a területi különbségek Magyarországon a NEET- (nem dolgozó, nem tanuló) fiatalok arányát nézve. Budapest előzi a legjobb uniós ország arányát is, Észak-Magyarországon és Észak-Alföldön viszont katasztrofális a helyzet.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG