1p
A jelenlegi kabinet a béremelések, minimálbér-emelések kormánya a gazdasági ésszerűség határain belül - mondta Orbán Viktor miniszterelnök a LIGA Szakszervezetek vezetésével folytatott megbeszélése után.

A kormányfő elmondta, egyetértettek az érdekképviseleti vezetőkkel abban, hogy ma minden béremelés indokolt Magyarországon, de olyan gazdaságpolitikát nem szabad folytatni, amely gazdasági teljesítmény híján hitelezésből finanszírozná azt.

Orbán Viktor megerősítette, hogy az adórendszert érintő minden véleményt kész megfontolni, arra azonban nem hajlandó, hogy visszalépjenek annak az adórendszernek az irányába, amely tönkretette Magyarországot.

A miniszterelnök egyúttal arra kérte a szakszervezeteket, kövessék nyomon az IMF/EU-tárgyalások alakulását, és jelezzék, melyek azok a feltételek, amelyeket még elfogadhatónak tartanak, és melyek azok, amelyeket nem.

Nem a reálbéremelések kormánya

A KSH augusztusi közlése szerint a bruttó bérek nemzetgazdasági szinten júniusban 4,1 százalékkal nőttek a májusi 6,4 százalék után. A nettó bérek növekedése 1,6 százalék volt, ami 3,8 százalékos reálbércsökkenést jelent.

A Nemzetgazdasági Minisztérium májusi tanulmánya szerint (amely alapján a 2013-as büdzsé első változata készült) az egy keresőre jutó nettó reálbér 2012-ben jelentősen, 3,2 százalékkal csökken, 2013-ban viszont már fél százalékos növekedéssel számolnak. A közszférában dolgozók szenvedik majd meg jobban a következő éveket: a 2012-es 7,9 százalékos nettó reálbér-csökkenés után 2013-ban további 2,8 százalékkal csökken az egy keresőre jutó átlagos nettó reálbér azoknál, akiknek valamelyik költségvetési szerv a munkáltatója.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Matolcsy György csak ügyvédjével üzent a vizsgálóbizottságnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 16:57
Varga Mihályt viszont meghallgatták.
Makro / Külgazdaság Évek óta nem volt ilyen: kamatot emelt a Bank of England
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 15:47
Erre vártak az elemzők is előzetesen.
Makro / Külgazdaság Kevesebb pénzt költene gazdaságfejlesztésre a Tisza, mint korábban a Fidesz, de az eredmény mégis más lehet
Imre Lőrinc | 2026. november 5. 12:50
Kevesebb pénzt irányoz elő a Tisza-kormány a jövő évi költségvetésből gazdaságfejlesztésre, mint az Orbán-kormány tette az utolsó évében. 2026-ban közel 5050 milliárd forintot szánt az április 12-én leváltott kabinet erre a célra, míg Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter a jövő évi büdzsé kapcsán mintegy 4000 milliárd forintról beszélt. Bár a magyar állami hozzájárulás mértéke az elmúlt években folyamatosan emelkedett, a három évig csak stagnáló GDP mégsem azt mutatja, hogy jól hasznosultak volna ezek a források.
Makro / Külgazdaság Rég volt ekkora különbség a benzin és a dízel ára között
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 09:51
A két üzemanyagtípus közötti árkülönbség továbbra is jelentős.
Makro / Külgazdaság Annyit lógtunk a neten, hogy a tőzsdei cégen is meglátszik
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:49
Közzétette harmadik negyedéves jelentését a Magyar Telekom.
Makro / Külgazdaság Donald Trump kezében két bunkósbot maradt – Magyarországra is hat az amerikai félidős választás
Imre Lőrinc | 2026. november 4. 18:28
Miután a Tisza-kormány kipipálta a házi feladatait a hosszú távú gazdasági és költségvetési pálya kijelölésével kapcsolatban, a befektetői figyelem ismét a globális folyamatokra irányulhat a magyar eszközök viszonylatában is. Az amerikai félidős választás hosszabb távon két nagyon fontos kérdést vet fel a piacokon: mi lesz az egyre inkább a túlkapás jeleit mutató mesterségesintelligencia-lázzal, valamint a hosszú lejáratú állampapírhozamok alakulásával? Ezek a forint és a magyar konvergenciapálya szempontjából sem lényegtelen dilemmák.
Makro / Külgazdaság Lehet-e több célt is teljesíteni az új költségvetéssel?
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 15:53
Főszerkesztőnk, Csabai Károly a Radiocafé Millásreggeli című műsorának vendége volt.
Makro / Külgazdaság Megérkezett az Eurostat várva várt adata
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 15:13
Ekkora volt az infláció az euróövezetben.
Makro / Külgazdaság A válás, szakítás is gondot okozhat a Wekerle Plusznál
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 14:41
Nagyon nem mindegy, hogy a Wekerle Pluszt felvevő pár házastárs vagy élettárs, de szétválnak az útjaik.
Makro / Külgazdaság Ennyit romlott az euró értéke a sógoroknál
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 14:05
Ausztriában az energiaárak emelkedése okozza a legnagyobb fejfájást.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG