4p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

A miniszterelnök Soros Györgyöt "a világ első számú oligarchájának" nevezte.
Soros György (fotó: georgesoros.com)

Orbán Viktor miniszterelnök a világ első számú oligarchájának nevezte Soros Györgyöt péntek reggel, a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában adott rádióinterjújában. Szerinte Soros "maffiaszerű hálózaton keresztül irányítja a politikai tevékenységét és gyakorol befolyást az európai politikára".

Ezt Orbán az Európai Parlament (EP) előző napi strasbourgi szavazásának eredménye kapcsán mondta. Mint ismert, ott - néppárti szavazatokkal is - elfogadták a jogállamiság magyarországi és lengyelországi helyzetéről szóló határozatot  című műsorában Orbán Viktor azt mondta: egy centiméterre volt a Fidesz attól, hogy kilépjen az Európai Néppártból (EPP) csütörtökön, mert a pártcsalád többsége "elárult bennünket".

Kijelentette: az egész ügy mögött az áll, hogy a Soros-hálózat nagyon aktív az EP-ben és az európai politikában. "Az ilyen akciók mögött egyértelműen a Soros-féle hálózat van" - mondta, a világ első számú oligarchájának nevezve Soros Györgyöt, aki "maffiaszerű hálózaton keresztül irányítja a politikai tevékenységét és gyakorol befolyást az európai politikára".

Míg ez a hálózat egy kevert, új Európát akar, addig Magyarország nem migránsokkal, hanem magyar gyermekekkel akar válaszolni a demográfiai problémákra - jelezte.

A hazai börtönkörülményekre hivatkozva megítélt kártérítések ügyében Orbán Viktor a rádióinterjúban úgy fogalmazott: "eszes, jól ismert ügyvédcsoportok" rájöttek, a kínzásról szóló európai szabályok olyan lazák és abszurdak, hogy erre hivatkozva "bizniszt lehet csinálni". Ezeknek az ügyvédeknek a személyével is kell majd foglalkozni, mert "mégiscsak kihúztak az állam zsebéből sok milliárd forintot" - fűzte hozzá. Megjegyezte, a "csúcstartó" a "börtönbizniszben" egy 33 éves férfi, aki 8,5 év börtön után kapott 8 millió forint kártérítést.

A kifizetett összegek meghaladják a 10 milliárd forintot - közölte a miniszterelnök, aki kijelentette: mindezt joggal való visszaélésnek tartja, ezért fel fogják függeszteni a kifizetéseket, és a kormány azonnal a parlamenthez fordul a szabályok megváltoztatásáért.

Számít rá ugyanakkor, hogy "ezek a derék ügyvédek" európai bírósági fórumokhoz fordulnak majd, és ahogy ismeri az európai bírókat, szerintük is probléma, hogy "nem süt be a zárkába eléggé a nap". De még mindig jobb rámutatni egy szabályozás abszurditására, mint "balek módjára fizetni" - mondta.

Az új osztrák kormányról azt mondta: fél évvel ezelőtt titkosszolgálati akcióval "bombázták szét" a koalíciós jobboldali osztrák kabinetet. Pedig ő éppen azt tartja a jövőnek, hogy az európai jobbközép keresztény alapon a tőle jobbra álló pártokkal próbáljon együttműködést kialakítani. Ausztriát ilyen szempontból egy első fecskének gondolta - tette hozzá.

A történteket követő osztrák választással azután egy "másik első fecske" érkezett, egy jobbközép és egy zöld párt koalíciója - mondta, jelezve, hogy az osztrák kormány ezzel az összetétellel reflektál a világ előtt lévő két nagy kihívásra, a migrációra és a klímaváltozásra.

Magyar szempontból a miniszterelnök egyfelől azt nevezte a legfontosabbnak, hogy bevándorlásügyben semmilyen változás nem lesz, az osztrákok továbbra is bevándorlásellenesek, keményen a határvédelem mellett vannak. Másfelől kiemelte, hogy az osztrák kancellár a versenyképesség-növelés pártján van, ami egybecseng a V4-ek álláspontjával.

Rossz hírnek tartja viszont, hogy az osztrákok eltökélten atomellenesek, és megtámadnak minden atomenergetikai beruházást, ami nemcsak a magyarokat sújtja Paks miatt, hanem a cseheket is.

A gyöngyöspatai roma gyermekek iskolai szegregációjának ügyében a miniszterelnök arról beszélt, hogy "a magyarok nem rasszisták, nem utasítják el a cigányokat élből", de azt a magyar ember sohasem fogja elfogadni, ha pénzt adnak a semmiért. Egy szerencsétlen bírói ítélet született, ráadásul a pert indítóknál is "a Soros-szervezeteket találjuk" - értékelt.

Provokációnak érzi az ügyet - mondta -, amely a cigány-magyar együttélés helyzetének javulását, a cigányok nyomorból való kiemelését elősegítő politikát torpedózhatja meg.

"Mindent megadunk, de pénzt nem adhatunk" - közölte, megjegyezve azt is, hogy a baloldali-liberális kormányok időszakában indult iskolai gyakorlatról van szó, a Fidesz-KDNP-kormány más típusú felzárkóztatást vezetett be.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Annyit lógtunk a neten, hogy a tőzsdei cégen is meglátszik
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:49
Közzétettel harmadik negyedéves jelentését a Magyar Telekom.
Makro / Külgazdaság Donald Trump kezében két bunkósbot maradt – Magyarországra is hat az amerikai félidős választás
Imre Lőrinc | 2026. november 4. 18:28
Miután a Tisza-kormány kipipálta a házi feladatait a hosszú távú gazdasági és költségvetési pálya kijelölésével kapcsolatban, a befektetői figyelem ismét a globális folyamatokra irányulhat a magyar eszközök viszonylatában is. Az amerikai félidős választás hosszabb távon két nagyon fontos kérdést vet fel a piacokon: mi lesz az egyre inkább a túlkapás jeleit mutató mesterségesintelligencia-lázzal, valamint a hosszú lejáratú állampapírhozamok alakulásával? Ezek a forint és a magyar konvergenciapálya szempontjából sem lényegtelen dilemmák.
Makro / Külgazdaság Lehet-e több célt is teljesíteni az új költségvetéssel?
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 15:53
Főszerkesztőnk, Csabai Károly a Radiocafé Millásreggeli című műsorának vendége volt.
Makro / Külgazdaság Megérkezett az Eurostat várva várt adata
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 15:13
Ekkora volt az infláció az euróövezetben.
Makro / Külgazdaság A válás, szakítás is gondot okozhat a Wekerle Plusznál
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 14:41
Nagyon nem mindegy, hogy a Wekerle Pluszt felvevő pár házastárs vagy élettárs, de szétválnak az útjaik.
Makro / Külgazdaság Ennyit romlott az euró értéke a sógoroknál
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 14:05
Ausztriában az energiaárak emelkedése okozza a legnagyobb fejfájást.
Makro / Külgazdaság Kilőtt a hitelkihelyezés az Ersténél
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 13:54
Így teljesített a nagybank az év első kilenc hónapjában.
Makro / Külgazdaság Fontos döntésre készülnek Londonban
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 13:24
Kiderült, mire számít az Amundi.
Makro / Külgazdaság Az uniós pénzek megelőlegezése helyez nyomást a költségvetésre
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 11:20
A Pénzügyminisztérium közlése szerint októberben további 200 milliárd forinttal emelkedett az államháztartási hiány.
Makro / Külgazdaság Már nem is meglepetés, hogy szárnyal a magyar ipar?
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 08:30
A növekedés elsősorban a járműgyártásnak köszönhető a KSH adatai szerint.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG