2p

"Két hölgy" miatt. Ha nem jön össze az új frakció, még messzebb kerül Brüsszel elfoglalása, márpedig a magyar miniszterelnök szerint sem áll jól a dolog.

Szokásos péntek reggeli rádiós megszólalásában Orbán Viktor élesen kikelt az Euópai Unió Bíróságának döntése ellen, amely 200 millió euró bírságot, illetve napi egymillió eurós késedelmi díjat szabott ki Magyarországra.

Szerinte ezt azért csak a választások után hirdették ki, mert "a brüsszeliek sunyik", és nem akarták, hogy ez a hír negatívan befolyásolja a magyar baloldali pártok eredményét az EP-választáson. Elmondta azt is, hogy gondolkozik azon, hogyan lehetne a büntetést úgy kifizetni, hogy az "jobban fájjon Brüsszelnek, mint Magyarországnak".

Beszélt Orbán Viktor Jens Stoltenberg NATO-főtitkárral folytatott szerdai megbeszéléséről is, szerinte azt sikerült elérni, hogy "Magyarországnak nem kell háborúba mennie Ukrajnába". A korábbi NATO-ellenes szólamok helyett viszont most arról beszélt, "a NATO az otthonunk", és hazán méretéhez képest hozzájárul a szövetség munkájához.

Szóba került a tágabb európai helyzet is. Ugyan Orbán Viktor szerint Nyugat-Európában "a békepárti erők nyertek", azonban elmondása szerint nem túlzottan reménykedik abban, hogy sikerül létrehozni egy új jobboldali frakciót az Európai Parlamentben. Ennek oka szerinte az, hogy "két hölgy", azaz Giorgia Meloni és Marine Le Pen nem tud megegyezni egymással.

Az EP-választások előtt erről a kérdésről is sokkal optimistábban beszélt a magyar miniszterelnök, az új, egyesült, az Európai Néppárttól jobbra álló, euroszkeptikus erőket tömörítő új frakció "Brüsszel elfoglalásának" forgatókönyvében is központi szerepet játszott.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Először döntöttek a kamatokról Varga Mihályék a választás óta
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 14:01
Első kamatdöntő ülését tartotta a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa az április 12-i választás és a Tisza Párt kétharmados győzelme óta. A jegybank a politikai változás ellenére nem módosított a 6,25 százalékon álló alapkamaton.
Makro / Külgazdaság Még drágább lesz a tankolás szerdától
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 10:47
Persze csak annak, aki piaci áron tankol.
Makro / Külgazdaság Fontos hírt közölt a 4iG
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 06:58
A felek közös célja az európai piaci jelenlét további erősítése.
Makro / Külgazdaság Széthúznak az uniós intézmények, és ezt a gazdák és a leszakadó térségek bánhatják
Vámosi Ágoston | 2026. április 28. 05:59
Az Európai Parlament azt szeretné, ha még ebben az évben véglegessé válna az Európai Unió 2028 és 2034 közötti költségvetése. A tervei azonban nagyságrendekkel többe kerülnének, mint az Európai Bizottságé. A legnagyobb különbség a mezőgazdasági támogatások és a felzárkóztatáshoz szükséges források területén van, amelyeket a Bizottság jelentősen visszavágna a versenyképességre hivatkozva.
Makro / Külgazdaság Versenyfutás az idővel: mennyi pénzt szerezhetnek vissza Magyar Péterék Brüsszelben?
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 19:06
Még meg sem alakult az új kormány, leendő képviselői máris tárgyalnak a belga fővárosban arról, hogyan lehetne feloldani a távozó Orbán-kormány jogállam-ellenes lépései miatt befagyasztott eurómilliárdokat. Az idő ugyanis szorít, augusztus 31-éig teljesíteni kell az Európai Bizottság által szabott feltételeket, december 31-éig pedig le is kell zárni a kifizetéseket. Ezt járta körül a Trend FM-ben hétfő délelőtt főszerkesztőnk, Csabai Károly, aki az adás második részében a hazai ár- és kamatstopok lehetséges jövőjéről is beszélt.
Makro / Külgazdaság Szijjártó Péter és Vitályos Eszter is helyet kap a Fidesz padsoraiban
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 16:36
Megalakult a Fidesz frakciója.
Makro / Külgazdaság Negatívról stabilra – döntött a hitelminősítő
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 13:37
Jó hírt kapott a kínai gazdaság.
Makro / Külgazdaság Mosolyt csalt Magyar Péter arcára Mészáros Lőrinc
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 13:17
Itt a válasz a hétfői levélre.
Makro / Külgazdaság Ukrán segítséggel épülne a lengyel drónarmada
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 12:58
Kell az ukránok szakértelme.
Makro / Külgazdaság Hiába a fölényes Tisza-siker, Varga Mihályék még nem lazíthatnak
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 12:49
Ezt mutatja a Monetáris Tanács keddi kamadöntése előtt az Mfor Elemzői Konszenzus.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG