4p

Orbán Viktor a Mária Rádiónak adott interjújában pontosította, kicsit finomította a hétvégi kijelentését a járvány május 3-i tetőzésével kapcsolatban. 

Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap az ajkai kórházban tett váratlan látogatást, az erről beszámoló videóból derült ki: a kormányfő szerint május 3-án fut csúcsra a járvány Magyarországon. A kijelentést most a Mária Rádiónak adott interjújában pontosította és részleteiben is kifejtette. 

A kormányfő a koronavírus-járvánnyal kapcsolatban úgy számol: május 3-án eléri az ország "a teljes önvédelmi képességet", és onnantól megengedheti magának, hogy lépésről lépésre megpróbáljon visszatérni a megszokott, normális élet kerékvágásába.

"De erről majd május 3-án, 4-én tudok legkorábban beszélni, hamarabb nem, de remélem, hogy akkor már - több ország tapasztalatával felvértezve - egy higgadt, nyugodt, komolyan vehető tervet tudok bemutatni az országnak" - mondta.

Forrás: Orbán Viktor / Facebook
Forrás: Orbán Viktor / Facebook

Orbán Viktor hozzátette: az is kérdés, hogy a most "tüdőlövést" kapott magyar gazdaság sebei mikor gyógyulnak be. A válaszra különböző iskolák léteznek, ő a mérsékelt irányzathoz tartozik: a bekövetkező visszaesést kisebbnek látja, mint a legtöbben, a visszatérést azonban lassabbnak, mint a legoptimistábbak - közölte. Úgy gondolja, hogy jövő ilyenkor egy olyan gazdaságról lehet majd beszélni, amely azt a teljesítményt képes nyújtani, mint amit két hónappal ezelőtt.

A miniszterelnök rámutatott: most sincs garancia arra, hogy a járványt sikerül ellenőrzés alatt tartani, ezért az a kérdés, mire készítsék fel az országot. Azt mondta, egy keresztény forgatókönyvet alkotott meg, azaz "reménykedj a legjobban, és készülj a legrosszabbra". A legjobban reménykedik, vagyis hogy "a legkisebb veszteséggel jutunk túl ezen a szakaszon", de a legrosszabbra készül, ami nem más, mint az a helyzet, amikor nem sikerül a járvány terjedését kontroll alatt tartani, és elszabadul - fejtette ki.

Fel kell mérni - mondta Orbán Viktor -, hogy ha ez bekövetkezik, akkor nagyságrendileg mennyi beteg lesz, közülük hánynak kell majd kórházi ágyat, intenzív ellátást, lélegeztetőgépet biztosítani.

"Kell készíteni egy haditervet, hogy mindezt hogyan érjük el. Most ebben a munkában élem a mindennapjaimat" - jelezte.

Arra számít, május 3-ára az ország eléri azt a felkészültségi szintet, amikor kijelenthető: van annyi orvos, ápoló, kórházi ágy és lélegeztetőkészülék, hogy a vírus elszabadulásának esetén is minden koronavírusos beteget fogadni tudnak a kórházakban.

Orbán Viktor arról is beszélt, hogy a jelenlegi helyzetben időnként még többet találkozik emberekkel, mint kampány idején, mert a felkészülés az egészségügyi válsághelyzetre nagyon sok személyes találkozót, konzultációt, ellenőrzést tesz szükségessé. "Százával találkozom mindenfajta olyan emberekkel, akik kívül vannak a politika klasszikus világán", papokkal, orvosokkal, ápolókkal, betegekkel - mondta.

A jelmondata úgy hangzik - folytatta -, hogy "egyedül sohasem lehetsz elég okos, mindig segítségre van szükséged", ezért minél több tudást és megközelítést igyekszik bevonni a döntésekbe, ami magyarként nem nehéz, mert a magyar szakemberek között "a világ legjobban felkészült koponyái" vannak. Idézte például Barabási Albert-László hálózatkutatót, aki már öt éve megírta, hogy a világ megapoliszok szerint való fejlődése valamilyen típusú járványt hozni fog körülbelül ebben az időszakban.

A miniszterelnök úgy értékelt: a magyarok baj idején nyitottabbak, megértőbbek, segítőkészebbek, míg amikor "szalad a szekér", akkor a magabiztosságnak "már a keménységbe hajló változatát" látja a magyar életben.

A kormányfő az interjú végén arról beszélt, hogy a magyarok kaptak "egy figyelmeztető jelet": már éppen kezdtek jól menni a dolgok, belendült a gazdaság, nőttek a bérek, mindenkinek volt munkája, de

"kaptunk egy figyelmeztetést, amely arról szólt, hogy jó, jó, persze, fontos dolog, hogy jól éljetek, de ne feledkezzetek el arról, hogyan kell szépen élni". A jó élet ugyanis nem hoz magával automatikusan szép életet - mondta.

Megjegyezte, itt kell keresgélni a most átéltek értelmét: "éljetek a lehetőségekkel, gazdagodjatok, legyen állásotok, több is akár, meg új autótok (...), ez mind fontos, de ne feledkezzetek el arról, hogy ez önmagában nem hoz emelkedett és szép életet, ahhoz erőfeszítést kell tennetek személyesen (...), és bizonyos dolgokról nem feledkezhettek el". Nem lehet elfeledkezni például egymásról: "azokról az emberekről, akikkel most össze vagytok zárva otthon, és csak akkor lesz szép életetek, hogy ha azokkal az emberekkel is szépen tudtok együtt élni, és ezen a pénz nem fog segíteni" - fejtette ki.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Trump autóvámja miatt még távolabbra került a magyar kilábalás
Sasvári Péter | 2025. június 1. 06:01
Szinte kibírhatatlannak nevezte a Donald Trump által kivetett autóvámokat a Külgazdasági és Külügyminisztérium államtitkára. Magyar Levente szerint ugyanis az Egyesült Államok által az európai autóimportra kivetett vámok Magyarországot is határozottan rosszul érintenék. De miért nem tud különalkut kötni a „dealeket” kedvelő Trumppal a számára legszimpatikusabb magyar kormány? És merre van előre az érintett magyar iparágaknak, egyáltalán, a magyar-amerikai gazdasági kapcsolatok számára?     
Makro / Külgazdaság Szörnyű örökséget hagyott hátra Matolcsy György
Privátbankár.hu | 2025. május 31. 12:41
Közel 800 milliárd forintos veszteséggel zárta a 2024-es évet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) – derül ki a jegybank pénteken közzétett éves jelentéséből. Ennek ellenére a tőkehelyzet javult valamelyest a forint év végi gyengülése miatt, így „csak” közel 1700 milliárd forint mínuszban van a saját tőke.
Makro / Külgazdaság Meghalt az abortusztabletta feltalálója
Privátbankár.hu | 2025. május 31. 10:46
98 éves korában elhunyt a francia tudós, aki feltalálta az abortusztablettát.
Makro / Külgazdaság Friss jelentés: 1 milliárd eurónál is több uniós forrás ment el diszkriminatív projektekre
Privátbankár.hu | 2025. május 31. 09:59
Hat ország példái közé tartozik a romák szegregált lakhatása és a menedékkérők számára fenntartott befogadóközpontok létesítése is.
Makro / Külgazdaság 250 millió méh szabadult ki egy felborult kamionból
Privátbankár.hu | 2025. május 31. 09:29
Az amerikai Washington államban a hatóságok arra figyelmeztetik a lakosságot, hogy vigyázzanak a méhrajokkal. 
Makro / Külgazdaság Jöhet a fordulat a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2025. május 31. 09:06
Egy kisebb árcsökkenést láthattunk a hazai benzinkutakon, és a következő napokban is csak minimális változás várható az Mfor Üzemanyagár-figyelő előrejelzése szerint.
Makro / Külgazdaság Bukásra áll a Moody's-nál Magyarország
Privátbankár.hu | 2025. május 31. 08:20
A Moody’s nemzetközi hitelminősítő szerint Magyarország végleg eleshet a zárolt uniós források nagy részétől. Félő, hogy a kormány választási osztogatásba kezd, miközben a gazdaság idén mindössze egy százalékkal nő. A hitelbesoroláson ezzel együtt nem rontottak, de az ahhoz kapcsolt, leminősítésre utaló negatív kilátás sem változott.
Makro / Külgazdaság Újra berobban a vámháború? Trump elővette a fegyvereket
Privátbankár.hu | 2025. május 30. 18:39
Az amerikai elnök szerint Kína megsértette az egyezményt.
Makro / Külgazdaság Csalódást keltő hírt kaptak a németek
Privátbankár.hu | 2025. május 30. 17:22
Nem csökkent az infláció tovább.
Makro / Külgazdaság Megakadtak a kínai-amerikai tárgyalások
Privátbankár.hu | 2025. május 30. 12:57
Az amerikai pénzügyminiszter szerint Trumpnak és Hszi Csin-pingnek személyesen kell majd kimozdítani a megbeszéléseket a holtpontról.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG