Szerkesztőségünk az alábbi közleményt kapta a Miniszterelnökségtől, a levelet Orbán Viktor miniszterelnök írta.
"A Magyar Országgyűlés a mai napon megalkotta a 2013. év költségvetését, amely a kormány értékelése szerint rendezte az állam pénzügyeit, amelyet hivatalba lépésekor kaotikus és zilált állapotban talált. A költségvetés garantálja az államadósság csökkentését, egyúttal megteremti a sokszázezer munkahely megvédéséhez szükséges munkahelyvédelmi akcióterv forrásait és a hosszú távú, tartós növekedés alapjait. A miniszterelnök ezért a sikeres munkáért köszönetét fejezte ki a költségvetési politikáért felelős Matolcsy György nemzetgazdasági miniszternek és a költségvetést szavazatával törvényerőre emelő parlamenti képviselőknek"
A mai zárószavazáson a parlament 248 igen, 79 nem és 1 tartózkodó szavazattal fogadta el a 2013-as költségvetést a Ház, a jövő évi (megemelt) hiány 841,3 milliárd forint lesz, miközben a kormány a hiánycél tartása miatt 854 milliárd forintnyi megszorítást is bevezet.
Miniszterelnök ennyire hálás talán még nem is volt költségvetésért.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Zelenszkij: Már minden ukrajnai erőművet ért orosz légicsapás
11 perce
-
Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
29 perce
-
Trump hamarosan döntést hoz Iránról – „nem szeretném elpusztítani az országot, de lehet, hogy meg kell tennem”
körülbelül 1 órája
-
Megvan az év ESG-alapkezelője – a fenntartható befektetéseket díjazta a Privátbankár
körülbelül 1 órája
-
A kék cunami Elon Musk „tankját” is elmosta
körülbelül 1 órája
-
Megszólalt Moszkva a béketárgyalásokról: Európa nem kell, de mi van Trump nagy bejelentésével?
2 órája
-
Újra lángok csaptak fel a Hormuzi-szorosban
2 órája
Mfor.hu Top24
- Elismerést és tanácsot is kaptak Magyar Péterék a britektől
- Németh Balázs megpróbál bosszút állni Pócs Jánosért? Eljárás kezdeményez a fideszes képviselő
- Gyanúsan használták fel a közpénzeket, végelszámolják az előző kormány által létrehozott központot
- Matolcsy György nem ment el, Varga Mihály viszont beszélt az MNB-vizsgálóbizottság előtt
- Ügynökakták: nem Lezsák Sándor az egyetlen, aki hibásan jelent meg a listán
- Havasi Bertalan ügye már a rendőrségen van
- Budapesti csoda? Bécs és Prága sem tud versenyezni a magyar fővárossal
Makro / Külgazdaság
Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság
Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság
Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
Makro / Külgazdaság
Pénteken tényleg érdemes elrohanni tankolni – meddig maradhatnak ezek az árak?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 10:43
Mindkét üzemanyagfajta olcsóbb lett, de már gyűlnek a viharfelhők újra a világpiacon.
Makro / Külgazdaság
Vészt jósló hírek jöttek az olajpiacról
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:39
Eddig tartott a megnyugvás?
Makro / Külgazdaság
Hogyan reagál erre Kármán András?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:30
A kiskereskedelmi forgalom éves növekedési üteme szeptemberben elmaradt az augusztusitól – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal péntek reggeli közléséből.
Makro / Külgazdaság
Paraguayi bankpánik: az OTP is érintett
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:37
10 százalékos tulajdonrésze van az OTP-nek a politikai válságot okozva bedőlt Ueno Bankban.
Makro / Külgazdaság
Döntött a kormány: az akkugyárakért is felel az új szuperhatóság
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 19:39
Új, országos illetékességű környezetvédelmi csúcsszerv, az Országos Élőkörnyezet-felügyeleti Főhatóság jön létre 2027. január 1-jén – derül ki az erről szóló, a Magyar Közlönyben csütörtökön kihirdetett kormányrendeletből.
Makro / Külgazdaság
Matolcsy György csak ügyvédjével üzent a vizsgálóbizottságnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 16:57
Varga Mihályt viszont meghallgatták.
Makro / Külgazdaság
Évek óta nem volt ilyen: kamatot emelt a Bank of England
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 15:47
Erre vártak az elemzők is előzetesen.
Heti top
- Áll a bál Lengyelországban, már Donald Tusk lemondását is követelik 2026. november 2. 19:50
- Döbbenetes ajánlat Putyinnak: Trump egy lapértesülés szerint felajánlotta az európai piacot 2026. november 3. 06:16
- Eldurvult a helyzet az éjjel Lengyelországban: elfoglalták az alkotmánybíróságot 2026. október 31. 13:47
- Magyar Péterék megmondták, milyen forintárfolyammal kalkulálnak jövőre 2026. október 31. 11:17
Havi top
- Robert Ficóék meglépték, amire a Magyar-kormánytól is várunk 2026. október 14. 20:10
- Így alakult az euró árfolyama Ursula von der Leyen budapesti beszéde után 2026. október 23. 19:01
- Magyar Péter döntött: hozzányúlhatnak Orbán Viktorék 150 milliárdos tőkeprogramjához is 2026. október 15. 08:11
- Trump egyértelműen üzent a magyar kormánynak? Orbán Anita nem akárkivel ülhet asztalhoz 2026. október 26. 12:46
Friss
Nemzetközi
Zelenszkij: Már minden ukrajnai erőművet ért orosz légicsapás
Így próbálják feladásra kényszeríteni Ukrajnát.
11 perce
Makro / Külgazdaság
Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Nadia Calviño Budapesten járt.
29 perce
Vállalat
A kék cunami Elon Musk „tankját” is elmosta
Más modellekben él majd tovább a híres-hírhedt Cybertruck?
körülbelül 1 órája
A 100 Leggazdagabb
-
Egy milliárdos befektető venné meg a Wendy’s-t, amely Magyarországon is újrakezdené2026. november 3. 10:00 -
A Pirelli után a Ray-Ban mögötti birodalmat is megcélozta a cseh fegyveripari milliárdos2026. november 3. 10:00 -
-
Eltűnhet Wáberer György neve a tőzsdéről – Tiborcz István érdekeltsége új korszakot nyit2026. november 2. 20:46 -
Vagyonadó a világban: négy ország kitart mellette, a többiek többsége már visszavonult2026. november 2. 20:38
További hírek >
Piac&Profit cikkei
-
A GDP arányos szociális kiadások alapján Magyarország hátulról a harmadik Európában
13:30
-
Orbán Viktor úgy emlékszik az elmúlt 16 évre, hogy hatalmas siker volt, de ezt a fizetések nem tükrözik
12:21
-
Melyek a legjobb országok a nyugdíjas évek eltöltésére 2026-ban?
11:56
-
Hatalmasakat buktak az amerikai milliárdosok a választásokon
11:30
-
Drámai fordulat a Teslánál: a Cybertruck helyét robotaxik vehetik át
11:11
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
-
Új kollégium épülhet Egerben a Mátyás király úton, mintegy 90 diáknak adhat majd helyet
11:48
-
Kerekes Banddel, főzőversennyel és egész napos programokkal búcsúztatják a nyarat Andornaktályán
07:55
-
Kánikulával búcsúzik a meteorológiai nyár
07:31
-
Aki egy személyi döntés miatt eltávolodik a Tiszától, annak ehhez joga van
14:44
-
Sior: rajzok haza 103.
09:58
legolvasottabb
-
Robert Ficóék meglépték, amire a Magyar-kormánytól is várunk
2026. október 14. 20:10
-
Így alakult az euró árfolyama Ursula von der Leyen budapesti beszéde után
2026. október 23. 19:01
-
Magyar Péter döntött: hozzányúlhatnak Orbán Viktorék 150 milliárdos tőkeprogramjához is
2026. október 15. 08:11
-
Trump egyértelműen üzent a magyar kormánynak? Orbán Anita nem akárkivel ülhet asztalhoz
2026. október 26. 12:46
-
Jön a nyugdíjas SZÉP-kártya, újra szja-t fizethetnek a magas keresetű anyák
2026. október 20. 13:32
top 24
-
Itt van Trump nagy bejelentése a háborúról: egész Európát érintheti, amiről Putyin emberével tárgyalt
2026. november 6. 08:07
-
Átfordult az olaj: beomlottak az árak, bedobták az új arab tervet
2026. november 5. 18:29
-
Orbán Viktor két barátját is elérheti az ő végzete
2026. november 6. 09:36
-
Ezt javasolta Magyar Péteréknek a brit ENSZ-nagykövet
2026. november 5. 17:34
-
Bod Péter Ákos: Amerika és a többiek a demokrata hullám után
2026. november 6. 05:51


