2p

A kormányfő szerint beálltak a bankok a Tisza párt mögé, ezért kritizálják a gazdaságpolitikáját. 

Hevesen reagált Orbán Viktor miniszterelnök Németh Dávid, a K&H Bank vezető elemzőjének tegnapi nyilatkozataira. 

„Leadták a rendelést. Tegnap egy belga nagybank vezető elemzője is beszállt a kormányellenes kórusba. Magyarország már régóta csípi a nemzetközi bankvilág szemét. Az a bajuk, hogy a bankadóval bevontuk őket a közteherviselésbe. Ezért ekéznek lépten-nyomon” – reagált a kritikára a miniszterelnök Facebook-bejegyzésében. Azt is hozzátette, hogy az elemző azt várná: csökkentse a gazdasági támogatásokat, vegye el a 13. havi nyugdíjat és felejtse el a 14. havit, vezesse ki a három- és kétgyermekes anyák adómentességét, csökkentse a sport- és kulturális támogatásokat, szántsa be a 3 százalékos hitelprogramot. „Tegnap óta világos: a nemzetközi bankárvilág beállt a Tisza mögé” – tette hozzá Orbán Viktor. 

Az ominózus sajtótájékoztató után Németh Dáviddal podcastot vettünk fel. A K&H Bank vezető elemzője elmondta, a magyar gazdaság az idei harmadik negyedévben sem tudott lendületet venni. Éves alapon 0,6 százalékkal bővült, negyedéves szinten pedig stagnált a GDP. Egyre világosabb, hogy tarthatatlan a kormányzat által várt 1 százalékos növekedés 2025-re, de az is elképzelhető, hogy enyhén fél százalék alatt maradhatunk.

A Klasszis Podcast legújabb adását itt lehet megtekinteni:

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság A napi egymillió eurós bírság nem elég? Az embercsempészek miatt is elítélte az uniós bíróság Magyarországot
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 11:26
Nem szabadott volna szabadon engedni őket.
Makro / Külgazdaság Valamit nagyon elszámolhattak Moszkvában – árulkodó lépés az orosz jegybanktól
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 10:53
Visszavonták az inflációs előrejelzést.
Makro / Külgazdaság El a kezekkel a műkincsektől: változtatnának a vagyonadón
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 10:21
A műkincs nem jacht! Bajokat okozhat a műtárgypiacon a benyújtott tervezet.
Makro / Külgazdaság Újabb fontos perben marasztalták el az Orbán-kormányt
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 09:11
Jogellenes volt a tanárok sztrájkjogának korlátozása.
Makro / Külgazdaság Valami nagyon furcsát csináltak a magyarok a bankkártyáikkal
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 08:28
Ilyen még soha nem történt korábban.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter döntött: hozzányúlhatnak a Orbán Viktorék 150 milliárdos tőkeprogramjához is
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 08:11
Nemcsak a Demján Sándor Tőkeprogram jövője, de a jelene is bizonytalanná válhat.
Makro / Külgazdaság Adott a feladat Kapitány Istvánék számára, mielőtt újra beütne a ménkű
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 07:44
A GKI Gazdaságkutató Zrt. cikksorozatában a Tisza-kormány előtt álló rövid és hosszú távú gazdasági kihívásokat mutatja be. Ezúttal a hazai villamosenergia-rendszer kihívásaival foglalkoztak.
Makro / Külgazdaság Elárulta Brüsszelben Magyar Péter, miről fog elbeszélgetni Zelenszkijjel
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 06:46
Az uniós csúcs előtt tartott sajtótájékoztatót a magyar miniszterelnök.
Makro / Külgazdaság Nagy a zaj az AI körül, de hova érdemes a pénzünket rakni?
Litván Dániel | 2026. október 15. 05:46
Rácz Gergely portfóliómenedzser szerint nem érdemes szélsőséges forgatókönyvekben gondolkodni, de lenne olyan mutató, amire ő is felkapná a fejét. Interjú az AI veszélyeiről és az ingatag világgazdasági helyzetről: mire figyel egy profi befektető?
Makro / Külgazdaság Robert Ficóék meglépték, amire a Magyar-kormánytól is várunk
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 20:10
Jóváhagyta a pozsonyi törvényhozás Szlovákia 2027. évi költségvetését szerdán. A jövő évi büdzsé az idénre tervezettnél magasabb, 4,94 százalékos GDP-arányos hiánycélt vetít előre. Idehaza Kármán András pénzügyminiszter október 12-én arról írt közösségi oldalán, hogy a jövő héten mutatják be a 2027-es magyar költségvetés részleteit.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG