Mint mondta: Törökország a térségben nagyhatalomnak számít, és a budapesti kétoldalú találkozó Recep Tayyip Erdogan elnökkel várhatóan a kapcsolatok további javulásához vezet majd. Hozzátette: jelenleg korrekt és tisztességes a viszony a két ország között, de azzal, hogy Törökország Koszovót harci járművekkel támogatta, némileg romlott ez a kapcsolat. Ugyanakkor reményét fejezte ki, hogy a török elnök hamarosan Szerbiába is ellátogat.
Aleksandar Vucic a hét végén utazik Budapestre, ahol Novák Katalin köztársasági elnökkel és Orbán Viktor miniszterelnökkel találkozik. Az utazás előtt rámutatott: Magyarország őszinte partnere Szerbiának, Belgrád mindig számíthat Budapest támogatására. Emlékeztett arra, hogy a tavalyi téli időszakban Szerbia magyarországi tározókban tárolhatott gázt, ami nagy segítség volt az energiabiztonság területén, és erre az idén is lehetőség van. (MTI)
Szeptembertől igényelhető, jövőre lép életbe az MVM új, dinamikus áramtarifája – közölte a társaság a honlapján.




