4p
Orbánt múlt héten kilökték az európai centrumból, pozíciója az Európai Néppártban tarthatatlanná vált. Értesülésünk szerint a budapesti központú, amerikai CEU bezáratásában az orosz elnök keze is benne van. Trump volt stratégiai tanácsadója segítségével műveleti támogatást nyújt az európai szélsőjobboldalnak.
Vlagyimir Putyin orosz elnök fogadja Orbán Viktor miniszterelnököt a moszkvai Kremlben 2018. július 15-én. MTI Fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda / Szecsődi Balázs

Múlt szombaton volt 10 éve, hogy a Lehman Brothers csődjével a Nyugat belépett az 1930-as évek depressziója óta látott legpusztítóbb politikai válságába. Napjainkra a pénzügyi buborékok csak még nagyobbra nőttek, mint ahol álltak a 2008-as összeomlás előestéjén. A Washington által a második világháború végén felállított nyugati politikai rend eközben a szemünk előtt hullik darabjaira. Ahogyan az új amerikai Nemzetvédelmi Stratégia fogalmaz: “A globális rend egyre erőteljesebb felbomlásával szembesülünk, amelyet a szabályokon alakuló nemzetközi rend hanyatlása jellemez”.

Viszlát Viktor!

A magyar miniszterelnököt saját európai párttársai is faképnél hagyták a múlt héten Strasbourgban és pozíciója az Európai Néppártban gyakorlatilag tarthatatlanná vált. Az 1930-as évekhez hasonlóan ezért az olasz, az osztrák és a magyar populista jobboldal most újult erővel erősíti regionális politikai együttműködését. Múlt péntek reggel Matteo Salvini olasz belügyminiszter és Heinz-Christian Strache osztrák alkancellár jelentették be Bécsben, hogy „pár hónap múlva Orbán Viktorral együtt fogjuk kormányozni Európát…jövő májusban megváltoztatjuk a kontinens történelmét”.  Aznap délután pedig Strache már Grazban tárgyalt Gulyás Gergely miniszterrel.

A Fidesz vezérkarában hallatlanul nagy a felháborodás amiatt, hogy az osztrák kancellár egy nappal a strasbourgi szavazás előtt faképnél hagyta Orbánt és erről előzetesen még csak nem értesítette őt. A vezető osztrák Die Presse bizalmas értesülése szerint Orbán a Fidesz zártkörű frakcióülésén „megbízhatatlan labanc”-nak nevezte Kurzot. A Fidesz vezérkarral bizalmas viszonyt ápoló Bayer Zsolt saját blogjában számol le minősíthetetlen hangnemben a kancellárral és ugyanazzal a lendülettel hasonlítja össze Zrínyi Miklóst a magyar kormánnyal (sic).

Bíró-Nagy András politológus szerint „Weber néppárti vezér és Kurz kancellár fordulatával, majd a Sargentini-jelentés megszavazásával súlyos sebet kaptak Orbán európai ambíciói. Eldőlt, hogy a Néppárt nem a szélsőjobboldali szavazótábort próbálja a jobbközép szavazótáborral egybeterelni, hanem a szociáldemokratákkal és a liberálisokkal való együttműködésben látja azt az eszközt, amivel a következő ciklusban is fenntartható az európai politika működőképessége”. Orbán erre a manőverre láthatóan nem volt felkészülve és most kizuhant az európai centrumból.

Putyin és Trump európai játszmája

A magyar miniszterelnök holnap Moszkvába látogat. Budapest újkori politikáját vizsgálók többségének még mindig nem jutott el a tudatáig, hogy Orbán 2014 január 5-én a titkos Paks II. paktummal új geopolitikai pályára állította hazánkat. Legyen itt elég csupán arra utalnunk, hogy értesülésünk szerint a budapesti központú, amerikai CEU bezáratásában az orosz elnöknek is szerepe van.

Ahogyan az EU keleti gyepűin Putyin destabilizálja az EU-t, úgy a nyugati végeken Trump. A Fehér Ház ura konzekvensen támogatja a „kemény” Brexitet és az európai centrumban folyamatosan kelt nyugtalanságot kereskedelmi szankciós bejelentéseivel. Steve Bannon volt stratégiai tanácsadója segítségével pedig műveleti támogatást nyújt az európai szélsőjobboldalnak.

Bár sokan csupán egy alkoholista hordószónokot látnak Bannonban, ez az értékelés felületes, hiszen neki hírszerzési és katonai előképzettsége van. Bannon valóban egy radikális ideológus, de korántsem vethető össze Raszputyinnal (aki egy szibériai parasztból lett a Romanovok belső tanácsadója) vagy Habony Árpáddal (aki koronaőrből lett miniszterelnöki főtanácsadó). Bannon ugyanis korábban a haditengerészetnél szolgált és posztgraduális fokozatot is szerzett nemzetbiztonsági tanulmányokból a Georgetown Egyetemen.

Káncz Csaba jegyzete

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Évek óta nem volt ilyen: kamatot emelt a Bank of England
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 15:47
Erre vártak az elemzők is előzetesen.
Makro / Külgazdaság Kevesebb pénzt költene gazdaságfejlesztésre a Tisza, mint korábban a Fidesz, de az eredmény mégis más lehet
Imre Lőrinc | 2026. november 5. 12:50
Kevesebb pénzt irányoz elő a Tisza-kormány a jövő évi költségvetésből gazdaságfejlesztésre, mint az Orbán-kormány tette az utolsó évében. 2026-ban közel 5050 milliárd forintot szánt az április 12-én leváltott kabinet erre a célra, míg Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter a jövő évi büdzsé kapcsán mintegy 4000 milliárd forintról beszélt. Bár a magyar állami hozzájárulás mértéke az elmúlt években folyamatosan emelkedett, a három évig csak stagnáló GDP mégsem azt mutatja, hogy jól hasznosultak volna ezek a források.
Makro / Külgazdaság Rég volt ekkora különbség a benzin és a dízel ára között
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 09:51
A két üzemanyagtípus közötti árkülönbség továbbra is jelentős.
Makro / Külgazdaság Annyit lógtunk a neten, hogy a tőzsdei cégen is meglátszik
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:49
Közzétette harmadik negyedéves jelentését a Magyar Telekom.
Makro / Külgazdaság Donald Trump kezében két bunkósbot maradt – Magyarországra is hat az amerikai félidős választás
Imre Lőrinc | 2026. november 4. 18:28
Miután a Tisza-kormány kipipálta a házi feladatait a hosszú távú gazdasági és költségvetési pálya kijelölésével kapcsolatban, a befektetői figyelem ismét a globális folyamatokra irányulhat a magyar eszközök viszonylatában is. Az amerikai félidős választás hosszabb távon két nagyon fontos kérdést vet fel a piacokon: mi lesz az egyre inkább a túlkapás jeleit mutató mesterségesintelligencia-lázzal, valamint a hosszú lejáratú állampapírhozamok alakulásával? Ezek a forint és a magyar konvergenciapálya szempontjából sem lényegtelen dilemmák.
Makro / Külgazdaság Lehet-e több célt is teljesíteni az új költségvetéssel?
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 15:53
Főszerkesztőnk, Csabai Károly a Radiocafé Millásreggeli című műsorának vendége volt.
Makro / Külgazdaság Megérkezett az Eurostat várva várt adata
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 15:13
Ekkora volt az infláció az euróövezetben.
Makro / Külgazdaság A válás, szakítás is gondot okozhat a Wekerle Plusznál
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 14:41
Nagyon nem mindegy, hogy a Wekerle Pluszt felvevő pár házastárs vagy élettárs, de szétválnak az útjaik.
Makro / Külgazdaság Ennyit romlott az euró értéke a sógoroknál
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 14:05
Ausztriában az energiaárak emelkedése okozza a legnagyobb fejfájást.
Makro / Külgazdaság Kilőtt a hitelkihelyezés az Ersténél
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 13:54
Így teljesített a nagybank az év első kilenc hónapjában.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG