5p

Javuló kilátásokat mutatnak a hazai cégek foglalkoztatási tervei: 2026 második negyedévében a magyar munkáltatók 35 százaléka tervezi bővíteni jelenlegi munkaerőkeretét, miközben csökkentést csupán 17 százalékuk jelez előre – derül ki a Manpower Magyarország Munkaerőpiaci Előrejelzéséből.

A ManpowerGroup a világ 42 országában, közel 42 ezer munkáltató körében folytatta le negyedéves felmérését, melynek keretében Magyarországon a munkáltatók 540 fős reprezentatív mintájában szereplőket kérdezték meg 2026 második negyedéves munkaerő-felvételi szándékaikról.

A Nettó foglalkoztatási mutató alakulása Magyarországon
A Nettó foglalkoztatási mutató alakulása Magyarországon
Fotó: Manpower Magyarország

A létszámnövekedést, illetve -csökkenést előrejelző cégek számának különbségéből származtatott, majd szezonálisan hatásokkal igazított Nettó Foglalkoztatási Mutató (NFM) +18 százalékos átlagos értéket ért el, ami 9 százalékponttal magasabb az előző negyedéves értéknél, az egy évvel korábbit pedig 10 százalékponttal haladja meg.

„Egy ekkora elmozdulás már világosan jelzi a hazai cégek erősödő optimizmusát piacaik élénkülését, gazdasági mozgásterük bővülését illetően”

– mondta Varga Péter, a Manpower Magyarország ügyvezető igazgatója. 

„Különösen az építőipar és ingatlan, a kereskedelem és logisztika, illetve pénzügyi szektorokban működő cégek kezdhetnek aktívabb toborzásba a közeljövőben.”

Az is pozitív változást jelez, hogy nagy arányban terveznek létszámbővítést az olyan kulcságazatok, mint az autóipar és az informatika is, illetve a jelentős munkaerőt foglalkoztató gyártás területén is az átlagnak megfelelő szintre emelkedett a munkaerőfelvételt előrevetítő cégek száma.”

A magyar cégek létszámváltozással kapcsolatos várakozásai kedvezően mozdultak el
A magyar cégek létszámváltozással kapcsolatos várakozásai kedvezően mozdultak el
Fotó: Manpower Magyarország

Részletesebben vizsgálva az egyes szektorokat megállapítható, hogy a különböző iparágak között számottevő eltérések tapasztalhatók. Bőven az átlag feletti lehet a létszámnövekedés az építőipar és ingatlan (NFM: +30 százalék), a kereskedelem és logisztika (+27 százalék), valamint a pénzügy és biztosítás (+27 százalék) szektorokban, de szintén nagy számban terveznek emelni az alkalmazottak számát a technológiai cégek (+26 százalék) és az autóiparban (+25 százalék) működő vállalatok.

Átlag körül alakulhat a létszámbővülés a közmű és természeti erőforrások (+20 százalék), a gyártás (+18 százalék), a vendéglátás (+15 százalék) területein. A közszolgáltatások, egészségügyi és szociális szolgáltatások (+9 százalék) szervezetei körében az átlagosnál kisebb elmozdulásra lehet számítani, a szakmai, tudományos és technikai szolgáltatások (-2 százalék) területén pedig akár nettó létszámcsökkenés is elképzelhető.

Az ország egyes régiói között is jelentősek lehetnek az eltérések. Az országos átlag felettiek a munkáltatók várakozásai a Dél-Dunántúlon (NFM: +42 százalék) és Budapesten (+21 százalék), miközben a Dél-Alföldön (+5 százalék) csupán minimális létszámbővítésre számítanak az ottani cégek. A többi régióban kevéssel az átlag alatt, 11-17 százalékponttal terveznek többen létszámnövelést, mint elbocsátást.

Cégméret alapján összességében valamennyi kategóriában létszámnövelési szándék tapasztalható, a legnagyobb arányban az 1000-5000 közötti létszámú cégek terveznek bővíteni. (NFM: +42 százalék).

Az előző negyedévhez képest nemzetközi téren is javultak a kilátások a munkaerőpiaci mozgásokat illetően. A mutatószám jelenleg igen magas, 31 százalékon áll, ami 6 százalékponttal magasabb az előző negyedéves szintnél.

Számottevő visszaesést a vizsgált 42 ország egyikében sem várnak, de a környező országok közül Románia (-5 százalék) és Szlovákia (+3 százalék) cégei összességében nem számíthatnak érdemi létszámnövekedésre. Európában (+21%) a világátlagtól valamelyest elmaradó a várakozás, az öreg kontinensen a legszélesebb körben Svédországban (+39 százalék), Hollandiában (+37 százalék) és Írországban (+36 százalék) terveznek munkaerő-bővítést.

Európán kívül elsősorban Indiában (+68 százalék), az Egyesült Arab Emírségekben (+60 százalék), Brazíliában (+55 százalék), Panamában (+44 százalék) és Costa Ricában (+43 százalék) várják a legnagyobb arányú állománybővülést az ottani munkáltatók. Jelentősen, 27-ről 38 százalékpontra nőtt az Egyesült Államok kapcsolódó mutatószáma is.

A felmérés változó összeállítású részében ezúttal többek között arra kérdeztek rá, hogy azok a cégek, amelyek bővítik létszámukat, elsősorban milyen okokból teszik ezt. A válaszok 40 százalékában szerepelt a cég méretének növekedése, piaci expanziója. a cégek 29 százaléka válaszolta azt, hogy most töltik majd újra be azokat a pozíciókat, amelyek a korábban távozó munkatársak után egy időre betöltetlenek maradtak. 26 százalék pedig azt jelezte, hogy új piaci szegmensekbe nyomul be, és az ehhez szükséges új pozíciókba keresnek munkatársakat.

A mesterséges intelligencia a munkaerő-stratégiában is egyre fontosabb szerepet tölt be. A megkérdezett hazai vállalkozások 31 százaléka az AI hozzáadott értékét ezen a területen elsősorban a tanulásban és fejlesztésben látja, a tervezést és előrejelzést 12 százaléknyian jelölték meg, és a csapatteljesítmény javítását 11 százaléknyian tették az első helyre.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Negatívról stabilra – döntött a hitelminősítő
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 13:37
Jó hírt kapott a kínai gazdaság.
Makro / Külgazdaság Mosolyt csalt Magyar Péter arcára Mészáros Lőrinc
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 13:17
Itt a válasz a hétfői levélre.
Makro / Külgazdaság Ukrán segítséggel épülne a lengyel drónarmada
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 12:58
Kell az ukránok szakértelme.
Makro / Külgazdaság Hiába a fölényes Tisza-siker, Varga Mihályék még nem lazíthatnak
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 12:49
Ezt mutatja a Monetáris Tanács keddi kamadöntése előtt az Mfor Elemzői Konszenzus.
Makro / Külgazdaság Ez lehet a Tisza-kormány egyik legnagyobb gazdasági kihívása
Imre Lőrinc | 2026. április 27. 12:18
Az Orbán-kormány 16 éve alatt összességében nem sikerült csökkenteni a Budapest és a vidéki régiók közötti gazdasági különbségeket. 2016 környékén valamelyest szűkült az olló, de a 2020-as évek után visszatértünk a startvonalra, vagy talán még azon is túlra. A Tisza most ismét nekikezdhet a felzárkóztatásnak.
Makro / Külgazdaság Érdekes közleményt adott ki a kormány, Orbán Viktorról szó van benne, a vagyonmentésről nem
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 12:04
Nem tűnik el hetekre a leköszönő miniszterelnök? De mi a helyzet a bécsi repülőtérről felszálló magángépekkel?
Makro / Külgazdaság Keddtől megint érdemes szemkötővel menni a benzinkútra
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 11:41
Itt a fordulat, újra meglódulnak felfelé a piaci árak.
Makro / Külgazdaság Mészáros Lőrinc a munkavállalói miatt aggódik, megkereste Magyar Pétert
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 10:51
Nem szeretik a bizonytalanságot a Mészáros Csoportnál.
Makro / Külgazdaság Rossz hírek jöttek egy másik fontos tengeri kereskedelmi útvonalról is
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 10:39
Aktivizálódtak a kalózok is.
Makro / Külgazdaság Itt a fordulat? Sokkal több embert raktak ki Ausztriából, mint ahányan érkeztek
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 09:24
Beindultak a kitoloncolások.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG