2p
Az első két hónap rekord-többlete után óriási deficit jött össze márciusban az államháztartásban.

Nincs meglepetés az első negyedéves egyenlegben - ezzel a címmel tette közzé a Nemzetgazdasági Minisztérium a friss államháztartási adatokat, ebből már rögtön gyanakodhatunk arra, hogy van valami meglepetés. És valóban: márciusban óriási hiány jött össze az államháztartásban, egyetlen hónap alatt 378,5 milliárd forint volt a deficit. Az elmúlt évekre is jellemző volt, hogy márciusban magasabb hiányról érkezik jelentés, a mostani azonban kiemelkedő:

Az év első két hónapjában 123 illetve 57 milliárdos többlet volt, összességében a mostani adattal együtt az első negyedéves kumulált hiány 198,1 milliárd forint lett. Összehasonlításként: 2016 ugyanezen időszakában az államháztartás központi alrendszere 125,8 milliárd forintos hiányt mutatott.

Az áfabevétel kevesebb lett - az uniós pályázatok felpörgetése dobta meg a kiadásokat

A minisztérium szerint ez megfelel az (egyébként nem publikált) várakozásoknak. A két év január-márciusi egyenlegének eltérő alakulását számos tényező együttesen befolyásolta. Ezek közül a tavaly novemberben megkötött hatéves bérmegállapodás hatásai már egyértelműen érezhetőek: az előző évhez képest jelentősen növekedtek a személyi jövedelemadó-bevételek. Ezen kívül egyszeri tételek (például a termőföld értékesítésének összege), valamint az uniós támogatások utólagos megtérítései is megjelentek a büdzsében - írják. Mérsékeltebben teljesültek ugyanakkor az általános forgalmi adóból származó bevételek, mivel a januártól hatályos, a „jó adózókat” támogató új áfa-visszatérítési szabályok szerint a kiutalást az adóhatóság már 45 napon belül teljesíti a korábbi 75 nap helyett.

A kiadások tekintetében főként a szakmai fejezeti kezelésű előirányzatok uniós kiadásai emelhetők ki, melyek már szinte teljes egészében a 2014-2020-as operatív programokhoz köthetők. Ezek játszottak szerepet abban, hogy csak a március hónapot tekintve a központi alrendszer 378,5 milliárd forintos deficittel zárt az NGM szerint.

A cél nem változott

Az idei évre kitűzött uniós módszertan szerinti hiánycél változatlanul a GDP 2,4%-a - írja az NGM.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Mindent megtesz az olajkartell az árak letöréséért, de ez most nagyon nem rajtuk múlik
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 12:45
Mérsékelten emelhetik a kitermelést az OPEC+ olajkartell tagjai. Ez a növelés azonban nagyrészt csak papíron létezhet mindaddig, amíg az Egyesült Államok és Irán közötti háború továbbra is akadályozza a közel-keleti olajszállításokat.
Makro / Külgazdaság Friss elemzés jött: ezt kell tennie rövid, majd hosszú távon a gazdasággal a Tisza-kormánynak
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 11:04
Magyarország esélyt kap egy 180 fokos fordulatra – kommentálta a választások eredményét friss elemzésében az Erste Bank.
Makro / Külgazdaság Fordulópont előtt állhat az elektromos autózás Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 09:55
Ez az egyik fontos megállapítása a Magyar Mérnöki Kamara elektromobilitásról készített tanulmányának, amit az MTI-vel közölt a szervezet. A dokumentum átfogó elemzést nyújt a hazai és nemzetközi szabályozási környezetről, a járműállomány alakulásáról, valamint az elektromos közlekedés valós környezeti hatásairól.
Makro / Külgazdaság Zsúfolt jövő hét elé nézünk a gazdaságban
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 08:47
A következő héten minden nap publikál statisztikát a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Megjelennek a legfrissebb inflációs, ipari, kiskereskedelmi adatok, és az államháztartás április végi helyzetéről szóló gyorsjelentést is kiadja a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
Makro / Külgazdaság Még évtizedekbe telhet, mire a hatékony digitalizált egészségügy berobban
Kormos Olga | 2026. május 3. 06:06
A digitalizáció egyre inkább beleszól az egészségügybe is, de vajon alapjaiban fogja-e megváltoztatni rohamtempóban a mindennapokat, vagy a nagy átalakulás azért még arrébb van? Erről beszélgetett a Klasszis Média Longevity és egészséggazdaság konferenciáján Dr. Skorán Ottó, a VOSZ Egészségügyi tagozat, Egészségügyi innováció és informatikai szekció elnöke, valamint Dr. Zrubka Zsombor, egyetemi docens, az Óbudai Egyetem, Egyetemi Kutató és Innovációs Központjának főigazgatója. A moderátor Szlankó Anna, a KPMG szenior menedzsere volt.
Makro / Külgazdaság Van ilyen? Trump a királyi látogatás után törölt egy fontos vámot
Privátbankár.hu | 2026. május 1. 14:09
Ha nem is bontanak pezsgőt, de ennek koccintás lesz a vége.
Makro / Külgazdaság Megvan a válasz: ennyi napra elegendő az ország üzemanyag-tartaléka
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:32
Töltik vissza a készleteket. 
Makro / Külgazdaság Nem nyúlt a kamatokhoz az EKB
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:18
Maradt a 2 százalékos betéti ráta. 
Makro / Külgazdaság Újabb rossz hír Európából: gyenge lett a GDP
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 13:45
A vártnál lassabb ütemben nőtt az euróövezeti GDP az első negyedévben.
Makro / Külgazdaság A Közel-Kelet fűti az európai inflációt: 3 éve nem láttunk ilyen adatot
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 13:00
A várakozásokat is felülmúlta a drágulás üteme az euróövezetben: az áprilisi infláció 3 százalékra, 2023 szeptembere óta a legmagasabbra gyorsult. A háttérben elsősorban az energiaárak drasztikus emelkedése áll, amit a közel-keleti feszültségek fűtenek.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG