2p
Abszolút többséget szerzett a török előrehozott választásokon az államfő Recep Tayyip Erdogan pártja, az iszlamista-konzervatív Igazság és Fejlődés Pártja (AKP), amely eddig kisebbségből kormányzott.

Az AKP vezetője, Ahmet Davutoglu mindössze annyit írt Twitteren, "Hála Istennek".

Közel 100 százalékos feldolgozottság mellett az AKP a voksok 49,5 százalékát szerezte meg, ami sokkal nagyobb, mint amire az elemzők legtöbbje számított. Az 550 fős törvényhozásban így 318 képviselőjük lesz, A legnagyobb balközép ellenzéki párt, a Köztársasági Néppárt (CHP) mindössze 25,2 százalékot szerzett.

Ezzel igazából le is zárultak a találgatások azzal kapcsolatban, hogy szóba jöhet-e bármilyen koalíció, hiszen az AKP ismét egyedül alakíthat kormányt, ebben viszont maguk a párttagok sem hittek.

A kurdoknak annyira nem tetszik

A Reuters értesülései szerint nagyon sokan tiltakoznak az eredmények ellen: a délkeleti, többnyire kurdok lakta Dijarbakirban a rendfenntartóknak könnygázt kellett bevetniük. A kurd szimpatizáns Népi Demokratikus Pártnak alig sikerült megugrania a 10 százalékos parlamenti küszöböt, 10,41 százalékot hoztak el.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Zelenszkij örülhetett ennek a számnak
Privátbankár.hu | 2026. január 12. 17:31
Mérséklődött az ukrán inflációs szint.
Makro / Külgazdaság Lázár János nem bírt a saját párttársaival
Privátbankár.hu | 2026. január 12. 15:29
Az építési és közlekedési miniszter szerint az autópálya-koncessziós szerződések sincsenek kőbe vésve.
Makro / Külgazdaság Csak egy dolog csúfíthatja el az inflációt – a nagybevásárlás és a tankolás olcsóbb lett
Privátbankár.hu | 2026. január 12. 15:09
Kedvez a bázishatás az inflációs adatoknak, a kormány beavatkozása is lefelé húzza az élelmiszerek mutatóját – érdekes lesz azonban, amikor márciusban letelik az első év, és árrésstopos árakat hasonlítunk majd árrésstopos árakhoz. A Trend FM Reggeli Monitor című műsorában munkatársunk, Gáspár András a legfrissebb felmérések eredményei mellett igyekezett prognózist is adni a friss inflációs adatra – de szóba került az EU-Mercosur kereskedelmi egyezmény is, amely komoly tiltakozást váltott ki sok európai gazda körében. Mi volt akkor a cél az egyezmény megkötésével?
Makro / Külgazdaság Jön az új lendület Európában? Erre utal egy felmérés
Privátbankár.hu | 2026. január 12. 13:30
Erősödött a Sentix GmbH gazdaságkutató intézet euróövezeti befektetői hangulatindexe januárban, amikor Németországban is hasonló folyamatot mértek.
Makro / Külgazdaság Kicsinálja az Exxon olajvállalatot Trump
Privátbankár.hu | 2026. január 12. 12:08
Amerika egyik legnagyobb olajtársasága, az Exxon Mobil az amerikai elnök miatt kiszorulhat a venezuelai piacról.
Makro / Külgazdaság Az év egyik leggyengébb teljesítményét produkálta az ipar novemberben
Privátbankár.hu | 2026. január 12. 08:30
Havi és éves alapon is csökkent az ipari termelés még tavaly novemberben Magyarországon. Októberhez viszonyítva 2 százalékkal, az egy évvel korábbihoz képest pedig 5,4 százalékkal mérséklődött a szektor kibocsátása.
Makro / Külgazdaság Brutális támadás alatt a Fed: eljárás indult az elnök ellen
Privátbankár.hu | 2026. január 12. 06:01
A Fed elnöke maga jelentette be, hogy idézést kapott, melyre kemény, már-már leleplező válasszal reagált. 
Makro / Külgazdaság Kamatstop Amerikában? – Donald Trump plafont sürget a hitelkártya-kamatokra
Privátbankár.hu | 2026. január 11. 12:30
Donald Trump amerikai elnök pénteken közölte, hogy egyéves időtartamra 10 százalékos felső korlátot vezetne be a hitelkártyák kamataira, január 20-tól. Arra azonban nem tért ki, miként valósulna meg a terv, illetve hogyan kényszerítené a vállalatokat a betartására.
Makro / Külgazdaság Csúnya kudarcot szenvedett el a cseh jegybank
Privátbankár.hu | 2026. január 10. 15:51
A cseh központi bank 72,9 milliárd cseh korona (körülbelül 3,5 milliárd dollár, 1 korona=15,87 forint) veszteséggel zárta a tavalyi évet – a CTK cseh január hírügynökségét.
Makro / Külgazdaság Mi történt? Kínában is megtorpant az autóeladás
Privátbankár.hu | 2026. január 10. 14:23
Kínában három éve a legkisebb ütemben, 3,9 teljes, 23,7 millió darabra nőtt a személygépkocsik kiskereskedelmi eladása tavaly. Egy évvel korábban, 2024-ben az éves növekedés 5,3 százalék volt – közölte a Kínai Személygépkocsi Szövetség (CPCA).
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG