3p

Fokozódik a harcok hevessége, az ukránok szerint az invázió kezdetének egyéves évfordulójára szeretnének valami nagy eredményt elérni az oroszok. Késő este újabb lakóházakat ért rakétacsapás. A háború 344. napja kezdődött el csütörtökön - összefoglaló.

  • Oroszország nagyszabású offenzívát tervez az ukrajnai háború egyéves évfordulójára, február 24-re az ukrán védelmi miniszter, Olekszij Reznyikov szerint. Szerinte a tavaly szeptemberben indult mozgósítás keretében nem 300 ezer, hanem akár 500 ezer orosz katonát is behívhattak. Ukrajna ezért sürgeti nyugati szövetségeseit, hogy küldjenek fegyvert, utánpótlást. "Elmondjuk partnereinknek, hogy nekünk is készen kell állnunk a lehető leghamarabb" - mondta Reznyikov. "Ezért van szükségünk fegyverekre, hogy megfékezzük az ellenséget".
  • Volodimir Zelenszkij elnök szerda este szintén azt mondta, hogy az orosz erők megpróbálnak olyan győzelmeket elérni, amelyeket az invázió közelgő februári évfordulóján eredményként felmutathatnak. "Határozott erősödés tapasztalható a megszállók támadó hadműveleteiben az országunk keleti részén lévő fronton. A helyzet egyre súlyosabb" - mondta Zelenszkij videóbeszédében a The Guardian tudósítása szerint..
  • Szerhij Haidai luhanszki kormányzó is arról beszélt, hogy az orosz erők kitelepítik a frontvonal oroszok által tartott részeinek közelében élő lakosságot, hogy ne tudjanak beszámolni az ukrán tüzérségi erőknek a csapatok telepítéséről. "Az orosz csapatok aktív áthelyezése folyik a régióba, és februárban biztosan készülnek valamire a keleti fronton" - mondta Haidai.
  • Szerdán késő este legalább három ember meghalt a keleti Kramatorszk városában, miután egy orosz rakétacsapás lerombolt egy lakóházat. "Legalább nyolc lakóház megrongálódott. Az egyik teljesen megsemmisült" - közölte a rendőrség egy Facebook-bejegyzésben. "Emberek maradhatnak a romok alatt".
  • Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője arra figyelmeztetett, hogy a megnövelt hatósugarú amerikai rakéták Ukrajnába szállításáról meghozandó esetleges döntés "egyenesen vezet a feszültség és az eszkaláció szintjének növekedéséhez". "Több erőfeszítést kell majd tennünk, de ez nem fogja megváltoztatni az események menetét. A különleges hadművelet folytatódik majd" - mondta. Dmitrij Peszkov szerint az ilyen hírek fényében egyelőre nem terveznek orosz-amerikai elnöki tárgyalásokat, és Oroszország fő célja az államfő által meghatározott feladatok teljesítése.
  • Egy év alatt, 2023. január 1-ig 555 332 fővel csökkent Oroszország lakossága - derült ki az orosz szövetségi statisztikai szolgálat (Roszsztat) friss adataiból, amelyeket az MTI szemlézett. A szolgálat szerint Oroszország lakossága az év elején 146 millió 424 ezer 729 fő volt. Ennek kiszámításához a 2020-as népszámlálás adatait használták fel, ezekhez minden évben hozzáadták a születettek és az országba érkezők, valamint kivonták az elhalálozottak és az Oroszországból eltávozottak számát. Ugyanakkor az Ukrajnától Oroszországhoz csatolt négy régió - a donyecki, a luhanszki, a zaporizzsjai és a herszoni terület - lakosságára vonatkozó hivatalos statisztikákat még nem vették figyelembe.
  • Magyarország területére 2023. február 1-én 0 óra és 24 óra között az ukrán-magyar határszakaszon 4681 fő lépett be az Országos Rendőr-főkapitányság közlése szerint. A román-magyar határszakaszon belépők közül 1627 fő nyilatkozott úgy, hogy Ukrajnából érkezett. Az ukrajnai háború elől 2023. február 1-én nem érkeztek Budapestre vonattal.
A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Pénteken tényleg érdemes elrohanni tankolni – meddig maradhatnak ezek az árak?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 10:43
Mindkét üzemanyagfajta olcsóbb lett, de már gyűlnek a viharfelhők újra a világpiacon.
Makro / Külgazdaság Vészt jósló hírek jöttek az olajpiacról
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:39
Eddig tartott a megnyugvás?
Makro / Külgazdaság Hogyan reagál erre Kármán András?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:30
A kiskereskedelmi forgalom éves növekedési üteme szeptemberben elmaradt az augusztusitól – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal péntek reggeli közléséből.
Makro / Külgazdaság Paraguayi bankpánik: az OTP is érintett
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:37
10 százalékos tulajdonrésze van az OTP-nek a politikai válságot okozva bedőlt Ueno Bankban.
Makro / Külgazdaság Döntött a kormány: az akkugyárakért is felel az új szuperhatóság
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 19:39
Új, országos illetékességű környezetvédelmi csúcsszerv, az Országos Élőkörnyezet-felügyeleti Főhatóság jön létre 2027. január 1-jén – derül ki az erről szóló, a Magyar Közlönyben csütörtökön kihirdetett kormányrendeletből.
Makro / Külgazdaság Matolcsy György csak ügyvédjével üzent a vizsgálóbizottságnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 16:57
Varga Mihályt viszont meghallgatták.
Makro / Külgazdaság Évek óta nem volt ilyen: kamatot emelt a Bank of England
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 15:47
Erre vártak az elemzők is előzetesen.
Makro / Külgazdaság Kevesebb pénzt költene gazdaságfejlesztésre a Tisza, mint korábban a Fidesz, de az eredmény mégis más lehet
Imre Lőrinc | 2026. november 5. 12:50
Kevesebb pénzt irányoz elő a Tisza-kormány a jövő évi költségvetésből gazdaságfejlesztésre, mint az Orbán-kormány tette az utolsó évében. 2026-ban közel 5050 milliárd forintot szánt az április 12-én leváltott kabinet erre a célra, míg Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter a jövő évi büdzsé kapcsán mintegy 4000 milliárd forintról beszélt. Bár a magyar állami hozzájárulás mértéke az elmúlt években folyamatosan emelkedett, a három évig csak stagnáló GDP mégsem azt mutatja, hogy jól hasznosultak volna ezek a források.
Makro / Külgazdaság Rég volt ekkora különbség a benzin és a dízel ára között
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 09:51
A két üzemanyagtípus közötti árkülönbség továbbra is jelentős.
Makro / Külgazdaság Annyit lógtunk a neten, hogy a tőzsdei cégen is meglátszik
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:49
Közzétette harmadik negyedéves jelentését a Magyar Telekom.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG