2p
A Twitteren őrjöng Donald Trump, miután a fellebbviteli bíróság helybenhagyta egy seattle-i szövetségi bíró döntését a beutazást szigorító elnöki rendelet felfüggesztéséről.

"Találkozunk a bíróságon, az amerikai nemzet biztonsága a tét" - írta ki csupa nagybetűvel, majd újságíróknak a Fehér Házban így nyilatkozott: "ez politikai döntés, a bíróságon találkozunk". Hozzátette, hogy véleménye szerint nagyon könnyen megnyerik majd a pert.

Az elnök január 27-én adta ki rendeletét, amelynek értelmében hét országból 90 napra, Szíriából pedig meghatározatlan időre felfüggesztették a beutazást, s 120 napra felfüggesztették az egész amerikai menekültprogramot is. Az indoklás szerint a hét érintett országból és Szíriából terroristák is érkezhetnek, s a beutazások felfüggesztésének időtartama alatt az illetékes minisztériumok kidolgozzák a határellenőrzés új, szigorúbb módszereit. Egy seattle-i bíró azonban - Washington állam keresete alapján, amelyhez Minnesota is csatlakozott - döntést hozott az elnöki rendelet felfüggesztéséről. A rendelet belföldön és külföldön is óriási felhördülést okozott - olyan vádak is felmerültek, hogy Trump üzleti érdekeltségei is befolyásolták a kitiltottak körét.

Nem tudták bebizonyítani, hogy veszély van

A bíróság egyhangúlag hozta meg döntését, amelyhez 29 oldalas érvelést fűzött. E szerint a Trump-kormányzat jogi képviselője nem bizonyította kellőképpen, hogy ha az elnöki rendelet felfüggesztése érvényben marad, akkor súlyosan sérülne az Egyesült Államok biztonsága. A fellebbviteli bíróság nem fogadta el a kormányzat azon érvelését sem, hogy az elnöki rendelet, ha nemzetbiztonsági kérdést érint, nem írható felül. A fellebbviteli bíróság állásfoglalása szerint ilyen esetre nincs precedens.

Most csak a felfüggesztésről döntöttek, nem a teljes rendeletet kaszálták el

A bírák most csak arról döntöttek, hogy egy alacsonyabb szintű bíróság határozatát felülvizsgálva, feloldják-e a rendelet átmeneti felfüggesztését. Mint fogalmaztak: a végleges döntéshez az álláspontok szélesebb körű meghallgatására van szükség. A döntés az egész elnöki rendelet jogszerűségéről akár még a szövetségi legfelső bíróság elé is kerülhet.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Magyar Péter újabb részleteket közölt a katáról és a vagyonadóról
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 20:05
Kiterjesztik a katát, de a magasabb ellátás érdekében magasabb is lesz az összege. A vagyon pedig 500 milliárd forint fölött magasabb kulccsal fog adózni.
Makro / Külgazdaság Ez gyors volt: Trump máris nemet mondott az iráni ajánlatra
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 15:31
Az elnök elutasította a persza állam ajánlatát, így blokád alatt marad a Hormuzi-szoros. Sőt, novembertől újabb amerikai harci cselekményekre lehet számítani.
Makro / Külgazdaság Donald Trump exporttilalma miatt az egekben a dízelárak
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 14:13
Az amerikai félidős választások nagyban befolyásolják az üzemanyagok árát.
Makro / Külgazdaság Ruszin-Szendi Romulusz hozzányúlt a minisztérium büdzséjéhez
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 13:39
Ötmilliárd forintról van szó.
Makro / Külgazdaság Meglepő vendég jelenhet meg a G20-as csúcson
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:55
A német külügyminiszter örül az érintett politikus meghívásának.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mit kér Irán a Hormuzi-szoros újranyitásáért
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:04
Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter ismertette a feltételeket.
Makro / Külgazdaság Ítéletet mondott a Moody’s
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 08:30
A hitelminősítő az EU-t „Aaa” kategóriában tartotta stabil kilátással.
Makro / Külgazdaság Új vezető számolja át az ország pénzét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:22
Demkó-Szekeres Zsolt helyett Slánicz Béla lesz a Magyar Államkincstár elnöke, akinek a feladatait is megnevezte a pénzügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Magyarország közölte, mennyi hitelt kér a SAFE-programból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 15:40
Olaszország 8 milliárd, Magyarország pedig az eredetileg tervezett 16 milliárd helyett csak 5,4 milliárd eurós hitelt venne igénybe a SAFE-program keretében. A fennmaradó összeget az Európai Bizottság Ukrajnával közös vagy őket támogató védelmi projektekre fogja fordítani.
Makro / Külgazdaság Nem ettől az adattól fog megemelkedni az Ön pulzusa!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 13:25
Nyugalom uralkodik az üzemanyagpiacon.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG