3p
Megüzenték, miben érdekelt Oroszország.

Oroszország abban érdekelt, hogy az Európai Unió nagy gazdasági erő maradjon, ugyanakkor azt reméli, hogy az új realitások alapján javulni fog az orosz-brit viszony - jelentette ki a brit népszavazás eredményét kommentálva Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő.

Belügy

Peszkov Vlagyimir Putyin elnök egy korábbi kijelentését idézve hangsúlyozta, hogy Moszkva a referendum eredményét Nagy-Britannia belügyének, valamint a London és a Brüsszel közötti kapcsolatok tárgyának tekinti. Ezt a tényt egyébként valamennyi, az ügyben állást foglaló orosz politikus és közhivatal hangsúlyozta.

"Az Európai Unió Oroszország nagyon fontos partnere a kereskedelemben, a gazdaságban és beruházások terén, ezért Moszkva abban érdekelt, hogy az EU nagy, virágzó, stabil és kiszámítható gazdasági erő maradjon" - hangoztatta Taskentben a Kreml szóvivője.

"Reméljük, hogy Nagy-Britanniában az új realitások alapján felülkerekedik annak a megértése, hogy jó kapcsolatokra van szükség" - tette hozzá.

Maradnak a szankciók

Peszkov megjegyezte, hogy a kétoldalú kapcsolatok története nem egyszerű, és Moszkvában nem mindig tapasztalnak készséget London részéről a párbeszédre és az együttműködésre. A szóvivő szerint orosz részről nem számítanak arra, hogy a brit kilépésről szóló népszavazás nyomán az EU enyhítene az Oroszország ellen az ukrajnai beavatkozás miatt bevezetett szankciókon.

Dmitrij Medvegyev orosz miniszterelnök elmondta, a referendum eredménye nemcsak Nagy-Britanniára és az EU-ra lesz hatással, de az új kockázatforrásokat jelent az orosz és az egész világgazdaságra nézve. Szavai szerint Moszkvának nem okoz örömöt a font és az euró árfolyamának ingadozása és az olajár visszaesése.

Szergej Lavrov orosz külügyminiszter Taskentben - brit hivatali partnere, Philip Hammond azon kijelentésére reagálva, miszerint a Moszkvában megörültek a Brexitnek - kijelentette: nem szereztem orvosi képesítést, ezért az orvosi eseteket nem kommentálom.

A moszkvai külügyi tárcának a TASZSZ hírügynökség által ismertetett kommentárja szerint a referendum rávilágított az unión belüli ellentétekre egyebek között az integráció mélységének kérdésében. Nyilvánvalóan sok függ majd attól, hogy milyen döntést hoz majd a népszavazás eredménye alapján a brit parlament és az ország kormánya - hangzott a minisztériumi állásfoglalás.

Földindulás

Politikai földindulásnak nevezte a történteket Moszkvában Alekszej Puskov, az Állami Duma külügyi bizottságának elnöke. A RIA Novosztyi hírügynökségnek nyilatkozva hangoztatta, hogy Oroszországnak a referendum végeredményének kialakulásában nem volt szerepe. Úgy vélekedett, hogy az nemcsak a Brexit ellenzői, hanem Barack Obama amerikai elnök személyes vereségét is jelenti.

Tatyjana Zvereva, az orosz külügyi tárca diplomáciai akadémiája euroatlanti központjának vezetője a szövetségi törvényhozás felsőházában úgy vélekedett, hogy a referendum nyomán, amely "gyökeresen megváltoztatja a helyzetet" Európában, fel fognak erősödni a szakadár törekvések. Prognózisa szerint az EU-ban háttérbe szorulnak majd az Oroszországgal szembeni bírálatok.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Nagyot emelkedett az olaj- és a gázár, gyenge kezdés a Wall Streeten
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 16:50
A kereskedés kezdetekor alig mozdultak a legnagyobb New York-i tőzsdeindexek, a Brent olaj hordónkénti ára viszont már 107 dollár felett jár.
Makro / Külgazdaság Döntött az ügyészség Matolcsy György védőjének panaszáról a Simor András-ügyben
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 13:55
A gyanú szerint a Magyar Nemzeti Bank vezetői nyomást helyezhettek az Erste Bankra, hogy Simor András lemondjon felügyelőbizottsági tagságáról. Matolcsy korábban „hamis mesének” nevezte a felvetést.
Makro / Külgazdaság Kidobott pénz vagy pluszvédelem két biztosítás ugyanarra?
Dr. Gazda Zsuzsanna | 2026. október 12. 10:11
Előfordul, hogy úgy kötünk különböző biztosításokat és fizetünk akár éveken át díjat több biztosítónak, hogy nem tudjuk: biztosításaink részben vagy akár teljes egészében ugyanarra a kockázatra nyújtanak fedezetet. Kár esetén jelent ez bármiféle előnyt? Vagy csak feleslegesen kidobott pénzről van szó? A válasz nem is olyan egyszerű – derül ki a Pénzügyi Békéltető Testület előtti ügyekből.
Makro / Külgazdaság Még be sem vezettük, de már segít az euró
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 09:12
Az Államadósság Kezelő Központ vezérigazgatója az euróbevezetési szándékot tartja az egyik legerősebb hozamcsökkentő tényezőnek. Ezt nyilatkozta a Portfolio-nak Tardos Gergely.
Makro / Külgazdaság Topmilliárdosok vallottak a vagyonadóról: kiderült, mit gondolnak a jelenlegi tervezetről
Imre Lőrinc | 2026. október 12. 08:02
Laptársunk, a szintén a Klasszis Médiához tartozó Mfor.hu három, A 100 leggazdagabb című kiadványban szereplő milliárdos véleményét kérdezte az október 6-án társadalmi egyeztetésre bocsátott vagyonadó-tervezetről. Nagy Eleket és Scheer Sándort a 100 milliárd forint feletti, Bojár Gábort pedig az 50 milliárd forint feletti kategóriából érte el a portál.
Makro / Külgazdaság Eximbank-ügy: újabb cég üzent Kapitány Istvánnak
Privátbankár.hu | 2026. október 11. 17:31
Visszautasította a működésével kapcsolatos politikai összefonódásra vonatkozó feltételezéseket és vitatta a vagyonvesztésre vonatkozó kijelentéseket az Exim exportösztönző magántőkealap kezelője, a GB & Partners Kockázati Tőkealap-kezelő Zrt.
Makro / Külgazdaság Hamarosan kiderül, mennyit kerestünk augusztusban
Privátbankár.hu | 2026. október 11. 16:16
A jövő héten az augusztusi építőipari, ipari és kereseti adatokat teszi közzé a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Makro / Külgazdaság Egyre több hazai kkv számol a terhek növekedésével
Privátbankár.hu | 2026. október 11. 09:52
Egyre több vállalkozás számít a közterhek növekedésére a következő egy évben Magyarországon – derül ki a K&H Bank kis- és közepes vállalkozások bizalmi indexét vizsgáló, legfrissebb felméréséből.
Makro / Külgazdaság Megjött az IMF-jelentés: alaposan kielemezték a magyar gazdaságot, és a kormánynak is üzentek
Imre Lőrinc | 2026. október 11. 06:04
Elkészítette a Nemzetközi Valutaalap (IMF) a magyar gazdaságra vonatkozó részletes értékelését, amiben több reformintézkedést is javasol a kormánynak. Szerintük ezek a lépések a növekedés beindítása, a költségvetési egyensúly megtalálása és az euróövezethez való csatlakozás szempontjából is fontosak lennének. Az IMF legfontosabb megállapításait a kormány már eddig bejelentett intézkedéseivel és ígéreteivel is összevetettük.
Makro / Külgazdaság A szállásadók abban reménykednek, megfontolja kérésüket a kormány
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 15:44
Szeretnék, ha egy évvel meghosszabbodna a budapesti szálláshelynyitási moratórium és ha eltörölnék a kiadható napok számának önkormányzati meghatározását.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG