3p
Hetek, sőt hónapok óta sikeresen szerzi vissza az oroszok által erősen megtámogatott szír hadsereg az Iszlám Állam által 3 éve elfoglalt területeket, most pedig az összeszűkült terület egy részét darabokra szabdalta, katlanokba zárva a dzsihádistákat. Aszad ereje megnő, visszaszerzi országa nagy részét, így borulnak a béketervek.

Talpra állították

Két éve Aszad alig tartotta magát, úgy nézett ki, az ellenzéki lázadók és az Iszlám Állam teljesen kiszorítják. Akkor az Iszlám Állam ijesztő méretűre növekedett, Szíria nagy részére rátelepedve. Északon aztán az amerikaik által megtámogatott kurdok kezdték visszaverni, ebbe idén egy kisebb területen a törökök is beszálltak, Aszadot pedig megsegítette az ezzel ismét világhatalommá váló Oroszország, viszont Aszad a segítséget először a lázadók leverésére használta, majd miután tűzszünetet kötöttek, kezdte meg az Iszlám Állam elleni harcot érdemben pár hónappal ezelőtt.

Orosz hatékonyság

Aszad serege belejött a harcba, de ez a rendkívül komoly orosz segítség nélkül sosem ment volna. Nemcsak komoly légitámogatást kapnak, hanem megfelelő eszközöket, fegyverzetet, és ami a legfontosabb: tanácsokat, kiképzést, irányítást is. Így aztán nem csoda, hogy megnőtt a hatékonyság, és egyre nagyobb területeket szereznek vissza. Ezáltal a többi résztvevő, mint az ellenzéki lázadók és a kurdok, már vélhetően nem is nagyon fognak részt venni az Iszlám Állam felszámolásában, Aszad hathatós orosz segítséggel egyedül el fogja végezni azt.

Most az Iszlám Állam még meglévő, nyugat felé kilógó, főleg sivatagi területeken fekvő területeit fogták satuba, mint a második világháborúban, kisebb katlanokba zárják, majd felmorzsolják őket (a térképen jól látszik a folyamat: Aszad területe rózsaszín, az Iszlám Államé szürke, sárga a kurdoké, zöld a lázadóké). Ha ez megtörténik, érdemben már csak egy rész lesz hátra: az Eufrátesz völgyének alsó szakasza, központjában Deir ez-Zor városával, melynek egy részét már most is uralják a szír erők, noha körbe vannak kerítve.

Szíria északi fele a jelenlegi állás szerint. Forrás: liveuamap.com

Mit lépnek utána?

A kérdés most már az, hogy mi lesz, ha végeztek az Iszlám Állammal. Aszad hatalma nagyon meg fog nőni, és félő, hogy a mostani tűzszünetet felrúgva szeretné utána a lázadókat leverni, legalábbis ahol lehet, hogy egykori országából minél többet visszakapjon. Ez viszont orosz támogatóinak már kellemetlen lesz, szemben a mostani állapottal, hisz az Iszlám Állam felszámolása dicsőség. Vélhetően amúgy sem szeretnének elhúzódó harcokban részt venni és hosszan beleragadni a konfliktusba, a politikai rendezés az érdekük.

Így két lehetőség marad: vagy engedni fognak a nyugati követelésnek, hogy váltsák le Aszadot, és keressenek a lázadók számára is elfogadhatóbb vezetőt, vagy megpróbálják rávenni, hogy kisebb módosításokkal fogadja el a mostani status quo-t, és egyezzen bele a tényleges béketárgyalásokba. Ez nem lehet könnyű, mert mint minden jobbféle diktátor, igen nehezen mond le akár egy négyzetkilométer területről is, és nehezen tűri, hogy korlátozzák őt akár az oroszok is, akik kihúzták a pácból, és visszaadják neki az országa jelentős részére kiterjedő hatalmát.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Az Egyesült Államok megtriplázza a cseppfolyósított földgáz exportját
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 18:26
Az Egyesült Államok 2030-ra harmadával növeli a cseppfolyósított földgáz (LNG) exportjára szolgáló kapacitását, ugyanakkor az európai metánrendelet nehezítheti az európai szállításokat – jelentette ki Charlie Riedl, az LNG kitermelésével és kereskedelmével foglalkozó amerikai szereplőket tömörítő Center for Liquified Natural Gas szervezet ügyvezető igazgatója az amerikai külügyminisztérium szervezésében Washingtonban helyi idő szerint csütörtökön tartott tájékoztatóján.
Makro / Külgazdaság Egy tagállam sincs teljesen felkészülve a migrációs paktumra – mondja a Migrációkutató Intézet vezetője
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 17:43
Az új migrációs paktum jogilag a szigorítás felé mutat, gyakorlatilag viszont nagyon komoly aknák és csapdák vannak a rendszerben. 
Makro / Külgazdaság Az EU többszáz millió eurós segítőkezet nyújt a műtrágyaválság sújtotta gazdáknak
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 14:47
Az Európai Bizottság 540 millió eurós pénzügyi támogatást, valamint további könnyítéseket javasol a műtrágyaválság miatt nehéz helyzetbe került gazdálkodók számára az uniós élelmiszerbiztonság megőrzése érdekében – közölte a brüsszeli testület pénteken.
Makro / Külgazdaság Virág Barnabás: Nem kell attól tartani, hogy csupán az uniós források miatt még erősebb lesz a forint
Izsó Márton - Csabai Károly | 2026. június 12. 14:26
A Magyar Nemzeti Bank 2020-2025 közötti alelnöke, Varga Mihály jelenlegi jegybankelnök tanácsadója a június 11-ei élő műsorunk vendége volt. A 6. évfolyamában járó Klasszis Klub Live 99. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Podcast-csatornán meghallgathatja.
Makro / Külgazdaság Cseh vállalkozó vásárolja fel a csíkszeredai bevásárlóparkot
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 13:59
A csíkszeredai bevásárlópark felvásárlásával belép a román piacra a cseh Star Capital Finance – írja a profit.ro a vállalat közleménye alapján.
Makro / Külgazdaság „Kémteknősökre” és „kémhalakra” figyelmeztet Kína
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 13:21
A tengeri hírszerzés új módszereire figyelmeztetett pénteken a kínai állambiztonsági minisztérium. A tárca szerint egyes külföldi szervezetek felderítőbójákat, pilótanélküli vízijárműveket, valamint úgynevezett „kémteknősöket” és „kémhalakat” is felhasználhatnak érzékeny adatok gyűjtésére.
Makro / Külgazdaság Erős nyári szezonra számít idén is a Budapest Airport
Sipos Ildikó | 2026. június 12. 13:00
A közel-keleti konfliktus bizonytalanságot hozhat. A cég nem érzi veszélyben a Terminál+ projekt megvalósítását a kormányváltás miatt. 
Makro / Külgazdaság Valamelyest csökkent a német árnyomás
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 10:29
Németországban az előzetes becsléssel összhangban 2,6 százalékra lassult az éves infláció májusban az előző havi 2,9 százalékról. Ez a német szövetségi statisztikai hivatal végleges adata.  
Makro / Külgazdaság Az ipar továbbra is keresi önmagát
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 08:45
Az előző év azonos időszakához mérten 0,9 százalékkal bővült, az előző hónaphoz képest 1,1 százalékkal mérséklődött az ipari termelés idehaza. A KSH második becslése alapján április sem hozott megváltást a hazai ipari szereplők számára.
Makro / Külgazdaság Utak és vasutak is bőven épültek áprilisban – ez tartotta életben az építőipart
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 08:39
A régiók között nagyok az eltérések: Fejér és Csongrád-Csanád megyében visszaesett az építőipari termelés áprilisban, míg Budapesten és Komárom-Esztergom megyében bővült.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG