2p
Az orosz külügyminisztérium méltatta a szingapúri csúcstalálkozót.

Oroszország pozitívan értékeli a sikeres amerikai-észak-koreai csúcstalálkozót, amely reményt adott a Koreai-félsziget válságának rendezésében és segítheti az észak-koreai nukleáris fegyverprogram megszüntetését – mondta az orosz külügyminiszter-helyettes. Szergej Rjabkov kifejtette: Nem tudjuk most nem üdvözölni azt, hogy fontos lépés történt. Az ördög természetesen a részletekben bújik meg és meg kell ismerkedni a konkrétumokkal. De az impulzust a mi értelmezésünk szerint megadták – tette hozzá.

Fellélegezhet a világ: véget ér az észak-koreai atomfenyegetés?

Az alábbi pontokat fogalmazták meg a vezetők a hosszú távú béketörekvések érdekében. Részletek >>>

A helyettes szerint a rendezés érdekében szükséges lesz a hathatalmi formátumhoz való visszatérés, vagyis az Észak- és Dél-Korea, Egyesült Államok, Oroszország, Kína és Japán között folytatott tárgyalásokhoz. Hozzátette: amennyiben pozitív precedens jön létre a Koreai-félsziget atomfegyver-mentesítésének ügyében, akkor azt Oroszország nemcsak üdvözölni fogja, de maximális támogatást is nyújt majd.

Trump és Kim Szingapúrban aláírt egyezményében Phenjan a teljes atomfegyver-mentesítés, Washington pedig Észak-Koreának nyújtandó biztonsági garanciák mellett kötelezte el magát. Az orosz parlament alsóháza külügyi bizottságának elnöke szerint a két vezető történelmi találkozója alap lehet a további tárgyalásokhoz, és bár azonnali eredményekre nem kell számítani, fontos, hogy a felek megőrizzék hozzáállásukat egymás felé. A felsőházi külügyi bizottság első elnökhelyettese szerint a koreai rezsim addig biztos nem megy bele az atomfegyver-mentesítésbe, amíg nem épül ki a regionális biztonsági rendszer.

Minden megváltozik? Véget ért a világ legfontosabb találkozója

A vártnál jobb hangulatban és sokkal gyorsabban ment le az Egyesült Államok és Észak-Korea vezetőinek első hivatalos csúcstalálkozója. A világ feszült figyelemmel követte a két kiszámíthatatlan vezető megbeszélését, akik egy szingapúri hotelben próbálták dűlőre jutni a világ legnagyobb veszélyforrásának kiiktatásában. A találkozó a felek szerint pozitív hangulatban telt, azonban még mindig kérdés, mennyire válna meg fegyvereitől a rezsim. Tovább >>>

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Ez gyors volt: Trump máris nemet mondott az iráni ajánlatra
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 15:31
Az elnök elutasította a persza állam ajánlatát, így blokád alatt marad a Hormuzi-szoros. Sőt, novembertől újabb amerikai harci cselekményekre lehet számítani.
Makro / Külgazdaság Donald Trump exporttilalma miatt az egekben a dízelárak
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 14:13
Az amerikai félidős választások nagyban befolyásolják az üzemanyagok árát.
Makro / Külgazdaság Ruszin-Szendi Romulusz hozzányúlt a minisztérium büdzséjéhez
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 13:39
Ötmilliárd forintról van szó.
Makro / Külgazdaság Meglepő vendég jelenhet meg a G20-as csúcson
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:55
A német külügyminiszter örül az érintett politikus meghívásának.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mit kér Irán a Hormuzi-szoros újranyitásáért
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:04
Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter ismertette a feltételeket.
Makro / Külgazdaság Ítéletet mondott a Moody’s
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 08:30
A hitelminősítő az EU-t „Aaa” kategóriában tartotta stabil kilátással.
Makro / Külgazdaság Új vezető számolja át az ország pénzét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:22
Demkó-Szekeres Zsolt helyett Slánicz Béla lesz a Magyar Államkincstár elnöke, akinek a feladatait is megnevezte a pénzügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Magyarország közölte, mennyi hitelt kér a SAFE-programból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 15:40
Olaszország 8 milliárd, Magyarország pedig az eredetileg tervezett 16 milliárd helyett csak 5,4 milliárd eurós hitelt venne igénybe a SAFE-program keretében. A fennmaradó összeget az Európai Bizottság Ukrajnával közös vagy őket támogató védelmi projektekre fogja fordítani.
Makro / Külgazdaság Nem ettől az adattól fog megemelkedni az Ön pulzusa!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 13:25
Nyugalom uralkodik az üzemanyagpiacon.
Makro / Külgazdaság Irán hétnapos tervvel nyitná újra a Hormuzi-szorost
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 09:52
Irán olyan hétnapos tervet terjesztett az Egyesült Államok elé, amelynek végén Teherán újranyitná a Hormuzi-szorost, és ismét tárgyalóasztalhoz ülne Washingtonnal – közölte Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter New Yorkban, amiről az MTI adott hírt. A javaslat életbe lépését Teherán bizonyos amerikai lépésekhez köti.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG