2p

Úgy tűnik, legalábbis az oroszok egy része azt akarja, hogy Vlagyimir Putyin államfővel szemben induljon valódi ellenzéki jelölt is a március közepén tartandó elnökválasztáson.

Több ezren álltak sorba Moszkvában és Oroszország más településein azért, hogy csatlakozzanak azokhoz, akik támogatják Borisz Nagyezsgyin tanácsos indulását az elnökválasztáson – írta a Moscow Times. A 60 éves politikus a Polgári Kezdeményezés párt jelöltjeiként akar részt venni a szavazáson. Ehhez százezer állampolgár támogatását kell megszereznie és igazolnia az országos választási bizottság előtt január végéig.

Moszkvában is sokan álltak sorba, hogy támogassák Putyin kihívóját. Fotó: Depositphotos
Moszkvában is sokan álltak sorba, hogy támogassák Putyin kihívóját. Fotó: Depositphotos

A politikus kampányprogramjában kijelenti, hogy elvi ellenfele a jelenlegi elnök politikájának. Ellenzi a katonai erő igazolhatatlan alkalmazását más országok ellen. Kooperációt akar a nyugati országokkal. A Moscow Times riportere beszélgetett a sorban állókkal. Egyikük, aki neve elhallgatását kérte, azt mondta, azért adja az aláírását, mert Nagyezsgyin a háború befejezését ígéri, ha megválasztják.

„Az állami propaganda azt állítja, hogy Oroszországban csupa elégedett ember él, de nézze mennyien állnak itt sorba” – mutatott körbe.

Alekszander, aki az ország északnyugati részébe lévő Vologdában lakik, azt mondta, azért támogatja a jelölteket, mert elege van abból, hogy az orosz közélet évek óta változatlan.

„Huszonnégy éves vagyok és senki mást nem láttam a hatalomban, mint Vlagyimir Putyin és az őt négy évre felváltó Dmitrij Medvegyevet. Változást akarok!”

Egy másik támogató csak annyit mondott, örül, hogy sok hozzá hasonló gondolkodású embert lát az utcán. Nagyezsgyin január 22-én 80 ezer aláírásnál tartott. Moszkván és Szentpéterváron kívül Jekatyerinburgban és az elmúlt napokban tüntetésektől hangos baskíriai Ufában is aláírásgyűjtő irodát nyitott. Ezen túl aktivistái Georgiában (Grúzia), Örményországban, Szerbiában és Izraelben is gyűjtik a támogatókat az emigráns oroszok körében.

Számos ellenzéki figura, köztük Alekszej Navalnij és Mihail Hodorkovszkij is támogatja Nagyezsgyint. Jekatyerina Duncova újságírónő, aki szintén békepárti programmal akart indulni Putyin ellen, de az országos választási bizottság elkaszálta, arra szólította fel támogatóit, hogy álljanak Nagyezsgyin mögé. Putyin és nacionalista, illetve kommunista kihívója őfelsége ellenzéke köréből már megkapták a zöld jelzést indulásukhoz.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Magyar Péter újabb részleteket közölt a katáról és a vagyonadóról
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 20:05
Kiterjesztik a katát, de a magasabb ellátás érdekében magasabb is lesz az összege. A vagyon pedig 500 milliárd forint fölött magasabb kulccsal fog adózni.
Makro / Külgazdaság Ez gyors volt: Trump máris nemet mondott az iráni ajánlatra
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 15:31
Az elnök elutasította a persza állam ajánlatát, így blokád alatt marad a Hormuzi-szoros. Sőt, novembertől újabb amerikai harci cselekményekre lehet számítani.
Makro / Külgazdaság Donald Trump exporttilalma miatt az egekben a dízelárak
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 14:13
Az amerikai félidős választások nagyban befolyásolják az üzemanyagok árát.
Makro / Külgazdaság Ruszin-Szendi Romulusz hozzányúlt a minisztérium büdzséjéhez
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 13:39
Ötmilliárd forintról van szó.
Makro / Külgazdaság Meglepő vendég jelenhet meg a G20-as csúcson
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:55
A német külügyminiszter örül az érintett politikus meghívásának.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mit kér Irán a Hormuzi-szoros újranyitásáért
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:04
Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter ismertette a feltételeket.
Makro / Külgazdaság Ítéletet mondott a Moody’s
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 08:30
A hitelminősítő az EU-t „Aaa” kategóriában tartotta stabil kilátással.
Makro / Külgazdaság Új vezető számolja át az ország pénzét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:22
Demkó-Szekeres Zsolt helyett Slánicz Béla lesz a Magyar Államkincstár elnöke, akinek a feladatait is megnevezte a pénzügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Magyarország közölte, mennyi hitelt kér a SAFE-programból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 15:40
Olaszország 8 milliárd, Magyarország pedig az eredetileg tervezett 16 milliárd helyett csak 5,4 milliárd eurós hitelt venne igénybe a SAFE-program keretében. A fennmaradó összeget az Európai Bizottság Ukrajnával közös vagy őket támogató védelmi projektekre fogja fordítani.
Makro / Külgazdaság Nem ettől az adattól fog megemelkedni az Ön pulzusa!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 13:25
Nyugalom uralkodik az üzemanyagpiacon.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG