3p

Az Egészségügyi Szolgáltatók Védelmi Főosztályának feladata lesz a hálapénz ellenőrzése. A Nemzeti Védelmi Szolgálaton belül ez a főosztály ellenőrzi majd az egészségügyi dolgozókat, hogy megszegik-e az elfogadásának tiltásáról szóló kormányrendeletet.

„A hálapénz eddig sem volt legális, mégis sokan gyakorolták. Január 1-jétől azonban a hatályos változás nem annak a nyújtását és elfogadását rendeli büntetni, hanem kiterjeszti a korrupciós bűncselekményeknek a körét, nevezetesen a jogosulatlan előny elfogadásával”

– magyarázta az InfoRádiónak a Belügyminisztérium sajtófőnöke, aki szerint a hálapénz ugyanúgy megmarad a korrupciós bűncselekmények körében mint üldözendő dolog, csak a törvényi tényállás egészül ki egy új elemmel.

Március 1-jétől már figyelik. Fotó: Depositphotos
Március 1-jétől már figyelik. Fotó: Depositphotos

Életbe lépett az egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló törvény is – folytatta Samu Attila dandártábornok –, aminek lényeges eleme, hogy az egészségügyben dolgozóknak február 28-ig nyilatkozniuk kell arról, hogy átlépnek-e ebbe a jogviszonyba. Módosult a rendőrségről szóló törvény is, amely a rendvédelmi szervek védelmi szolgálatának a hatáskörét kiterjesztette mindazokra, akik az egészségügyi szolgálati jogviszonyt fogják választani a jövőben. A fentiek értelmében

a Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ) március 1-jétől alkalmazhatja a megbízhatósági vizsgálatot, amely az egészségügyi szolgálati jogviszonyt választókra vonatkozik.

A megbízhatósági vizsgálat olyan, a valóságban is előforduló élethelyzet mesterséges kialakítása, amely lehetővé teszi annak az ellenőrzését, hogy a vizsgált személy eleget tesz-e a jogszabályokban előírt hivatali kötelezettségének, azaz befolyásmentesen látja el a feladatát, vagyis jogszabályszerűen jár-e el – fejtette ki Samu Attila.

A tízéves múltra visszatekintő, eredetileg a rendőrség belső ellenőrzésére hivatott NVSZ feladatköre, illetve az ehhez tartozó védetti kör az évek során folyamatosan bővült. A megbízhatósági vizsgálatok miatt a szervezeten belül 50 fővel létrejött az Egészségügyi Szolgáltatók Védelmi Főosztálya, amely további három osztályra tagozódik. Az ötven főből 46 a hivatásos állomány tagja, négyen pedig rendvédelmi igazgatási alkalmazottak.

A főosztály már létezik, de miután csak az egészségügyi szolgálati jogviszonyban állókat vethetik alá megbízhatósági vizsgálatoknak, így értelemszerűen március 1-jétől tudnak csak élesben dolgozni. Addig sem unatkoznak, meg kell találniuk azokat az élethelyzeteket, amelyekben a megbízhatósági vizsgálatokat elvégezhetik.

Egy ilyen vizsgálat megindításához továbbra is ügyészségi jóváhagyás lesz szükséges,

és ugyanúgy megmaradt a törvényi rendelkezés, hogy egy személlyel kapcsolatban egy naptári évben legfeljebb három alkalommal lehet vizsgálatot indítani.

Samu Attila azt is elmondta, hogy számtalan változata lehet annak, hogy mi alapján kezdeményezheti a Nemzeti Védelmi Szolgálat a megbízhatósági vizsgálatot. Ebbe a körbe beletartozhat akár egy névtelen információ is, amely eljut az NVSZ-hez, ugyanakkor a szolgálat dolgozóinak is lehetnek személyes tapasztalataik. Így kalkulálható, hogy melyek azok a területek, amelyek különösen "fertőzöttek" lehetnek az egészségügy területén.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
Makro / Külgazdaság Pénteken tényleg érdemes elrohanni tankolni – meddig maradhatnak ezek az árak?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 10:43
Mindkét üzemanyagfajta olcsóbb lett, de már gyűlnek a viharfelhők újra a világpiacon.
Makro / Külgazdaság Vészt jósló hírek jöttek az olajpiacról
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:39
Eddig tartott a megnyugvás?
Makro / Külgazdaság Hogyan reagál erre Kármán András?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:30
A kiskereskedelmi forgalom éves növekedési üteme szeptemberben elmaradt az augusztusitól – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal péntek reggeli közléséből.
Makro / Külgazdaság Paraguayi bankpánik: az OTP is érintett
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:37
10 százalékos tulajdonrésze van az OTP-nek a politikai válságot okozva bedőlt Ueno Bankban.
Makro / Külgazdaság Döntött a kormány: az akkugyárakért is felel az új szuperhatóság
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 19:39
Új, országos illetékességű környezetvédelmi csúcsszerv, az Országos Élőkörnyezet-felügyeleti Főhatóság jön létre 2027. január 1-jén – derül ki az erről szóló, a Magyar Közlönyben csütörtökön kihirdetett kormányrendeletből.
Makro / Külgazdaság Matolcsy György csak ügyvédjével üzent a vizsgálóbizottságnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 16:57
Varga Mihályt viszont meghallgatták.
Makro / Külgazdaság Évek óta nem volt ilyen: kamatot emelt a Bank of England
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 15:47
Erre vártak az elemzők is előzetesen.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG