Antonisz Szamarasz kedd késő esti nyilatkozatában azt hangoztatta, hogy a több mint öt éve tartó recesszió után 2013 a fellendülés első jeleit bizonyítja majd, tényleges növekedés pedig 2014-re várható. A kormányfő reményei szerint az elhatározott adóreform csökkenteni fogja az alacsony jövedelműek terheit.
Az euróövezeti országok pénzügyminiszterei és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) képviselői a múlt héten állapodtak meg abban, hogy Görögországnak az eredetileg elhatározott 120 százalék helyett elegendő lesz a bruttó hazai össztermék (GDP) 124 százalékára csökkentenie államadósságát 2020-ra. A megállapodás lehetővé teszi, hogy az ország további pénzügyi támogatást kapjon a nemzetközi szervezetektől. A nemzetközi hitel újabb részletét - összesen mintegy 44 milliárd eurót - Athén várhatóan már ebben a hónapban vagy januárban megkapja.
Szamarasz nyilatkozatában úgy vélte: a létrejött egyezség végérvényesen megszüntette azokat a félelmeket, amelyek szerint Görögországnak el kellene hagynia az euróval rendelkező országok "klubját".
Fellendülést ígért az ország megszorításoktól szenvedő lakosságának a görög miniszterelnök. Szamarasz szerint marad az euró.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Örülhetnek az OTP ügyfelei
8 perce
-
Mészáros Lőrinc meglepő nyilatkozatot tett
23 perce
-
A Közel-Kelet fűti az európai inflációt: 3 éve nem láttunk ilyen adatot
38 perce
-
Vakarják a fejüket az elemzők a friss GDP-adat láttán
körülbelül 1 órája
-
Drágul a tankolás a hosszú hétvégére
körülbelül 1 órája
-
Hasít az Opus, jókor érkezett az elnök nyilatkozata
körülbelül 1 órája
-
Újabb bejelentés az Alditól: megint olcsóbb lett a bevásárlás
2 órája
Mfor.hu Top24
- Megjöttek az új Gripenek Kecskemétre
- Ez is megtörtént: jóváhagyták az EU költségvetését
- Nyugdíjpénztárak: egyre több a csatlakozó, és mindenki sokat tesz félre
- Számos NER-es vezérigazgatót válthatnak le az állami cégek éléről
- Nem támogatja az akkumulátoripai beruházásokat Szolnok közgyűlése
- Orbán Balázsék is üzentek Magyar Péternek, megszületett a döntés az osztalékfizetésről
- Toporog az arany ára, balszerencsés lehet a vége
Makro / Külgazdaság
A Közel-Kelet fűti az európai inflációt: 3 éve nem láttunk ilyen adatot
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 13:00
A várakozásokat is felülmúlta a drágulás üteme az euróövezetben: az áprilisi infláció 3 százalékra, 2023 szeptembere óta a legmagasabbra gyorsult. A háttérben elsősorban az energiaárak drasztikus emelkedése áll, amit a közel-keleti feszültségek fűtenek.
Makro / Külgazdaság
Vakarják a fejüket az elemzők a friss GDP-adat láttán
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 12:40
Bár a vártnál erősebben kezdte az évet a magyar gazdaság, a 2026-os előrejelzéseket ez nem módosítja felfelé. A Tisza-kormánytól várható élénkítés hatásait ugyanis az iráni háború keresztülhúzhatja.
Makro / Külgazdaság
Aggódhatnak az állásukért az állami cégek NER-es vezérei
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 10:45
Főleg Kapitány István és Vitézy Dávid dönthet a sorsukról.
Makro / Külgazdaság
Besegített az erős forint, de így sem örülhetünk ennek az adatnak
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 10:00
Márciusban a külkereskedelmi termékforgalom aktívuma 924 millió euró volt, 773 millió euróval romlott az egy évvel korábbihoz mérten. Euróban kifejezve az export értéke 3,6 százalékkal, az importé 11 százalékkal nőtt – jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Makro / Külgazdaság
Varga Mihály az MNB-alapítványokról: „Igyekszünk menteni, ami ebből menthető”
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 09:10
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) reputációját helyre kell állítani, a rendőrségi ügyekben a jegybank készen áll arra, hogy segítsék az igazságszolgáltatás munkáját. Emellett szeretnék a feleslegessé vált ingatlanjaikat értékesíteni – egyebek mellett ezekről beszélt Varga Mihály jegybankelnök.
Makro / Külgazdaság
Most jött: több mint három éve nem láttunk ilyen GDP-számot Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 08:30
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) első becslése szerint 1,7 százalékkal bővült a GDP idehaza az első negyedévben, 2025 azonos időszakához viszonyítva. Ennél magasabb, éves szintű növekedési ütemet legutóbb 2022 harmadik negyedévében láttunk.
Makro / Külgazdaság
Erre az uniós pénzre is óriási szüksége lenne Magyarországnak
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 08:05
A magyar védelmi ipar jelenleg még nem tekinthető kellően versenyképesnek a nemzetközi hadiipari beszállítói piacon, ami indokolttá teszi a célzott, hozzáadott értékre épülő specializációt – írja a GKI Gazdaságkutató Zrt. friss elemzésében. A finanszírozási környezet – különösen a SAFE-program forrásainak elérhetősége és azok stratégiai, állami koordinációja – meghatározó lesz abban, hogy a magyar védelmi ipar képes-e a következő évtizedben érdemi növekedési pályára állni.
Makro / Külgazdaság
Megnyílik a 400 millió dolláros amerikai támogatás Ukrajna előtt
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 07:05
Az Egyesült Államok engedélyezte, hogy Kijev felhasználja a korábban jóváhagyott több százmillió dolláros támogatást. A kifizetések üteme attól függ, milyen beszerzésekről dönt az ukrán fél.
Makro / Külgazdaság
Megint kellemetlen fejlemény várja a benzinkúton
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 11:27
Akkor, ha piaci áron tankol. Ott ugyanis azonos mértékű változás lesz a különböző üzemanyagoknál. A védett áraknál marad minden változatlan,
Makro / Külgazdaság
Hasított a magyar autópiac
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 09:38
Márciusban rég nem látott erős növekedést produkált az EU autópiaca. Az elektromos autók értékesítése nőtt leginkább, ez vélhetőleg nem független az iráni háború okozta olajpiaci helyzettől. A magyar adatok is látványos bővülésről szólnak.
Heti top
- Orbán Viktor lemond a Fidesz-elnöki tisztéről és a parlamentbe se ül be? 2026. április 25. 14:27
- Nagy ugrás előtt a hazai üzemanyagárak 2026. április 25. 12:36
- Megvan az ítélet a Mol kontra Horvátország ügyben 2026. április 29. 18:28
- Főhet a feje Magyar Péternek: eljárásokat indított Brüsszel Magyarországgal szemben 2026. április 29. 15:46
Havi top
- Dőlni kezdett a pénz Magyarországra két nappal a választás után 2026. április 14. 12:17
- Gátszakadás: itt vannak a Publicus legfrissebb adatai a Tisza és a Fidesz népszerűségéről 2026. április 10. 08:38
- Magyar Péter komoly figyelmeztetést kapott Londonból 2026. április 14. 07:12
- Kiderült, milyen búcsúajándékot adnak Brüsszelben Orbán Viktornak 2026. április 16. 10:07
Friss
Makro / Külgazdaság
A Közel-Kelet fűti az európai inflációt: 3 éve nem láttunk ilyen adatot
Trump háborúja az európai pénztárcákban.
38 perce
Részvény / Deviza / Áru
Hasít az Opus, jókor érkezett az elnök nyilatkozata
Több mint 10 százalékos pluszban félidőben.
körülbelül 1 órája
A 100 Leggazdagabb
-
Vannak kivételek: átengedték a Hormuzi-szoroson az orosz milliárdos szuperjachtját2026. április 30. 05:30 -
Integrációval és nemzetközi kapcsolatokkal erősítené pozícióját a milliárdosok alkuszcége2026. április 29. 12:30 -
Megerősítette a milliárdos: Bódog Tamás marad a Nyíregyháza vezetőedzője2026. április 29. 05:30 -
Balogh Levente sportvezetői szerepre készül a Magyar Judo Szövetségnél2026. április 28. 14:30 -
Közel-keleti tárgyalásokat folytatott Jászai Gellért a 4iG jövőbeli együttműködéseiről2026. április 28. 05:30
További hírek >
Piac&Profit cikkei
-
Visszaesett a drágább utak kereslete, a magyarok olcsóbb turisztikai célpontokat választanak
12:33
-
A KATA visszavezetése javítaná a vállalkozók hitelfelvételi lehetőségeit
11:58
-
Radikális reformot sürgetnek a közbeszerzések rendszerében
11:38
-
Lesújtó helyezést hagy örökül az Orbán-kormány a sajtószabadság területén
11:18
-
A legtöbb fogatlan ember Európában magyar
11:02
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
-
Mindenki a világot akarja uralni – de nem csak a 80-as években
12:05
-
Miskolcon átalakul a városvezetés – Egerben egyelőre szó sincs hasonló lépésről
11:31
-
Permetezik Eger fáit: éjszakai növényvédelmi munkák kezdődnek május elején
08:24
-
Megállapodást ígér az uniós pénzekről Magyar Péter – május végén újra Brüsszelbe utazik
07:13
-
NAV-akció több településen: Kömlőn, Sarudon és Tiszanánán is megjelentek a hatóságok
19:16
legolvasottabb
-
Dőlni kezdett a pénz Magyarországra két nappal a választás után
2026. április 14. 12:17
-
Gátszakadás: itt vannak a Publicus legfrissebb adatai a Tisza és a Fidesz népszerűségéről
2026. április 10. 08:38
-
Magyar Péter komoly figyelmeztetést kapott Londonból
2026. április 14. 07:12
-
Kiderült, milyen búcsúajándékot adnak Brüsszelben Orbán Viktornak
2026. április 16. 10:07
-
Rakétaként lőtt ki a forint és az OTP, Mészáros Lőrinc cégei zuhannak a tőzsdén
2026. április 13. 10:11
top 24
-
Megvan az ítélet a Mol kontra Horvátország ügyben
2026. április 29. 18:28
-
Főhet a feje Magyar Péternek: eljárásokat indított Brüsszel Magyarországgal szemben
2026. április 29. 15:46
-
Hol zárhat a forint az év végén? Érdemes lehet minél gyorsabban eurót váltani
2026. április 29. 16:01
-
Sok dúsgazdag magyar hátat fordított az államnak, és külföldre vitte a pénzét
2026. április 29. 14:24
-
Orbán Gábor elmondta, hogyan egyezett meg Magyar Péterrel a Richter osztalékfizetéséről
2026. április 29. 17:45


