4p
A magyar kormány szerint számos pontatlanságot, félreértést, megalapozatlan és félrevezető állítást tartalmaz a bizottság összefoglalója.
Fotó: atomeromu.hu

Európai Bizottság közzétette a Paks II projekt esetleges állami támogatásához kapcsolódó vizsgálatról a bizottsági álláspont összefoglalóját. A Miniszterelnökség keddi közleménye szerint az uniós dokumentum publikálása azt is jelenti, hogy az következő egy hónapban harmadik felek is észrevételeket tehetnek arról, hogy a paksi kapacitás-fenntartási beruházás tartalmaz-e állami támogatást.

A kormány kitart

A magyar kormányzat álláspontja továbbra is az, hogy a Paks II beruházás a szabadpiaci körülmények között is versenyképes és megtérülő, ezért nincs szükség állami támogatás igénybe vételére.

A november 23-i döntésből az is kiderül, hogy az Európai Bizottság a közel 2 éves versenyjogi egyeztetések után sem tudott olyan megalapozott érvrendszerrel előállni, amely a magyar fél álláspontját - miszerint a beruházás nem tartalmaz állami támogatást - megcáfolná.

Mint ahogy azt Margrethe Vestager biztos asszony is hangsúlyozta, "tekintettel a paksi projekt nagyságrendjére és jelentőségére" az Európai Bizottság időt kér arra, hogy átfogó vizsgálatot folytasson le és a brüsszeli eljárásrend alapján lehetőséget biztosítson más tagállamoknak, piaci szereplőknek, harmadik feleknek, hogy kinyilváníthassák véleményüket - áll a közleményben.

Minden költséget fedezni tudnak

Lázár ma magyarázkodhat

A Miniszterelnökséget vezető miniszter ma Brüsszelben tartózkodik, ahol valószínűleg az atomerőmű bővítése is szóba kerül. Lapinformáció szerint Lázár János azért látogat Brüsszelbe, hogy meggyőzze az Európai Bizottságot arról, hogy a paksi atomerőmű bővítési projekt nem kap tiltott állami támogatást és kitermeli az építkezés költségeit.

A kormány álláspontja szerint a Paks II bevételei elegendőek lesznek minden költség fedezésére, beleértve a tőkét, a tőke költségeit, az üzemanyag, az üzemeltetés, a karbantartás, a hulladékkezelés és a majdani leszerelés költségeit is, a beruházás várható megtérülési rátája pedig összhangban van a piaci befektetők által elvárt szinttel. Ezt a Rothschild bankház által, nemzetközi összehasonlító adatok alapján elkészített részletes gazdasági elemzés is megerősítette, amely a projekttársaság honlapján, illetve a kormany.hu-n teljes terjedelmében elérhető - írták.

A finn atomerőművel minden rendben?

A tájékoztatás szerint az Európai Bizottság november 23-i döntése figyelmen kívül hagyja azt az állami támogatás szempontjából lényeges körülményt, hogy a finnországi Hanhikivi 1 atomerőművi beruházásban - amely műszaki tekintetben nagymértékben hasonlít a Paks II projekthez - egy konzorcium keretein belül magánbefektetők is szerepet vállaltak, akik megfelelő szintű nyereségességet várnak el a finn atomerőművi projekttől. Annak ellenére, hogy a konzorciumban önkormányzati és orosz állami tulajdonú szereplők is jelen vannak, a Bizottság nem kérdőjelezi meg, hogy a "finn testvérprojekt" piaci alapon, állami támogatás nélkül valósul meg.

Brüsszel félrevezetne?

A Miniszterelnökség szerint a Bizottság félrevezető módon arra kéri fel a harmadik feleket, hogy az állami támogatással kapcsolatosan tegyék meg észrevételeiket, holott annak meglétét még egyáltalán nem bizonyította. A beruházás tőkeköltségének és megtérülésének kiszámításával kapcsolatosan a magyar fél több olyan metodológiai hibára is rávilágított a Bizottsággal történő egyeztetéseknél, amelyek a Bizottság álláspontjának megalapozottságát kérdőjelezik meg.

Minden kérést teljesítettünk

A bizottsági állásfoglalásban sugalltakkal ellentétben, a magyar kormány az elmúlt közel két év során a Bizottság kéréseinek eleget téve, minden szükséges információt rendelkezésre bocsátott az értékelés elvégzéséhez. A kormány korábban is jelezte, hogy a Bizottság bizonyos feltételezett megállapításai nem helytállóak, ezért a félreértésekre tételesen fog reagálni a következő beadványában.

A magyar kormány áll a formális vizsgálat elé, amelynek során fenntartja, hogy a beruházás nem tartalmaz állami támogatást - olvasható a közleményben.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Mégis beleléphetnének a britek kétszer ugyanabba a folyóba – de vannak feltételek
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 15:28
Nyitva hagyta a volt uniós főtárgyaló az ajtót a brit visszatérés előtt.
Makro / Külgazdaság A víztől, a természettől való függőség nem áll meg az országhatárnál
Dobos Zoltán | 2026. november 8. 11:28
Az ESG-felkészülés és -alkalmazás átalakuló munkamegosztása: ki dönt, miről – és mi az, amiről nem beszélünk? címmel Fehér Sándor, Magyar Gazdaságfejlesztési Ügynökség (MGFÜ) Fenntartható Versenyképességi Osztálya vezetőjének moderálásával tartottak panelbeszélgetést csütörtökön a Klasszis Média ESG-konferenciáján, melyen Lovas Gabriella oktató, fenntarthatósági és TNFD (Taskforce on Nature-related Financial Disclosures)-szakértő és Sarkadi-Faragó Edit, a British Telecom (BT) Sustainability Proposition Managere volt a két beszélgetőtárs.
Makro / Külgazdaság Keddtől megtudjuk, mire mentek Kármán Andrásék
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 09:18
Sokatmondó adatok érkeznek.
Makro / Külgazdaság Büszkeséggé tehető a vagyonadó? Sokkoló számok és tévhitek a jövőre érkező adónemről
Imre Lőrinc | 2026. november 7. 16:37
A 2027-től érkező vagyonadó gazdaságra, környezetre gyakorolt hatásairól szervezett kerekasztal-beszélgetést a minap a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) Környezetgazdaságtani Szakosztálya és a Levegő Munkacsoport. A panelben olyan sokkoló számok is elhangzottak, mint hogy a szupergazdagok által használt jachtok 8 nap alatt annyi üzemanyagot fogyasztanak el, mint egy átlagos személyautó 20 év alatt. Vagy hogy a társadalom leggazdagabb 10 százaléka annyi károsanyagot bocsát ki, mint a többi 90 százalék együttvéve.
Makro / Külgazdaság Fontos bejelentést tett Kapitány István a Wekerle Pluszról
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 12:28
A gazdasági és energetikai miniszter szerint a társasházak energetikai felújítását is támogatja az új program.
Makro / Külgazdaság Hatalmas áresés jöhet a hazai benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:36
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő szerint az üzemanyagárak akár 30-40 forinttal csökkenhetnek a következő 2-3 hétben.
Makro / Külgazdaság Jaj a lengyeleknek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:45
Negatívra rontotta az ország adósosztályzatainak kilátását az S&P.
Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG