2p

A geopolitika felforgatja a piacokat – készüljön fel időben, kerülje el a bukást!
Fedezze fel, hogyan hat a világrend változása az Ön pénzügyeire!

Klasszis Befektetői Klub

2026. január 27., Budapest

Ne maradjon le – jelentkezzen most! >>

Az árvaellátás összege pedig 50 ezer forintra emelkedik januártól. Részletek a friss Magyar Közlönyből.

A legutóbb megjelent Magyar Közlöny szerint az árvaellátás összege nem lehet kisebb havi 50 ezer forintnál - a jogszabály jövő januártól lép hatályba. Lapunk pár napja már felhívta a figyelmet arra, hogy a kormány az árvaellátást az eddigi 24 250 forintról emelni fogja 50 ezer forintra.

Képünk illusztráció (Fotó: Depositphotos)
Képünk illusztráció (Fotó: Depositphotos)

Ugyanebben a közlönyben rendelkezik a kormány arról is, hogy támogatásban részesíti az egyszülős családokat segítő hálózatot, ezért a költségvetésből legfeljebb 713,85 millió forintot biztosít a pénzügyminiszter közreműködésével az Egyedülálló Szülők Klubja Alapítvány budai Egyszülős Központjának létrehozására és működtetésére, 2021 és 2026 között. Ebből a 2021-es - tehát az idei - költségvetési évre 203,6 millió forint jut. Ezen felül a Miniszterelnökséget vezető miniszternek kell gondoskodnia arról, hogy – amennyiben szükséges – a  BFK Budapest Fejlesztési Központ Nonprofit Zártkörűen Működő Részvénytársaság útján szakmai támogatást nyújtson az alapítvány részére a központ létrehozásának előkészítésében.

Végül, de nem utolsósorban a magyar állam lélegeztetőgépeket adományoz Palesztina, pontosabban a palesztin Szent Család Kórház, valamint a Betlehemi Arab Rehabilitációért Társaság számára. Ezzel kapcsolatban a külgazdasági és külügyminiszternek kell felvennie a kapcsolatot az illetékes palesztin szervekkel, a belügyminiszternek pedig az eszközöket kell biztosítania, az Országos Kórházi Főigazgatóság becsatolásával. Összesen hét gépet ad át ingyenesen a magyar állam.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Trump veszélyes játékba kezdett – nem akárkit fenyeget igazságügyi minisztériuma
Privátbankár.hu | 2026. január 12. 18:46
A Fed elnöke ellen indított hadjárat könnyen visszafelé sülhet el. 
Makro / Külgazdaság Zelenszkij örülhetett ennek a számnak
Privátbankár.hu | 2026. január 12. 17:31
Mérséklődött az ukrán inflációs szint.
Makro / Külgazdaság Lázár János nem bírt a saját párttársaival
Privátbankár.hu | 2026. január 12. 15:29
Az építési és közlekedési miniszter szerint az autópálya-koncessziós szerződések sincsenek kőbe vésve.
Makro / Külgazdaság Csak egy dolog csúfíthatja el az inflációt – a nagybevásárlás és a tankolás olcsóbb lett
Privátbankár.hu | 2026. január 12. 15:09
Kedvez a bázishatás az inflációs adatoknak, a kormány beavatkozása is lefelé húzza az élelmiszerek mutatóját – érdekes lesz azonban, amikor márciusban letelik az első év, és árrésstopos árakat hasonlítunk majd árrésstopos árakhoz. A Trend FM Reggeli Monitor című műsorában munkatársunk, Gáspár András a legfrissebb felmérések eredményei mellett igyekezett prognózist is adni a friss inflációs adatra – de szóba került az EU-Mercosur kereskedelmi egyezmény is, amely komoly tiltakozást váltott ki sok európai gazda körében. Mi volt akkor a cél az egyezmény megkötésével?
Makro / Külgazdaság Jön az új lendület Európában? Erre utal egy felmérés
Privátbankár.hu | 2026. január 12. 13:30
Erősödött a Sentix GmbH gazdaságkutató intézet euróövezeti befektetői hangulatindexe januárban, amikor Németországban is hasonló folyamatot mértek.
Makro / Külgazdaság Kicsinálja az Exxon olajvállalatot Trump
Privátbankár.hu | 2026. január 12. 12:08
Amerika egyik legnagyobb olajtársasága, az Exxon Mobil az amerikai elnök miatt kiszorulhat a venezuelai piacról.
Makro / Külgazdaság Az év egyik leggyengébb teljesítményét produkálta az ipar novemberben
Privátbankár.hu | 2026. január 12. 08:30
Havi és éves alapon is csökkent az ipari termelés még tavaly novemberben Magyarországon. Októberhez viszonyítva 2 százalékkal, az egy évvel korábbihoz képest pedig 5,4 százalékkal mérséklődött a szektor kibocsátása.
Makro / Külgazdaság Brutális támadás alatt a Fed: eljárás indult az elnök ellen
Privátbankár.hu | 2026. január 12. 06:01
A Fed elnöke maga jelentette be, hogy idézést kapott, melyre kemény, már-már leleplező válasszal reagált. 
Makro / Külgazdaság Kamatstop Amerikában? – Donald Trump plafont sürget a hitelkártya-kamatokra
Privátbankár.hu | 2026. január 11. 12:30
Donald Trump amerikai elnök pénteken közölte, hogy egyéves időtartamra 10 százalékos felső korlátot vezetne be a hitelkártyák kamataira, január 20-tól. Arra azonban nem tért ki, miként valósulna meg a terv, illetve hogyan kényszerítené a vállalatokat a betartására.
Makro / Külgazdaság Csúnya kudarcot szenvedett el a cseh jegybank
Privátbankár.hu | 2026. január 10. 15:51
A cseh központi bank 72,9 milliárd cseh korona (körülbelül 3,5 milliárd dollár, 1 korona=15,87 forint) veszteséggel zárta a tavalyi évet – a CTK cseh január hírügynökségét.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG