2p

A Társaság a Szabadságjogokért hat ügyfele képviseletében eljárásokat kezdeményez Magyarországon, az Európai Bizottságnál, a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága előtt, valamint Izraelben.

A lapunknak megküldött közlemény szerint a szervezet célja, hogy felderítse a jogellenes információgyűjtések gyakorlatát, nemzetközi fórumokon mondassa ki, hogy a titkosszolgálati megfigyelések magyar szabályozása sérti az alapvető jogokat, és ezzel elejét vegye a politikai célú visszaéléseknek.

Mint írták, a TASZ hosszú ideje figyelmeztet arra, hogy a titkosszolgálatok lényegében korlátlan megfigyelési jogosítványokkal rendelkeznek Magyarországon: független szerv helyett politikailag elkötelezett miniszter ad engedélyt az információgyűjtésre, illetve dönt arról, hogy a megfigyelés jogszerű-e.

A megfigyelések későbbi szakaszaiban és a befejezésük után sem érvényesül külső kontroll, így a célszemélyek soha nem tudják meg, ha jogellenesen gyűjtöttek róluk adatokat, emiatt pedig jogorvoslati lehetőségük sincs.

A Pegasus-ügy kapcsán beigazolódott, hogy nem elméleti jellegű problémáról van szó, hanem a jogsértések ténylegesen is megtörténnek, amiről a közvélemény csak a sajtónak köszönhetően szerezhetett tudomást. A kizárólag államok által megvásárolható Pegasus kémprogram nyomait több, nemzetbiztonsági szempontból érdektelen, de a kormányzat számára kellemetlen magyar célpont telefonján is megtalálták.

A TASZ minden lehetséges jogi eszközt felhasznál a törvénytelenül megfigyeltek jogainak érvényesítésére, és magyar, illetve nemzetközi szervek elé viszi az alapjogsértő titkosszolgálati szabályozás ügyét. A szervezet Csikász Brigitta, Dercsényi Dávid, Németh Dániel és Panyi Szabolcs, Adrien Beauduin és egy anonimitást kérő hatodik személy nevében a nemzetbiztonsági törvény által kínált jogorvoslati utat járja végig.

Panasszal fordult a titkosszolgálatokat irányító miniszterekhez, majd kezdeményezni fogja az Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottságának és az Alapvető Jogok Biztosának vizsgálatát. A további hazai jogérvényesítés első lépéseként tájékoztatást kért a titkosszolgálatoktól az esetleges adatkezelésről, a válaszok alapján pedig bírósághoz, illetve a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz fog fordulni – közölték.

A Pegasus-üggyel korábban videóban is foglalkoztunk: 

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Jaj a lengyeleknek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:45
Negatívra rontotta az ország adósosztályzatainak kilátását az S&P.
Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
Makro / Külgazdaság Pénteken tényleg érdemes elrohanni tankolni – meddig maradhatnak ezek az árak?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 10:43
Mindkét üzemanyagfajta olcsóbb lett, de már gyűlnek a viharfelhők újra a világpiacon.
Makro / Külgazdaság Vészt jósló hírek jöttek az olajpiacról
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:39
Eddig tartott a megnyugvás?
Makro / Külgazdaság Hogyan reagál erre Kármán András?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:30
A kiskereskedelmi forgalom éves növekedési üteme szeptemberben elmaradt az augusztusitól – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal péntek reggeli közléséből.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG