4p

Egy horror témájú kincsvadászat tartja izgalomban egy kanadai városka lakóit. A New Brunswick állambeli Miramichiben több ezer helyi lakost sodort magával a felnőtteknek szóló játék, ami a mai, péntek 13-i nyomozás nyertesének 1300 kanadai dollárt tartogat.

Minden május elején kezdődött egy Facebook-bejegyzéssel, amely arról szólt, hogy a New Brunswick államban található Miramichi-ben állítólag 100 kanadai dollárt (1 kanadai dollár=0,77 USA-dollár) rejtettek el valahol a város kikötőjénél. A következő napokban további utalásokat adtak meg más helyszínekre is, s ez azóta is tart. Némelyiknek volt értelme, de a legtöbb őrjítően zűrzavaros és homályos volt.

Egy héttel később azonban a 17 ezer lakosú kisvárost totálisan hatalmába kerítette a titokzatos, horror témájú kincsvadászat, amelyben helyiek ezrei nyomoznak vadul - a beígért pénzjutalomban bízva – írja a nem mindennapi ötletről a The Guardian.

 

A péntek 13-i játék nyereménye eddig a legnagyobb összeg. Forrás: Facebook
A péntek 13-i játék nyereménye eddig a legnagyobb összeg. Forrás: Facebook

„Szerintem Miramichiban még soha nem történt ilyen nagyságrendű dolog, és mi egyszerűen imádjuk” – mondja Adams Robichaud, egy középiskolás diák. 

Adams-nek ugyan nem sikerült még pénzt találnia, de mint oly sokakat a városban - akiket a koronavírus-járvány kitörése miatt megfojtottak a Covid-korlátozások -, úgy ragadta magával a nem mindennapi vadászat izgalma, akár a gyerekeket.

A játékot egy sejtelmes figura irányítja, aki Roman Dungarvan-nek nevezi magát, és azt állítja magáról, hogy egy ír szakács leszármazottja, akit a 19. század végén egy közeli fakitermelő területen kiraboltak és meggyilkoltak. A játék sztorija szerint a séf holttestét a közeli erdőben ásták el, és halála éjszakáján soha nem hallott félelmetes üvöltözést és sikoltozást lehetett hallani. A legenda szerint akkor a férfiak elmenekültek a városból, ám Dungarvan Whooper szelleme azóta is ott kísért és sakkban tartja a lakosokat.

A Miramichi Mystery Machine Facebook-oldalán a fiatalabb Dungarvan eltorzított hangon, csuklyás alak képében posztolja üzeneteit. A verseny számos helyszíne horror témájú: az egyik nyom a kincsvadászokat French Cove-ba vitte, ahol állítólag egy fej nélküli apáca kísértett, egy másik posztban az 1980-as slasher film, a Prom Night plakátja volt látható. (A slasher film a horrorfilmek olyan műfaja, amelyben egy gyilkos üldöz és meggyilkol egy embercsoportot, általában pengeszerszámok segítségével). A pénzt aznap este végül egy elhagyott iskolaépületben találta meg a szerencsés nyertes.

Nem a pénzről szól

Tim Sutton, egy helyi TikToker frusztrálóan közel volt egyik nap az elrejtett pénzhez.

„A pizza jelmezemben voltam, amit a TikTok-videóimhoz szoktam viselni, és közel hét órán keresztül ebben keresgéltem a pénzt aznap este, végül nem sikerült megtalálnom. De ez nem a pénzről szól. Sokkal inkább a vadászatról, a friss levegőn való kiszabadulásról és új barátokról” - mondja.

Néhány nappal később Sutton aztán mégis sikeresnek bizonyult egy másik nyomozásban, és bitcoin-átutalással meg is kapta a pénzt.

Dungarvan egyébként mindig kísértetiesen közel van az aktuális akcióhoz, és folyamatosan adja a tippjeit és útbaigazításait a kincsvadászoknak.

„Egyszer azt írta nekem: Tim Sutton, rossz úton jársz. Egy másik este pedig azt mondta: „Közel vagy egy narancssárga inges férfihoz, aki figyel téged” – meséli a TikToker.

Durvának tűnő személyisége ellenére a Dungarvan-karakternek van egy lágyabb oldala is, amely emlékezteti a kincsvadászokat a társadalmi távolságtartásra, amikor egy helyi tejboltban találkoztak. Még arra is figyelmeztette a játék résztvevőit, hogy adjanak borravalót a pénztárosoknak. (Egy gyorsétterem személyzete azt nyilatkozta a The Guardiannak, hogy az esemény 50 dollár borravalót hozott nekik aznap a konyhára).

Ma extra nyeremény várja a játékosokat

A Facebook-csoportban a város lakói hihetetlen lelkesek az új közös hobbi iránt. Egy nő azt mondta, hogy ritka szép napot töltöttek kint a szabadban a férjével és gyermekeivel, mert „végre nem a digitális kütyüket nyomogatták, hanem igazi élményeket éltek meg, amiből gyönyörű emlékeik lesznek”.

Eddig hat 100 dolláros nyereményt fedeztek fel a lakosok, és Dungarvan azt mondja, hogy május 13-án, pénteken 19 órakor valakinek 1300 kanadai dollár ütheti a markát. Az eseményhez készült posztban a péntek 13-i horrorfilmek képei láthatók, s arra figyelmeztetik a résztvevőket, hogy szívbetegek ne vegyenek részt a rendezvényen, és tartsák be a sebességkorlátozást.

Sutton elismerte, hogy a nem mindennapi játék néhány helyi vállalkozás vagy akár a városvezetés jól kidolgozott trükkje is lehet, és már elkezdte találgatni, hol rejtőzhet a végső pénzösszeg, amihez próbál barátnője széleskörű horrorfilm-tudására támaszkodni.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
Makro / Külgazdaság Pénteken tényleg érdemes elrohanni tankolni – meddig maradhatnak ezek az árak?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 10:43
Mindkét üzemanyagfajta olcsóbb lett, de már gyűlnek a viharfelhők újra a világpiacon.
Makro / Külgazdaság Vészt jósló hírek jöttek az olajpiacról
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:39
Eddig tartott a megnyugvás?
Makro / Külgazdaság Hogyan reagál erre Kármán András?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:30
A kiskereskedelmi forgalom éves növekedési üteme szeptemberben elmaradt az augusztusitól – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal péntek reggeli közléséből.
Makro / Külgazdaság Paraguayi bankpánik: az OTP is érintett
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:37
10 százalékos tulajdonrésze van az OTP-nek a politikai válságot okozva bedőlt Ueno Bankban.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG