2p

Az orosz elnök a Civil Társadalom és Emberi Jogok Fejlesztése Tanácsának ülésén járt.

Az ukrajnai „különleges hadművelet” elhúzódhat, de nincs szükség további mozgósításra Oroszországban - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök a Civil Társadalom és Emberi Jogok Fejlesztése Tanácsának szerdai tanácskozásán. Azt mondta, hogy az őszi részleges mozgósítás során fegyverbe állított 300 ezer katona közül 150 ezret vezényeltek Ukrajnában, közülük 77 ezret harcoló egységekbe osztottak be. További 150 ezer ember még a kiképző bázisokon van, így további mobilizációról beszélni „nincs értelme”.

Az atomfegyverekről is beszélt

Vlagyimir Putyin arra figyelmeztetett, hogy a nukleáris háború veszélye növekszik; az elnök ugyanakkor ragaszkodott ahhoz, hogy Oroszország „nem őrült meg”, és hogy saját nukleáris arzenálját pusztán védelmi elrettentő eszköznek tekinti. Így fogalmazott:

Nem őrültünk meg, tisztában vagyunk azzal, hogy mik a nukleáris fegyverek. Fejlettebb és modernebb arzenállal rendelkezünk, mint bármely más nukleáris ország, ez nyilvánvaló tény. De nem fogunk úgy rohangálni a világban, hogy borotvaként hadonászunk ezekkel a fegyverekkel.

Hozzátette, Oroszország „Ukrajna területi integritásának egyetlen garanciája lehet”, ami szerinte csak az ukrán vezetőkön múlik.

(The Guardian, MTI)

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Az egész világ megszenvedi az iráni háborút?
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 19:22
Vészjósló az IMF előrejelzése.
Makro / Külgazdaság Hormuzi-szoros: veszélyes precedens lenne a legújabb iráni ötlet?
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 18:15
Az ENSZ nem tartja jó ötletnek.
Makro / Külgazdaság Donald Trump is bosszankodhat az amerikai GDP miatt
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 16:55
Kellemetlen meglepetés az amerikai gazdaságból.
Makro / Külgazdaság Májusban végleg elbúcsúzhat a Fed elnöke
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 16:25
A Fehér Ház tanácsadója szerint ez már szinte biztos.
Makro / Külgazdaság Kellemetlen adat jött a német gazdaságból
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 14:34
Nincsen jó időszaka a német cégeknek.
Makro / Külgazdaság „A kétharmados győzelem a csodák világába tartozik, de vannak csodák” – jelentette ki Gulyás Gergely a Kormányinfón
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 12:57
Nem csak a választások előtti utolsó, hanem a jubileumi 200. Kormányinfót vezényelte le Gulyás Gergely kancelláriaminiszter és Vitályos Eszter kormányszóvivő. 
Makro / Külgazdaság Itt a fordulat? Péntektől olcsóbb lesz a tankolás
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 12:42
Annak, aki piaci árat fizet – és ha a benzinkutakon is megmutatkozik az árcsökkenés.
Makro / Külgazdaság Ezúttal csak 47 milliárdot fogadott el a magyar állam
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 12:24
Pedig adtak volna még bőven pénzt a befektetők.
Makro / Külgazdaság Somogyi Zoltán: Van oka Orbán Viktornak aggódni
Izsó Márton - Csabai Károly | 2026. április 9. 10:57
A Political Capital szociológus alapítója az április 8-ai élő műsorunk vendége volt. A 6. évfolyamában járó Klasszis Klub Live 95. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Podcast-csatornán meghallgathatja.
Makro / Külgazdaság Nagy üzleteket kötött J. D. Vance Budapesten
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 10:44
Sok-sok milliárd forint értékben vesz fegyvert, olajat és erőművet Magyarország, illetve magyar cégek.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG