4p
Egy kollégája beszélt neki erről. Az orosz elnök szerint "ez már nem egy rossz prognózis."
Vlagyimir Putyin orosz elnök

Oroszország két-három hónapnál rövidebb idő alatt legyőzheti a koronavírust - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök egy csütörtöki moszkvai üzleti megbeszélésen, amelynek témája a COVID-19 negatív gazdasági következményeinek enyhítése volt.

Putyin meggyőződését fejezte ki, hogy a koronavírus terjedésének megállítása csak idő, valamint az állam, a társadalom és az üzleti világ együttműködési hatékonyságának kérdése. Egy felszólásra reagálva azt mondta: "a kolléga arra számít, hogy két-három hónap alatt leszámolunk a koronavírussal. Ez már nem egy rossz prognózis, mert néhány országban azt mondják, hogy nagyon hosszú lesz a háború ellene. De hogy mikor jövünk ki valójában ebből a helyzetből, mert biztos, hogy kijövünk belőle? Remélem, hogy még előbb is, mint Ön mondta".

Egy nappal korábban Putyin a koronavírus terjedésének megfékezése érdekében - a létfontosságú ágazatok és szolgáltatások kivételévek - egyhetes fizetett szabadságot rendelt el az országban. Oroszország a külföldön rekedt állampolgárait szállító különgépek kivételével megszakította a légutasforgalmat a külvilággal.

Melita Vujnovic, az Egészségügyi Világszervezet (WTO) moszkvai képviselője csütörtöki sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy a járvány még csak korai szakaszában van, ezért korainak tartja a kötelező karatén bevezetését Moszkvában és Oroszországban. Úgy vélekedett, hogy ez az intézkedés elkerülhető lesz, ha a lakosság önfegyelmet gyakorol.

Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője csütörtökön újságíróknak azt hangoztatta, hogy Oroszországban nincs koronavírus-járvány, de ettől függetlenül fel kell készülni arra, hogy az események a legrosszabb forgatókönyv szerint alakulnak majd.

Oroszországban csütörtökre egy nap alatt 182-vel, 840-re nőtt az igazolt fertőzöttek száma. Közülük 546-an az orosz fővárosban tartózkodnak. A szövetségi műveleti törzs először ismert el halálos áldozatot: a hivatalos közlés szerint két idős ember hunyt el Moszkvában. Esti híradás szerint elhunyt egy Kubában ápolt orosz beteg is. A gyógyultak száma 38. Vujnovic szerint a WTO-nak nincs oka kételkedni az orosz adatok hitelességében.

Putyin a nap folyamán Emmanuel Macron francia elnökkel telefonon megvitatta a világjárvány-helyzetet. A felek kifejezték szándékukat, hogy tovább koordinálják a két ország polgárai hazatérését segítő erőfeszítéseiket, valamint biztosítják az egészségügyi eszközök és berendezések szállításának feltételeit. Megvitatták az ENSZ Biztonsági Tanácsában való együttműködés lehetőségét a vírusellenes közös küzdelem jegyében.

A belügyminisztérium csütörtöki beszámolója szerint Oroszországban eddig több, mint 500 embert vonta felelősségre az egészségügyi karatén önkényes elhagyása miatt. Az elkülönítésre vonatkozó előírások betartását mintegy 10 ezer rendőr felügyeli. Nyilvántartást vezetnek a járvány sújtotta országokból hazaérkezettekről is.

Az orosz kormány csütörtökön törvénymódosítási javaslatot terjesztett be, amelynek értelmében a karantén megsértése egymillió rubelig (4,2 millió forintig) terjedő bírságot vonhatna maga után.

Egy másik törvénymódosítás felhatalmazná a kormányt, hogy más okok mellett immár járvány kitörése esetén is fokozott készültséget vagy rendkívüli állapotot vezessen be. A tervezet egyebek között lehetővé tenné a kabinet számára, hogy a járvány idején követendő magatartást írjon elő a lakosság számára és 90 napig korlátozza az általa meghatározott gyógyszerkészítmények forgalmát.

Az orosz kabinet sajtószolgálata közölte, hogy koronavírus-fertőzés gyanújával apparátusának egyik alkalmazottja elkülönítőbe került.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság A víztől, a természettől való függőség nem áll meg az országhatárnál
Dobos Zoltán | 2026. november 8. 11:28
Az ESG-felkészülés és -alkalmazás átalakuló munkamegosztása: ki dönt, miről – és mi az, amiről nem beszélünk? címmel Fehér Sándor, Magyar Gazdaságfejlesztési Ügynökség (MGFÜ) Fenntartható Versenyképességi Osztálya vezetőjének moderálásával tartottak panelbeszélgetést csütörtökön a Klasszis Média ESG-konferenciáján, melyen Lovas Gabriella oktató, fenntarthatósági és TNFD (Taskforce on Nature-related Financial Disclosures)-szakértő és Sarkadi-Faragó Edit, a British Telecom (BT) Sustainability Proposition Managere volt a két beszélgetőtárs.
Makro / Külgazdaság Keddtől megtudjuk, mire mentek Kármán Andrásék
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 09:18
Sokatmondó adatok érkeznek.
Makro / Külgazdaság Büszkeséggé tehető a vagyonadó? Sokkoló számok és tévhitek a jövőre érkező adónemről
Imre Lőrinc | 2026. november 7. 16:37
A 2027-től érkező vagyonadó gazdaságra, környezetre gyakorolt hatásairól szervezett kerekasztal-beszélgetést a minap a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) Környezetgazdaságtani Szakosztálya és a Levegő Munkacsoport. A panelben olyan sokkoló számok is elhangzottak, mint hogy a szupergazdagok által használt jachtok 8 nap alatt annyi üzemanyagot fogyasztanak el, mint egy átlagos személyautó 20 év alatt. Vagy hogy a társadalom leggazdagabb 10 százaléka annyi károsanyagot bocsát ki, mint a többi 90 százalék együttvéve.
Makro / Külgazdaság Fontos bejelentést tett Kapitány István a Wekerle Pluszról
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 12:28
A gazdasági és energetikai miniszter szerint a társasházak energetikai felújítását is támogatja az új program.
Makro / Külgazdaság Hatalmas áresés jöhet a hazai benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:36
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő szerint az üzemanyagárak akár 30-40 forinttal csökkenhetnek a következő 2-3 hétben.
Makro / Külgazdaság Jaj a lengyeleknek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:45
Negatívra rontotta az ország adósosztályzatainak kilátását az S&P.
Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG