3p

Amerikai közvetítéssel fogolycsere történik és háromnapos tűzszünet kezdődik Oroszország és Ukrajna között. Zelenszkij rendeletet adott ki a győzelem napi parádé pontos koordinátáival – engedélyt adott a zavartalan ünneplésre.

Szombattól kezdődően háromnapos tűzszünetet jelentett be Ukrajna és Oroszország között Donald Trump amerikai elnök Washingtonban pénteken. Bejelentette azt is, hogy a fegyvernyugváshoz kapcsolódva a két ország ezer-ezer hadifoglyot is kicserél. Trump közlése szerint a tűzszünet hétfőig tart – írja összefoglalójában az MTI.

„Reméljük, hogy ez kezdete lesz egy nagyon hosszú, gyilkos és nehéz háború végének” – írta az amerikai elnök a Truth Social közösségi oldalán.

Az amerikai elnök internetes bejegyzésében egyben elismerését fejezte ki Vlagyimir Putyin orosz és Volodimir Zelenszkij ukrán elnöknek azért, mert megállapodtak a fegyvernyugvásról. Hozzátette, hogy az egyeztetések folytatódnak annak érdekében, hogy sikerüljön lezárni a – szavai szerint – második világháború óta legkomolyabb fegyveres konfliktust, és hozzátette „ehhez minden nappal közelebb kerülünk”.

Donald Trump már a múlt héten jelezte, amikor telefonon tárgyalt Vlagyimir Putyinnal, hogy az orosz elnököt a harcok rövid ideig tartó felfüggesztésére kérte. A héten az orosz kormányzat is bejelentett egy egyoldalú tűzszünetet a május 9-i moszkvai világháborús megemlékezésekkel kapcsolatosan – írja az MTI összefoglalója.

Zelenszkij „engedélyt adott” Putyinnak a zavartalan ünneplésre

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök péntek este megerősítette Trump bejelentését és a fogolycserét. Hozzátette: „Köszönetet mondok az Egyesült Államok elnökének és csapatának eredményes diplomáciai közreműködésükért. Arra számítunk, hogy az Egyesült Államok gondoskodik arról, hogy az orosz fél teljesítse ezeket a megállapodásokat.”

Zelenszkij azt is bejelentette: utasítást adott az ukrán hadseregnek, hogy ne támadja meg a május 9-én Moszkvában a náci Németország felett aratott szovjet győzelem 81. évfordulója alkalmából tartandó katonai díszszemlét.

„Ezennel elrendelem katonai díszszemle megengedését Moszkva városában 2026. május 9-én”

– olvasható az elnöki rendeletben. Hozzátette, hogy „a Vörös tér területe kimarad az ukrán fegyverzet tervezett felvonultatásából”. A tér hajszálpontos koordinátáit is belefoglalta a rendeletbe.

Katonai parádé – fegyverek nélkül

Az orosz védelmi minisztérium korábban egyébként bejelentette, hogy a moszkvai Vörös téren a győzelem napján megtartandó díszszemlén nem vesznek majd rész a Szuvorov és a Nahimov nevét viselő katonai középiskola növendékei és kadétjai, és nem vonul fel a (szárazföldi) haditechnikai eszközök oszlopa. A tárca ezt az „aktuális operatív helyzettel” indokolta.

A moszkvai Nagy Honvédő Háború Múzeuma, más néven a Győzelem Múzeuma előtt táncolnak emberek a náci Németország felett a II. világháborúban aratott győzelem évfordulójára készülve 2026. május 7-én, két nappal a 81. évforduló előtt.
A moszkvai Nagy Honvédő Háború Múzeuma, más néven a Győzelem Múzeuma előtt táncolnak emberek a náci Németország felett a II. világháborúban aratott győzelem évfordulójára készülve 2026. május 7-én, két nappal a 81. évforduló előtt.
Fotó: MTI/EPA/Makszim Sipenkov

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Elon Musk bemondta: két csodafegyverre is számíthat Amerika
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 15:56
A világ leggazdagabb embere szerint azok nélkül, amit mond, az Egyesült Államok képtelen lesz kilábalni.
Makro / Külgazdaság Brutálisan fogy a magyar: pár év múlva 9 millióan sem leszünk
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 14:41
Azt hiszi van belföldön 10 millió magyar? Téved.
Makro / Külgazdaság Oszkó Péter: Ideje a hazai vagyonosoknak is felfedezniük a részvénypiacot
Izsó Márton - Csabai Károly | 2026. október 17. 10:39
A Bajnai-kormány 2009-2010 közötti pénzügyminisztere élő műsorunk vendége volt. A 6. évfolyamában járó Klasszis Klub Live 106. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Podcast-csatornán meghallgathatja.
Makro / Külgazdaság Putyin győzelmet ünnepelhet: Trump egyetlen tollvonása borította a szankciós helyzetet
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 08:27
Néhány hete még elképzelhetetlen lépésre került sor péntek éjjel.
Makro / Külgazdaság Az oroszok várnak: még nem ült le tárgyalni a kormány Paks II.-ről
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 18:14
Erről a Roszatom vezérigazgatója beszélt egy rendezvényen.
Makro / Külgazdaság Volánbusz-ügy: megszüntették az egyik leggazdagabb magyar letartóztatását
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 17:26
Döntött az illetékes bíróság.
Makro / Külgazdaság Matolcsy György új videóval állt elő az MNB-alapítványokról
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 16:06
A volt jegybankelnök „hamis meséről” beszélt.
Makro / Külgazdaság Itt az újabb kormányzati feljelentés, költségvetési csalás a gyanú
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 14:41
A Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium egy kiadvány miatt lépett. 
Makro / Külgazdaság Rossz hír jött az orosz vodkáról
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 14:14
Rosszabbul fogynak az italok.
Makro / Külgazdaság Átalakuló világrend: Pénzügyi csendőrből támogató tanácsadóvá válik a Valutaalap
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 13:54
Bod Péter Ákos legújabb elemzésében a Nemzetközi Valutaalap és a Világbank Csoport bangkoki éves találkozója kapcsán mutat rá a globális pénzügyi intézmények gyökeres szerepváltására. Miközben a hitelezési feltételek az ezredforduló óta sokat finomodtak, a Valutaalap legfrissebb országjelentése komoly szakmai iránytűt ad a politikai fordulat utáni Magyarország gazdasági vezetése számára is.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG