3p
A szíriai bombázásokkal Oroszország csak gerjeszti az Európát nyomasztó menekültválságot a lengyelek szerint.

A lengyel nemzetvédelmi miniszter szerint Oroszország gerjeszti a migrációs válságot, és ugyancsak Moszkva felelős a 2010. április 10-i szmolenszki légikatasztrófáért - jelentette a lengyel sajtó hétfőn a tárcavezető, Antoni Macierewicz előadását idézve.

Az oroszok miatt menekülnek?

A miniszter a közép-lengyelországi Torunban rendezett biztonságpolitikai konferencián az Európát érő terrortámadásokról szólva úgy vélte, hogy Európa destabilizációját "gerjesztett migrációhullámok" okozzák. Hasonló véleményt fogalmazott meg március elején Andrzej Duda lengyel államfő, mondván: Oroszország "erőteljesen bekapcsolódott a szíriai konfliktusba, gerjesztve a migrációt, megnehezítve és destabilizálva az európai helyzetet". A lengyel elnök Philip Breedlove amerikai tábornoknak, a NATO európai erői főparancsnokának szavait visszhangozta, miszerint az európai menekültválságot Oroszország szíriai bombázása okozza.

Macierewicz kijelentette, hogy Lengyelország a katyni mészárlás révén a terrorizmus első európai áldozata lett. A miniszter a lengyel tartalékos tisztek 1940-es tömeggyilkosságára utalt, amikor az NKVD szovjet állambiztonsági szervezet a Szmolenszk melletti katinyi (Katyn) erdőben és más helyszíneken mintegy 22 ezer lengyel hadifoglyot és civilt végzett ki. A miniszter rámutatott: a katyni mészárlás körülményeinek teljes körű felderítését Lech Kaczynski néhai lengyel államfő szorgalmazta. Ez "olyan reakciót váltott ki, melynek ára az egész lengyel politikai elit halála lett" - utalt a miniszter a Tu-154-es lengyel kormánygép Szmolenszk mellett bekövetkezett katasztrófájára. "Szmolenszk után kimondhatjuk: a terrorizmus első nagy áldozata lettünk a mai, a szemünk előtt lejátszódó konfliktusban is" - tette hozzá.

Lenne mit feltárni

"Kétségtelen, hogy annak, ami Szmolenszk felett történt, az volt a célja, hogy Lengyelországot megfosszák attól a vezetésétől, amely a függetlenséghez vezette nemzetünket" - érvelt Macierewicz. A szmolenszki légikatasztrófában Kaczynski elnök és felesége mellett további 94 személy, köztük számos magas rangú politikai, katonai, gazdasági, egyházi vezető veszítette életét.

A Macierewicz vezette nemzetvédelmi tárca februárban új bizottságot állított fel a légikatasztrófa vizsgálatára. A miniszter úgy látja: az eddigi lengyel- és oroszországi vizsgálatok alapvető tényeket és információkat hallgattak el, amelyek lényegesen módosítják az események megítélését. A katasztrófa okait illetően az orosz és a lengyel vizsgálóhatóságok eddig eltérő részeredményekre jutottak, Oroszország a lengyel pilótákra hárította a teljes felelősséget. A bűnügyi vizsgálat mindkét országban jelenleg is folyik, ezeket az orosz szövetségi nyomozó bizottság, illetve a lengyel katonai ügyészség folytatja. Az orosz nyomozás lezárásának határidejét eredetileg múlt csütörtökre tűzték ki, a lengyel hatóságokat azonban egyelőre nem értesítették ennek eredményéről.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Hiába illegális, egész Európát ellepték a kínai vape-ek
Privátbankár.hu | 2026. április 26. 12:32
A szabályozatlan vape termékek forgalma már most is meghaladja a 6,6 milliárd eurót, éveken belül pedig tízmilliárdos üzlet lehet Európa-szerte.
Makro / Külgazdaság Indul a verseny az idővel: Magyar Péter szerdán Brüsszelbe megy
Privátbankár.hu | 2026. április 26. 12:07
Az uniós források Magyarországra juttatásáról tárgyal Magyar Péter Ursula von der Leyennel szerdán Brüsszelben. 
Makro / Külgazdaság Velük lehet teljes Magyar Péter kormánya
Privátbankár.hu | 2026. április 25. 16:41
Még négy miniszter személye nem ismert a tizenhatból. Jövő héten az ő kilétükre is fény derülhet.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor lemond a Fidesz-elnöki tisztéről és a parlamentbe se ül be?
Privátbankár.hu | 2026. április 25. 14:27
Török Gábor politikai elemző osztotta meg az értesülését.
Makro / Külgazdaság Mibe fektetnek be a világsztárok?
Elek Lenke | 2026. április 25. 14:01
A külföldi hírességek bevételének csak egy részét teszik ki a gázsik és a reklámbevételek. Jövedelmi portfólióik között elsősorban kockázati tőkeprojektek, különféle étteremláncokba vagy kozmetikai márkákba való befektetések, valamint ingatlanok és újabban kriptovaluták szerepelnek.
Makro / Külgazdaság Nagy ugrás előtt a hazai üzemanyagárak
Privátbankár.hu | 2026. április 25. 12:36
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő azt prognosztizálja, hogy jóval többet kell fizetniük a tankolásért azoknak, akik nem jogosultak a védett árakra.
Makro / Külgazdaság Pogátsa Zoltán: Nagy hiba lenne, ha megszorítana az új kormány és elkezdené az államadósságot csökkenteni
Izsó Márton - Csabai Károly | 2026. április 25. 11:11
A közgazdász, szociológus, a Soproni Egyetem docense az április 23-ai élő műsorunk vendége volt. A 6. évfolyamában járó Klasszis Klub Live 96. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Podcast-csatornán meghallgathatja.
Makro / Külgazdaság Az EU más intézmények kedvét is meghozta Ukrajna hitelezéséhez
Privátbankár.hu | 2026. április 25. 09:05
Naperőmű építését finanszírozza az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD).
Makro / Külgazdaság Magyar Péter hallgatott az iskolaigazgatókra: nem az lesz az oktatásügyi miniszter, akire számítottak
Privátbankár.hu | 2026. április 24. 14:34
Váratlan lépés: Magyar Péter Lannert Juditot jelölte az alakuló gyermek- és oktatásügyi minisztérium vezető pozíciójára.
Makro / Külgazdaság Kátyúmentesítés, leszámolás a gyorshajtókkal, új tarifarendszer: ez jöhet a Vitézy Dávid-érában
Privátbankár.hu | 2026. április 24. 14:01
Megosztotta vízióit a közlekedési és beruházási miniszteri szék várományosa, Vitézy Dávid. A vasút mellett a közúti közlekedés is nagy szerepet kap a programjában, lecsapna az illegális gyorsulási versenyekre is. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG