2p

Mi lesz a privát vagyonokkal?

Vagyonadó, bizalmi vagyonkezelés, alapítványok, magántőkealapok – 2026 fordulópontot hozhat.
Ne hozzon fontos döntéseket a legfrissebb információk nélkül!
Vegyen részt a Klasszis Investment & Wealth Management Summit 2026 konferencián, és hallgassa meg a legjobb szakértőket!

Részletek és Early Bird jelentkezés >>

Fenntartásokkal, de aláírta az idei költségvetést Petr Pavel cseh köztársasági elnök pénteken – közölte az elnöki hivatal.

Ezzel megszűnt az országban a költségvetési provizórium, amelynek lényege, hogy az érintettek minden hónapban csak a tavalyi költségvetés egy tizenkettedét hívhatták le és használhatták.

Petr Pavel ebből az alkalomból ismét felhívta a figyelmet arra, hogy az Andrej Babis vezette hárompárti koalíciós kormány szerinte kevés pénzt szán a védelmi kiadásokra, s nem fogja teljesíteni a NATO-tagságból eredő kötelezettségeit.

„A költségvetési politika elsődlegesen a kormány ügye, amely ezzel valósítja meg kitűzött politikai céljait. Következésképpen a kormány lesz az, amely a polgárok előtt felelni fog a költségvetésért” - mutatott rá közleményében az elnöki iroda.

„Csehországnak négy év után az idén reális és a valóságnak megfelelő költségvetése lesz, ráadásul rekordnagyságú beruházásokkal és történelmileg a legmagasabb védelmi kiadásokkal” - írta Alena Schillerová pénzügyminiszter az X-hálózaton pénteken közzétett bejegyzésében.

A védelemre fordítandó kiadások összege 154,79 milliárd korona (2476, 64 milliárd forint), ami a cseh Nemzeti Költségvetési Tanács adatai szerint a bruttó hazai termék (GDP) 1,73 százalékának felel meg. A NATO által megkövetelt két százalék elérésének érdekében a kormány ehhez hozzáadott még mintegy 20 milliárd koronát a közlekedési infrastruktúra fejlesztésére. Szakértők szerint ez egy másik költségvetési fejezet, s valószínűsíthető, hogy a NATO nem fogja elismerni védelmi kiadásként.

„A védelmi kiadásokon spórolni rövidlátás, különösen a mai geopolitikai helyzetben” - mutatott rá Petr Pavel a dokumentum aláírásakor. Ez nem korrekt a szövetségesekkel szemben sem – tette hozzá.

A védelmi kiadások csökkentését március elején egy prágai biztonságpolitikai konferencián Nicholas Merrick, az Egyesült Államok csehországi nagykövete is nyíltan bírálta. Andrej Babis miniszterelnök reagálásában azt mondta, hogy „a védelemre szánt kiadások a mai helyzetben a lehető legmagasabbak”.

Az idei cseh költségvetés 310 milliárd koronás (4960 milliárd forint) hiánnyal számol. Tavaly a tervezett költségvetési hiány 241 milliárd korona volt, a tényleges deficit 290,7 milliárd lett.

(MTI)

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Magyar Péter elmondta: a legfontosabb a tartható, valós alapokra épülő költségvetés
Privátbankár.hu | 2026. május 24. 14:06
Több fontos témáról is részletesen beszélt a miniszterelnök egy interjúban.
Makro / Külgazdaság Hétvégi nagyüzem: három új államtitkárt neveztek meg
Privátbankár.hu | 2026. május 23. 15:52
Lannert Judit és Vitézy Dávid is választott.
Makro / Külgazdaság Ez volt a Tisza győzelmének hátterében Orbán Anita szerint
Privátbankár.hu | 2026. május 23. 13:49
A személyes kapcsolat nagyon fontos volt.
Makro / Külgazdaság Végre megszólalt Novák Katalin jobbkeze a kegyelmi ügyről
Privátbankár.hu | 2026. május 23. 13:09
Újabb fontos részletre derült fény.
Makro / Külgazdaság „Ez csalás, a költségvetés meghamisítása” – nem kertel Vitézy Dávid
Privátbankár.hu | 2026. május 23. 12:33
Zajlik a dokumentumok átvizsgálása az új minisztériumban, súlyos dolgokat találtak.
Makro / Külgazdaság Korábban soha nem látott elköteleződés kell a magyar euróhoz – Interjú
Imre Lőrinc | 2026. május 23. 11:56
Korábban soha nem látott befektetői bizalom mutatkozik Magyarországgal, a magyar eszközökkel szemben a választások óta. Ezt leginkább a Tisza Párt erősebb európai arcéle és az eurózónához való csatlakozás ígérete támogatják. Ugyanakkor most, hogy munkába állt az új kabinet, a fiskális politika oldaláról is fel kell építeni a bizalmat, hogy az tartós maradhasson – többek között erről beszélt a lapunknak adott interjúban az MBH Befektetési Bank Brókeri, Nemzetközi és Letétkezelési sales ügyvezető igazgatója. Demjén Ottó szerint a befektetők kockázatvállalási kedvének is jót tehet a mostani helyzet, ugyanakkor a nemzetközi konfliktusok miatt nem árt szárazon tartani a puskaport.
Makro / Külgazdaság A Mol-vezér még reménykedik a szerbia bevásárlásban
Privátbankár.hu | 2026. május 23. 10:37
Mindenkinek jó lenne a tranzakció Hernádi Zsolt szerint.
Makro / Külgazdaság Nem túl optimista a Mol-NIS üzlettel kapcsolatban Aleksandar Vucic
Privátbankár.hu | 2026. május 23. 09:12
De szeretnének hosszútávú megoldást találni a helyzetre.
Makro / Külgazdaság Megszületett az ítélet, amitől félhetett a Tisza-kormány
Privátbankár.hu | 2026. május 23. 08:38
Részletes elemzést közölt a hitelminősítő, de mi lesz Magyarország besorolásával?
Makro / Külgazdaság Varga Mihály hitet tett az euró bevezetése mellett
Privátbankár.hu | 2026. május 22. 19:35
A Magyar Nemzeti Bank elnöke arról beszélt: a jegybank célja, hogy Magyarország megfelelően felkészült, versenyképes gazdaságként csatlakozzon az euróövezethez.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG