2p

Minden korábbinál nagyobb összeget fordítottak tavaly a közúti és vasúti infrastruktúra, illetve a légi közlekedés és hajózás fejlesztésére, bővítésére Romániában - tájékoztatott vasárnapi közleményében a szállításügyi minisztérium.

A bukaresti tárca közlése szerint a 2022-es év kiemelten eredményes volt a közlekedés és infrastruktúra fejlesztése terén, számos kitűzött célt sikerült megvalósítani, beruházást finanszírozni európai uniós forrásokból. Mint írták, az elmúlt évben 2,27 milliárd eurót költöttek infrastruktúrafejlesztésre, ez az összeg egy évvel korábban 1,41 milliárd euró volt, az előző két évben pedig még kevesebb.

A legnagyobb növekedést a közúti infrastruktúra fejlesztésében érték el, 2022-ben 1,75 milliárd eurót fordítottak erre, miközben egy évvel korábban ez az összeg az egymilliárd eurót sem érte el.

Emellett 5,36 milliárd euró értékben írtak alá finanszírozási szerződéseket összesen 220 kilométernyi autópálya megépítésére, a legfontosabb projektek között a szaktárca az Erdélyt Olténiával összekötő Nagyszeben-Pitesti-sztrádát említette. Jelentős beruházások várhatók a vasúti infrastruktúra terén is.

Román InterCity-vonat a bukaresti főpályaudvaron. Fotó: Depositphotos
Román InterCity-vonat a bukaresti főpályaudvaron. Fotó: Depositphotos

A minisztérium 3,53 milliárd euró értékben kötött szerződéseket 240 kilométernyi vasúti pálya felújítására, amelyek közül a legfontosabb a Kolozsvár és a román-magyar határon található Biharpüspöki közötti vasútvonal villamosítása. Húsz év óta először új vonatkocsikat és mozdonyokat is beszerez a szaktárca.

A közlemény arra is kitér, hogy a fontosabb romániai repülőtereken is fejlesztések várhatók, új terminálokat és kifutópályákat építenek, de a hajózási szektor is haszonélvezője a beruházásoknak.

A minisztérium 288 millió eurót költ metróépítésre, a Kolozsvárra tervezett metró megoldást jelenthet a város zsúfolt közlekedésére.

Sorin Grindeanu szállításügyi miniszter úgy értékelte, hogy a helyes döntések tavaly több kiérlelt projektet szültek, így megvalósultak a szaktárca célkitűzései, és azon reményének adott hangot, hogy idén újabb rekordokat sikerül megdönteni.

(MTI)

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Nem tágít a jegybank: újabb kamatcsökkentésre utalt Varga Mihály
Imre Lőrinc | 2026. július 21. 16:45
Varga Mihály két fő okkal indokolta a Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsának júliusi, 25 bázispontos kamatcsökkentését, amivel az irányadó ráta több mint 4 éves mélypontra, 5,75 százalékra süllyedt. A döntés egyhangú volt, a közel-keleti háború kiéleződése ellenére sem volt olyan tanácstag, aki kamattartásra szavazott volna.
Makro / Külgazdaság Döntöttek Varga Mihályék, ismét változik az alapkamat
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 14:01
Ahogy azt Varga Mihály jegybankelnök az előző, június 23-i kamatdöntő ülésen is jelezte, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsa júliusban is 25 bázisponttal csökkentette az alapkamatot.
Makro / Külgazdaság Kicsattannak a német gazdasági szereplők
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 12:59
Rég nem voltak ennyire optimisták a meghatározó német gazdasági szereplők.
Makro / Külgazdaság Elsőre lehetetlen küldetésnek tűnik, de van, ami reményt adhat Kármán Andráséknak
Imre Lőrinc | 2026. július 21. 10:57
A költségvetési szabályok megsértése miatt már két éve van folyamatban túlzottdeficit-eljárás a magyar kormánnyal szemben, habár ennek a megszüntetése alapkövetelmény lenne az euró bevezetéséhez. A számok alapján egyelőre ez inkább csak vágyálomnak tűnik, de jó hír, hogy az Európai Bizottság inkább a tendenciára kíváncsi.
Makro / Külgazdaság Újabb gigászi hitelösszeg folyhat be Zelenszkijéknek
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 10:42
Már meg is született erről a döntés az érintett nemzetközi szervezetnél.
Makro / Külgazdaság Véget ért a foci-vb, máris rátámad Trump az északi szomszédjára
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 08:53
Vaskos vámot vetne ki Kanadára, akikkel közösen rendezték a vasárnap lezárult foci-világbajnokságot.
Makro / Külgazdaság Méregdrágává vált a benzin Amerikában
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 06:37
Nagyon fáj az amerikaiak pénztárcájának is a további háborúskodás Iránnal szemben.
Makro / Külgazdaság Vége a találgatásnak: Polgár Judit nem vállalja
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 19:25
Megszólalt a sakk-királynő. 
Makro / Külgazdaság Nem várt helyről kapott rossz hírt Donald Trump
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 18:16
Júniusban két hónap emelkedést követően csökkent az amerikai Conference Board gazdaságkutató intézet összetett teljesítményindexe havi szinten.
Makro / Külgazdaság Mi járhat Varga Mihályék fejében?
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 17:44
Ezt találgatja a piac a Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsának keddi kamatdöntő ülése előtt. A tippversenybe főszerkesztőnk, Csabai Károly is beszállt, aki a Trend FM hétfő délelőtti adásában nemcsak a biztosra vett monetáris lazításról mondta el a véleményét, hanem arról is, hogy az év végéig hogyan alakulhat a jegybanki alapkamat.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG