3p

Összesen 1055 négyfős csapat jelentkezett a Privátbankár.hu által immár ötödik alkalommal, ezúttal technikumok és szakképző iskolák számára megrendezett Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis pénzügyi edukációs versenyre. A pénzügyi tudását megmérettetni szándékozó középiskolások 4220-as összlétszáma a verseny 2020 ősz óta íródó történetében rekord. A hétfői online fordulóból továbbjutott csapatoknak videót kell elkészíteniük, az a belépő a megyei versenyre. Az elkészült videókat a szervezők kiteszik a Privátbankár TikTok oldalára, ott lehet majd szavazni azokra. A legtöbb szavazatot kapott csapat értékes különdíjra számíthat.

Minden eddiginél nagyobb érdeklődés kíséri a Privátbankár.hu immár ötödik alkalommal, megrendezett Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis pénzügyi edukációs versenyt. Az október 14-ei határidőig összesen 1055 négyfős csapat jelezte a részvételi szándékát, ami azt jelenti, hogy 4220 diákot mozgatott a verseny. Ez rekord a verseny 2020 óta íródó történetében, amely során kétszer-kétszer – ősszel technikumok és szakképző iskolák, tavasszal pedig gimnáziumok – mérték össze diákok a pénzügyekről meglévő, illetve a verseny során megszerzett tudásukat.

Ezúttal megint a technikumok és szakképző iskolák tanulóin a sor. Az 50 kvízkérdést a hétfői online fordulóban a legnagyobb arányban helyesen megválaszoló csapatoknak október 24-én éjfélig egy, maximum 60 másodperces videót kell elkészíteniük egy aktuális, fontosnak tartott gazdasági, pénzügyi hírről, sztoriról. Ez lesz a belépő a megyei döntőkbe, amelyekre november 8-22. között kerül sor.

A megyei és budapesti, ugyancsak online megrendezett döntőn csak az a csapat vehet részt, amely elküldi a videóját. A videókra TikTok-csatornánkon szavazni is lehet majd – a legtöbb szavazatot elérő videó készítőit különdíjjal jutalmazzák a szervezők.

A megyei és budapesti döntőn győztes húsz csapat december 8-án küzd meg a Diákverseny első helyéért, immár személyesen, a fővárosban.

Ahol nem csak a győztes csapat tagjai részesülnek jutalomban, a verseny támogatói, szakmai partnerei ugyanis számos értékes díjat ajánlottak fel:

  • a döntő első három helyezett csapatának tagjai és kísérő tanára számára egynapos bécsi tanulmányút az Erste Banktól
  • 20 x 10 000 forintos ajándékutalványt a döntőbe jutott csapatok felkészítő pedagógusainak a Magyar Államkincstártól
  • 3 x 50 000 forint összegű ajándékutalvány az MKB Private Bankingtól és a Takarékbank Private Bankingtól az első három helyen végző csapatnak, továbbá 50 000 forintos ajándékutalvány a „Feltörekvő Junior Klasszisnak” – azaz a legnagyobb fejlődést elérő, a döntőbe jutott csapatok közül a legalacsonyabb tanulmányi átlaggal rendelkező csapatnak és felkészítő tanárának
  • 200 000 forintos díj a legtöbb csapatot indító iskoláknak a Diófa Alapkezelőtől
  • az első hat legjobb csapatnak egy-egy szabadulószobás élményprogram a CIB Banktól
  • a legtöbb csapatot indító iskolának egy laptop a Magyar Biztosítók Szövetségétől
  • egyenként 50 000 forintos ajándékutalvány a három, legtöbb csapatot indító pedagógus számára a Fundamenta Lakáskasszától
  • az országos döntő összes résztvevő csapata ajándékcsomagot kap a támogatók jóvoltából.
A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Mégis beleléphetnének a britek kétszer ugyanabba a folyóba – de vannak feltételek
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 15:28
Nyitva hagyta a volt uniós főtárgyaló az ajtót a brit visszatérés előtt.
Makro / Külgazdaság A víztől, a természettől való függőség nem áll meg az országhatárnál
Dobos Zoltán | 2026. november 8. 11:28
Az ESG-felkészülés és -alkalmazás átalakuló munkamegosztása: ki dönt, miről – és mi az, amiről nem beszélünk? címmel Fehér Sándor, Magyar Gazdaságfejlesztési Ügynökség (MGFÜ) Fenntartható Versenyképességi Osztálya vezetőjének moderálásával tartottak panelbeszélgetést csütörtökön a Klasszis Média ESG-konferenciáján, melyen Lovas Gabriella oktató, fenntarthatósági és TNFD (Taskforce on Nature-related Financial Disclosures)-szakértő és Sarkadi-Faragó Edit, a British Telecom (BT) Sustainability Proposition Managere volt a két beszélgetőtárs.
Makro / Külgazdaság Keddtől megtudjuk, mire mentek Kármán Andrásék
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 09:18
Sokatmondó adatok érkeznek.
Makro / Külgazdaság Büszkeséggé tehető a vagyonadó? Sokkoló számok és tévhitek a jövőre érkező adónemről
Imre Lőrinc | 2026. november 7. 16:37
A 2027-től érkező vagyonadó gazdaságra, környezetre gyakorolt hatásairól szervezett kerekasztal-beszélgetést a minap a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) Környezetgazdaságtani Szakosztálya és a Levegő Munkacsoport. A panelben olyan sokkoló számok is elhangzottak, mint hogy a szupergazdagok által használt jachtok 8 nap alatt annyi üzemanyagot fogyasztanak el, mint egy átlagos személyautó 20 év alatt. Vagy hogy a társadalom leggazdagabb 10 százaléka annyi károsanyagot bocsát ki, mint a többi 90 százalék együttvéve.
Makro / Külgazdaság Fontos bejelentést tett Kapitány István a Wekerle Pluszról
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 12:28
A gazdasági és energetikai miniszter szerint a társasházak energetikai felújítását is támogatja az új program.
Makro / Külgazdaság Hatalmas áresés jöhet a hazai benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:36
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő szerint az üzemanyagárak akár 30-40 forinttal csökkenhetnek a következő 2-3 hétben.
Makro / Külgazdaság Jaj a lengyeleknek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:45
Negatívra rontotta az ország adósosztályzatainak kilátását az S&P.
Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG