2p

Több mint 1300 migránst mentett ki a Földközi-tenger középső részén bajba került hajókról az olasz parti őrség és a haditengerészet szombaton, alig két héttel azután, hogy egy hajótörésben hetvennégy ember vesztette életét Olaszország déli partjainál.

Az olasz parti őrség és haditengerészet pénteken több hajót küldött a migránsok százait szállító, a viharos tengeren bajba jutott három hajóhoz. Szombat hajnali három óráig 487 embert szállítottak partra épségben Crotone kikötőjében. Egy másik mentőakció keretében a parti őrség egyik hajója mintegy 500 illegális bevándorlónak nyújtott segítséget. Az ANSA olasz hírügynökség jelentése szerint a hajó - 584 emberrel a fedélzetén - a dél-olaszországi Reggio di Calabria kikötőjében vetett horgonyt. A harmadik hajón bajba jutott 379 embert a parti őrség két járőrhajója szállította a szicíliai Augusta kikötőjébe.

Két héttel korábban a calabriai Crotone partjánál történt szerencsétlenség 74. áldozatát - egy ötéves kislány holttestét - két héttel a tragédia után találták meg az AGI olasz hírügynökség szerint. A hajó február végén a dél-olaszországi partok közelében sziklának csapódott, majd elsüllyedt, miután a hírek szerint több segélyhívást is leadott. A fedélzeten közel kétszázan utaztak, a balesetet 80 ember élte túl. Az ügyben nyomozást indítottak.

Archív kép - Illegális bevándorlók érkeznek a szicíliai Ragusa közelében fekvő Pozallo kikötőjébe. Fotó: MTI/EPA/ANSA/Francesco Ruta
Archív kép - Illegális bevándorlók érkeznek a szicíliai Ragusa közelében fekvő Pozallo kikötőjébe. Fotó: MTI/EPA/ANSA/Francesco Ruta

A belügyminisztérium közlése szerint az év eleje óta 17 592 migráns érkezett a Földközi-tengeren át hajóval az országba, ami kiugróan magas a tavalyi, kis híján hatezres létszámhoz képest. A Frontex uniós határvédelmi ügynökség szerint 116 százalékkal nőtt a Földközi-tenger középső részén át érkező illegális bevándorlók száma 2022 januárjához és februárjához viszonyítva. (MTI)

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Mégis beleléphetnének a britek kétszer ugyanabba a folyóba – de vannak feltételek
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 15:28
Nyitva hagyta a volt uniós főtárgyaló az ajtót a brit visszatérés előtt.
Makro / Külgazdaság A víztől, a természettől való függőség nem áll meg az országhatárnál
Dobos Zoltán | 2026. november 8. 11:28
Az ESG-felkészülés és -alkalmazás átalakuló munkamegosztása: ki dönt, miről – és mi az, amiről nem beszélünk? címmel Fehér Sándor, Magyar Gazdaságfejlesztési Ügynökség (MGFÜ) Fenntartható Versenyképességi Osztálya vezetőjének moderálásával tartottak panelbeszélgetést csütörtökön a Klasszis Média ESG-konferenciáján, melyen Lovas Gabriella oktató, fenntarthatósági és TNFD (Taskforce on Nature-related Financial Disclosures)-szakértő és Sarkadi-Faragó Edit, a British Telecom (BT) Sustainability Proposition Managere volt a két beszélgetőtárs.
Makro / Külgazdaság Keddtől megtudjuk, mire mentek Kármán Andrásék
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 09:18
Sokatmondó adatok érkeznek.
Makro / Külgazdaság Büszkeséggé tehető a vagyonadó? Sokkoló számok és tévhitek a jövőre érkező adónemről
Imre Lőrinc | 2026. november 7. 16:37
A 2027-től érkező vagyonadó gazdaságra, környezetre gyakorolt hatásairól szervezett kerekasztal-beszélgetést a minap a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) Környezetgazdaságtani Szakosztálya és a Levegő Munkacsoport. A panelben olyan sokkoló számok is elhangzottak, mint hogy a szupergazdagok által használt jachtok 8 nap alatt annyi üzemanyagot fogyasztanak el, mint egy átlagos személyautó 20 év alatt. Vagy hogy a társadalom leggazdagabb 10 százaléka annyi károsanyagot bocsát ki, mint a többi 90 százalék együttvéve.
Makro / Külgazdaság Fontos bejelentést tett Kapitány István a Wekerle Pluszról
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 12:28
A gazdasági és energetikai miniszter szerint a társasházak energetikai felújítását is támogatja az új program.
Makro / Külgazdaság Hatalmas áresés jöhet a hazai benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:36
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő szerint az üzemanyagárak akár 30-40 forinttal csökkenhetnek a következő 2-3 hétben.
Makro / Külgazdaság Jaj a lengyeleknek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:45
Negatívra rontotta az ország adósosztályzatainak kilátását az S&P.
Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG