3p
A pénteki Magyar Közlönyben megjelent rendeletekkel jelentős átcsoportosításokat hajtott végre a kormány, amivel Kósáéktól és Garancsiéktól is minden pénzt elvettek. Utánaszámoltunk, és mintegy 99 milliárd forintot mozgatott meg a kormány az idei büdzsében pénteken.
Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth Rádió stúdiójában. Forrás: MTI/Kovács Tamás

A kormány jelentős összegű átcsoportosításokat eszközölt az idei költségvetésben a pénteki Magyar Közlönyben megjelent rendeletek alapján. Egyrészt feltöltötte a Központi Maradványelszámolási Alapot, majd innen továbbosztotta az átcsoportosított és meglévő pénzeket, másrészt a rendkívüli tartalékból is több mint 24 milliárd forintot osztott szét.

A Központi Maradványelosztási Alapba 42 milliárd forintot csoportosítottak át, a pénzt több területről vonta el a kormány. Ennek több mint felét az egyházak közösségi célú programok és beruházások támogatásától vette el, 22,2 milliárd forintot. 11 milliárd forintot a Bethlen Gábor Alaptól vont el a kormány, 5,7 milliárdot pedig az Erzsébet gyermek- és ifjúsági táborok támogatásától.

A sport területe sem maradt érintetlenül:

  • 920 millió forintot vett el az idén megrendezésre kerülő Maccabi Játékokhoz nyújtott támogatás sorról,
  • 500 milliót a Kósa Lajos vezette Magyar Korcsolyázó Szövetségtől,
  • 450 millió forintot pedig a Magyar Természetjáró Szövetségnek szánt előirányzatról, a szövetség Garancsi István, milliárdos vállalkozóhoz köthető szervezet.

A helyzet pikantériája, hogy utóbbi három tétel a teljes előirányzatot jelenti az idei büdzsében, vagyis a pénteki rendelettel minden forintot elvett a kormány. Azt azonban egyáltalán nem tartjuk kizártnak, hogy a későbbiekben, még mielőtt a támogatás kiutalására sor kerülne, a kormány valahonnan máshonnan átcsoportosítja ezekre a célokra a szükséges összeget.

A BMW-gyárra és a Magyar Falu Programra kell a pénz

Egy másik rendelettel a kormány milliárdok szétosztásáról rendelkezik. A Központi Maradványelszámolási Alapból egyszer 44 milliárd forintot osztott szét a kormány, amiből

  • 23,5 milliárd a debreceni Észak-Nyugati Gazdasági Övezet infrastruktúra kapcsolatainak javítása érdekében szükséges önkormányzati feladatokra ment el,
  • 10 milliárd az övezet közműfejlesztéseire,
  • 1,9 milliárd forint az Innovációs és Technológiai Minisztérium kap állami többletfeladatok támogatása címén,
  • és 500 millió forint jut még a World Robot Olympiad megszervezésével kapcsolatos kiadásokra.

A Központi Maradványelszámolási Alapból további 31 milliárd forintot is elosztogatott a kormány a pénteki rendeletével. Ez szinte teljes egészében a Magyar Falu Programra került átcsoportosításra, 29 milliárd forint. A fennmaradó összegből 750 milliót a Nemzeti Örökségvédelmi Fejlesztési Nonprofit Kft. kapott.

Az osztogatás azonban itt nem ért még véget, hiszen 24 milliárd forint a rendkívüli tartalékból is elköltésre került pénteken. Ennek fele, 12 milliárd az Eximbank tőkeemelését szolgálja.

  • 1,6 milliárd forintot adtak a Terrorelhárítási Központ beruházásaira,
  • 1,9 milliádot kapott a Magyar Államkincstár,
  • 3,2 milliárd ment a Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökségnek,
  • 2 milliárd ment az Emberi Erőforrások Minisztériumának, amit a közgyűjteményekre kell fordítaniuk,
  • 788 milliót adtak Orbánék a határon túli oktatási és kulturális feladatok támogatására, pontosabban a felsőoktatásra,
  • 791 millió forinttal pedig megnövelték a Vasas stadion beruházásához nyújtott költségvetési támogatás összegét.
A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Büszkeséggé tehető a vagyonadó? Sokkoló számok és tévhitek a jövőre érkező adónemről
Imre Lőrinc | 2026. november 7. 16:37
A 2027-től érkező vagyonadó gazdaságra, környezetre gyakorolt hatásairól szervezett kerekasztal-beszélgetést a minap a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) Környezetgazdaságtani Szakosztálya és a Levegő Munkacsoport. A panelben olyan sokkoló számok is elhangzottak, mint hogy a szupergazdagok által használt jachtok 8 nap alatt annyi üzemanyagot fogyasztanak el, mint egy átlagos személyautó 20 év alatt. Vagy hogy a társadalom leggazdagabb 10 százaléka annyi károsanyagot bocsát ki, mint a többi 90 százalék együttvéve.
Makro / Külgazdaság Fontos bejelentést tett Kapitány István a Wekerle Pluszról
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 12:28
A gazdasági és energetikai miniszter szerint a társasházak energetikai felújítását is támogatja az új program.
Makro / Külgazdaság Hatalmas áresés jöhet a hazai benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:36
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő szerint az üzemanyagárak akár 30-40 forinttal csökkenhetnek a következő 2-3 hétben.
Makro / Külgazdaság Jaj a lengyeleknek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:45
Negatívra rontotta az ország adósosztályzatainak kilátását az S&P.
Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG