3p
A miniszter azt mondja, senkitől nem fognak elvenni semmit.

Kiterjesztené a kormány az állami irányítást a teljes turisztikai ágazatra, rockkoncertől a fesztiválszervezésen át a sportrendezvényekig. Aztán Tuzson Bence kormányzati kommunikációért felelős kormánybiztos múlt héten jelentette be, hogy a turisztikai iparág fejlődése érdekében hatékony, modern, jól működő szervezetrendszer kialakítására van szükség, ezért létrejön a Nemzeti Turisztikai Ügynökség,

Jön a turisztikai ügynökség

Rogán Antal szerint a kormány már március 9-i ülésén döntést hozhat az új turisztikai ügynökség létrehozásáról, amely a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumhoz kerülhet. A Miniszterelnöki Kabinetiroda minisztere elmondta: a magyar GDP-ben a turizmus mintegy 10 százalékos hányadot tesz ki, ami nem rossz eredmény, de van olyan közép-európai ország, ahol ez az arány 15 százalék, megjegyezve, hogy erre Magyarországnak is minden adottsága megvan.

Rogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter beszédet mond az Országmárka 2.0 konferencián. MTI Fotó: Mohai Balázs

Hol akkor a baj?

A turizmusban az elmúlt évek növekedéséért az államnál jóval többet tettek a piaci szereplők - emelte ki. Ugyanakkor úgy vélte, hogy az állam sokkal többel tudna hozzájárulni a szektor fejlődéséhez, amelynek egyik akadálya a források szétszórtsága. Ezért célszerű lenne, ha az állami feladatokat nem a hagyományos bürokratikus rendben, hanem egy rugalmas ügynökségen keresztül látnák el.

Ez nem államosítás?

Semmilyen államosításról nincs szó, hiszen az állam azt tartja meg, ami a sajátja, saját feladatait és forrásait rendezi egy helyre; nem kíván elvenni senkitől semmit. Korszerű, új gondolkodásra kell áttérni, márkákat, brandeket kell felépíteni - sorolta, és megjegyezte, hogy ma sem Balaton-, sem Budapest-, sem Tokaj-brand nincsen. Ezt egy bürokratikus struktúrában nem lehet megcsinálni, ezért javasolják azt az ügynökségi struktúrát, amely alá be lehet szervezni az összes feladatot, minél kevesebb bürokratával - fűzte hozzá.

Az előterjesztést a Miniszterelnöki Kabinetiroda készítette el, azzal a javaslattal, hogy az új ügynökség a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumhoz kerüljön. A kormány már tárgyalt az előterjesztésről, megrendelt bizonyos tanulmányokat, így március 9-én a végső döntést is meghozhatja.

Az állam most "nagyon sok pénzt" fog elkölteni brandekre, márkákra és nagyrendezvényekre, eközben partnerként tekint a piac szereplőire, az érintett önkormányzatokra, amelyektől semmilyen jogkört nem kíván elvenni - hangsúlyozta Rogán Antal.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Fontos bejelentést tett Kapitány István a Wekerle Pluszról
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 12:28
A gazdasági és energetikai miniszter szerint a társasházak energetikai felújítását is támogatja az új program.
Makro / Külgazdaság Hatalmas áresés jöhet a hazai benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:36
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő szerint az üzemanyagárak akár 30-40 forinttal csökkenhetnek a következő 2-3 hétben.
Makro / Külgazdaság Jaj a lengyeleknek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:45
Negatívra rontotta az ország adósosztályzatainak kilátását az S&P.
Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
Makro / Külgazdaság Pénteken tényleg érdemes elrohanni tankolni – meddig maradhatnak ezek az árak?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 10:43
Mindkét üzemanyagfajta olcsóbb lett, de már gyűlnek a viharfelhők újra a világpiacon.
hírlevél
top 24
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG