2p

A virológus szerint ne vették figyelembe a magyarországi oltási programot az IHME-nél.

Tegnap hír volt, hogy egy amerikai elemzés szerint március végére naponta akár 500 ember is belehalhat a jáványba Magyarországon, ám ezt a számítást irreálisnak nevezte Rusvai Miklós virológus szakember az ATV ma reggeli műsorában.

Rusvai Miklós (Forrás: RTL Klub)
Rusvai Miklós (Forrás: RTL Klub)

 

A Microsoft alapító Bill Gates alapítványa által támogatottt Institute for Health Metrics and Evaluation (IHME) járványmodellező szakemberei szerint március végén Magyarországon naponta mintegy 500 ember halhat meg koronavírus miatt, júliusig pedig összesen több mint negyvenezer halálos áldozata lehet a járványnak - adtuk közre mi is a hírt tegnap. E modell szerint a járvány tetőzése április elején várható, tehát legalább egy héttel később, mint amire Orbán számít. A Gates-féle modell szerint a legjobb esetben is június vége felé csökkennek drasztikusan a koronavírus-számok Magyarországon.

Rusvai Miklós szerint jó lenne látni, hogy milyen modellszámítás szerint jutottak erre a következtetésre a IHME-nél, mindazonáltal szerinte ez irreális számítás. Úgy fogalmazott, már attól is szomorú lenne, ha az ötszáznak a felét elérné a napi halálesetek száma. Arra számít, hogy március végére legfeljebb 200 fő környékére emelkedik a járvány miatti halálozások napi esetszáma, figyelembe véve az oltások egyre növekvő számát és az egyéb járványügyi intézkedéseket.. Feltételezése szerint a IHME még a magyarországi oltási program végrehajtása előtti állapotokból indult ki, de ha azt is figyelembe vesszük, akkor az 500 fő irreális.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Valami elindult: újra ugyanaz várja a benzinkúton
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 12:06
Szerdától érheti újabb meglepetés a töltőállomásokon.
Makro / Külgazdaság Tényleg kibírható a vagyonadó? Erről is kérdezzük Bojár Gábort a Klasszis Klub Live-ban
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 09:04
A Graphisoft alapítója július 8-án, szerdán délután 15 óra 30 perckor lesz a vendége a Klasszis Média egyórás élő adásának. Amelyben szokás szerint nemcsak mi kérdezünk, hanem ezt olvasóink is megtehetik, akár előzetesen, akár a Klasszis Média YouTube-csatornáján, illetve az Mfor és a Privátbankár Facebook-oldalán közvetített adás során.
Makro / Külgazdaság Érdekesen alakult az ország külkeresekedelmi mérlege májusban
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 08:30
Az energiahordozók exportvolumene 52 százalékkal, az importjuké 12 százalékkal alacsonyabb volt az egy évvel korábbinál. 
Makro / Külgazdaság Trump a védett üzemanyagárakkal kacérkodik? Éppen most?
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 08:18
Az amerikai elnök maga szabja az árakat, írásban.
Makro / Külgazdaság Moszkvában is hiánycikk lesz a benzin?
Elek Lenke | 2026. június 29. 19:13
Szigorú ellenőrzés alatt állnak a moszkvai benzinkutak, ami elsőre meglepően hangzik, hiszen Oroszország a világ egyik legnagyobb kőolajtermelője. Az elmúlt hetek eseményei tükrében azonban mindez nem tűnik elképzelhetetlennek.
Makro / Külgazdaság Ismét megmozdult a föld Venezuelában
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 17:24
De nem volt olyan erős a rengés, mint korábban.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter: „sokkoló állapotban” találtuk a költségvetést a kormányülésen
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 16:08
A miniszterelnök az Országgyűlés rendkívüli ülése előtt elmondott napirend előtti felszólalásában a magyar költségvetés helyzetéről is beszélt.
Makro / Külgazdaság Lövöldözés volt Németországban, öt halott
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 15:13
Az indíték nem ismert.
Makro / Külgazdaság Nem lesz az amerikai gazdaság örömünnepe a foci-vb?
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 14:22
Így alakult a helyzet a kieséses meccsek előtt.
Makro / Külgazdaság A hőségre az üzemanyagárak sem mozdulnak
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 12:10
Holnaptól sem a 95-ös benzin, sem pedig a gázolaj ára nem változik. A kutak várják a közel-keleti békét, meg persze a védett üzemanyagár kivezetését.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG