1p

Kövesse velünk élőben, percről percre a választási eredményeket vasárnap 19 órától!

A Fidesz-frakció kezdeményezi, hogy a jövő héten házszabálytól való eltéréssel fogadja el az Országgyűlés a jegybanktörvény módosítását, amelyet a kormány terjeszt a parlament elé - közölte Rogán Antal frakcióvezető hétfői sajtótájékoztatóján.

Kérdésre válaszolva Rogán Antal a módosítás lényegét úgy foglalta össze: a Monetáris Tanács érdemi kérdésekben döntéshozói helyzetben marad, de a végrehajtást nem vonhatja magához, az a jegybank vezetését illeti.

A politikus szerint a törvény elfogadása az utolsó akadály, aminek el kell hárulnia ahhoz, hogy a Nemzetközi Valutaalappal folyó tárgyalások érdemben elkezdődjenek.

Varga Mihály tárca nélküli miniszter hétfő délelőtt egészséges kompromisszumnak nevezte a javaslatcsomagot. A miniszter szerint a hétvégén sikerült lezárni azokat a megbeszéléseket, amelyek a jegybanktörvényre vonatkoztak, és sikerült előkészíteni azt a módosítást, amelyet a parlamentnek be tudnak adni. Részletek >>

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Az elnököket lecsukják, ugye?
Eidenpenz József | 2026. április 12. 14:17
Ma egy olyan országban is választásokat tartanak ma, ahol öt volt elnököt lecsuktak az utóbbi pár évtizedben, elsősorban korrupció vádjával. Követendő példa, vagy elrettentő?
Makro / Külgazdaság Mégis igaza lesz a Mediánnak? Újabb elképesztő részvételi adatot közöltek
Privátbankár.hu | 2026. április 12. 13:56
Van olyan vármegye, ahol délután 1-ig egymillió ember adta le a szavazatát. A korábbi választások részvételi adatai a mostani közelében sincsenek.
Makro / Külgazdaság Káoszt okoztak az üzemanyagárak miatt tüntetők – öt nap után lépett az ír rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. április 12. 12:17
Öt napig bénították meg Dublin belvárosának forgalmát a tüntetők, a rendőrség most kiebrudalta őket.
Makro / Külgazdaság Bődületes részvételi rekord készül: megjöttek a friss adatok
Privátbankár.hu | 2026. április 12. 11:41
Közel 15 százalékponttal magasabb a részvételi arány, mint a legutóbbi országgyűlési választásokon.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter elmondta, mivel kezd az új kormány, ha nyer a Tisza
Privátbankár.hu | 2026. április 12. 09:59
Magyar Péter is leadta a szavazatát az országgyűlési választáson, majd a sajtó kérdéseire válaszolt. Egy dologban volt egyetértés: mindenkinek el kell menni szavazni.
Makro / Külgazdaság Ebből részvételi rekord lesz: már az első órában rengetegen szavaztak
Privátbankár.hu | 2026. április 12. 08:02
Közzétették az első részvételi adatokat – minden korábbinál magasabb lett az arány már az első órában.
Makro / Külgazdaság Lehullt a lepel: mégsem a magyar benzin a legolcsóbb
Privátbankár.hu | 2026. április 11. 09:01
A kormány óriásplakátja azt állítja, a hazai üzemanyagárak Európában a legalacsonyabbak. De vajon igaz is?
Makro / Külgazdaság Az eddig leadott 254 ezer levélszavazatból 186 ezer érvényes csak
Privátbankár.hu | 2026. április 11. 08:40
A magyarországi lakcímmel nem rendelkező csaknem 497 ezer választópolgár közül 254 ezren már leadtak levélszavazatot a Nemzeti Választási Iroda (NVI) szombat reggeli adatai szerint. Az eddig ellenőrzöttek közül több mint 186 ezerben volt érvényes az azonosító nyilatkozat.
Makro / Külgazdaság Vasárnap délig lehet mozgóurnát igényelni
Privátbankár.hu | 2026. április 11. 07:59
Vasárnap délig kérhetnek mozgóurnát azok a választópolgárok, akik egészségi állapotuk vagy fogvatartásuk miatt nem tudnak vasárnap megjelenni a szavazóhelyiségben az országgyűlési választáson. A korábbi választásokon benyújtott mozgóurna-kérelmek a mostani voksolásra nem vonatkoznak, a választóknak újra kell kérniük, ha ismét mozgóurnával szeretnének szavazni.
Makro / Külgazdaság Bárki is nyer vasárnap, gyorsan el kell kerülnie az újabb uniós eljárást
Privátbankár.hu | 2026. április 10. 17:22
Fontos határidő érkezik a választások után: májustól már nem csak a jogállamisági eljárás, hanem a túlzottdeficit-eljárás oldaláról is fenyegetheti Magyarországot az uniós fejlesztési források teljes blokkolása. Bármelyik politikai erő is kerüljön hatalomra, az új kormánynak szembe kell néznie a választási osztogatás költségvetési következményeivel.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG