2p

A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) azt szeretné, hogy a lehető legtöbb szurkoló nézhesse az Európa-bajnoki mérkőzéseket a Puskás Arénában.

"Azt szeretnénk, hogy - amennyiben a járványügyi helyzet lehetővé teszi - a lehető legtöbb szurkoló a Puskás Arénában nézhesse a mérkőzéseket, a biztonsági és járványügyi előírások maximális betartása mellett" - fogalmazott csütörtökön az MTI-nek Sipos Jenő.

Az MLSZ szóvivője hangsúlyozta, ami az Eb-rendezést és a magyarországi újranyitást illeti, két külön dologról van szó, amelyeket nem szabad összemosni. Kiemelte, hogy az európai szövetség (UEFA) kérésére szerdáig kellett tájékoztatást adni a stadion várható kihasználtságáról a júniusban rajtoló kontinensviadalon, de ha két héttel előbb, vagy két héttel később lett volna a határidő, nagy valószínűséggel akkor is ugyanazt a választ adta volna az MLSZ.

Az UEFA várhatóan pénteken közli, hogy a 12 rendező város stadionjában mekkora kapacitással számolnak, amelyen legfeljebb április 28-áig lehet még változtatni. Az MLSZ a hivatalos tájékoztatásig nem hozza nyilvánosságra a saját elképzelését. "Az MLSZ feladata most, bő két hónappal az esemény előtt, hogy tervezzen, és próbáljon átlátható helyzetet teremteni a jegyvásárlók, szurkolók számára. A részletekről a jövő héten adunk bővebb tájékoztatást" - mondta Sipos.

A kontinenstornát 12 városban - köztük Budapesten - bonyolítják le június 11. és július 11. között, a házigazdáknak szerdáig kellett benyújtaniuk a nézők beengedésével kapcsolatos tervezetüket. A helyszínekről várhatóan az UEFA április 20-ai kongresszusán hoznak végső döntést. A Puskás Arénában három csoportmérkőzést és egy nyolcaddöntőt rendeznek, a magyar válogatott Budapesten fogadja a címvédő portugál és a világbajnok francia csapatot. A csoport negyedik tagja Németország lesz.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Vészt jósló hírek jöttek az olajpiacról
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:39
Eddig tartott a megnyugvás?
Makro / Külgazdaság Hogyan reagál erre Kármán András?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:30
A kiskereskedelmi forgalom éves növekedési üteme szeptemberben elmaradt az augusztusitól – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal péntek reggeli közléséből.
Makro / Külgazdaság Paraguayi bankpánik: az OTP is érintett
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:37
10 százalékos tulajdonrésze van az OTP-nek a politikai válságot okozva bedőlt Ueno Bankban.
Makro / Külgazdaság Döntött a kormány: az akkugyárakért is felel az új szuperhatóság
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 19:39
Új, országos illetékességű környezetvédelmi csúcsszerv, az Országos Élőkörnyezet-felügyeleti Főhatóság jön létre 2027. január 1-jén – derül ki az erről szóló, a Magyar Közlönyben csütörtökön kihirdetett kormányrendeletből.
Makro / Külgazdaság Matolcsy György csak ügyvédjével üzent a vizsgálóbizottságnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 16:57
Varga Mihályt viszont meghallgatták.
Makro / Külgazdaság Évek óta nem volt ilyen: kamatot emelt a Bank of England
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 15:47
Erre vártak az elemzők is előzetesen.
Makro / Külgazdaság Kevesebb pénzt költene gazdaságfejlesztésre a Tisza, mint korábban a Fidesz, de az eredmény mégis más lehet
Imre Lőrinc | 2026. november 5. 12:50
Kevesebb pénzt irányoz elő a Tisza-kormány a jövő évi költségvetésből gazdaságfejlesztésre, mint az Orbán-kormány tette az utolsó évében. 2026-ban közel 5050 milliárd forintot szánt az április 12-én leváltott kabinet erre a célra, míg Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter a jövő évi büdzsé kapcsán mintegy 4000 milliárd forintról beszélt. Bár a magyar állami hozzájárulás mértéke az elmúlt években folyamatosan emelkedett, a három évig csak stagnáló GDP mégsem azt mutatja, hogy jól hasznosultak volna ezek a források.
Makro / Külgazdaság Rég volt ekkora különbség a benzin és a dízel ára között
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 09:51
A két üzemanyagtípus közötti árkülönbség továbbra is jelentős.
Makro / Külgazdaság Annyit lógtunk a neten, hogy a tőzsdei cégen is meglátszik
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:49
Közzétette harmadik negyedéves jelentését a Magyar Telekom.
Makro / Külgazdaság Donald Trump kezében két bunkósbot maradt – Magyarországra is hat az amerikai félidős választás
Imre Lőrinc | 2026. november 4. 18:28
Miután a Tisza-kormány kipipálta a házi feladatait a hosszú távú gazdasági és költségvetési pálya kijelölésével kapcsolatban, a befektetői figyelem ismét a globális folyamatokra irányulhat a magyar eszközök viszonylatában is. Az amerikai félidős választás hosszabb távon két nagyon fontos kérdést vet fel a piacokon: mi lesz az egyre inkább a túlkapás jeleit mutató mesterségesintelligencia-lázzal, valamint a hosszú lejáratú állampapírhozamok alakulásával? Ezek a forint és a magyar konvergenciapálya szempontjából sem lényegtelen dilemmák.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG