4p

Összesen 154 országot sorolt be a kormány az utazásra nem javasolt államok közé. Ez az utak lemondása miatt fontos, mert így bánatpénz nélkül a befizetett teljes díj visszajár.

Ha valakik nem örültek annak, hogy a kormány a külföldi országokat július 15-től három - piros, sárga, zöld  - kategóriába sorolta, akkor azok az utazási irodák voltak. Ez ugyanis azt jelentette, hogy a Külgazdasági és Külügyminisztérium nem javasolja utazásra azt a 154 államot, amely a beutazási szabályok szigorítása kapcsán a piros kategóriába került, mert a Covid-19 betegséggel való aktuális fertőzöttségi mérték súlyosnak minősül.

Ilyen sok ország vélhetően még soha nem szerepelt az utazásra nem javasolt országok listáján. A turizmus szempontjából fontos úti célok közül például Törökország, Egyiptom, Tunézia, Kuba, Mexikó és Izrael a piros kategóriába került. Ez pedig egyáltalán nem mindegy, ugyanis az utazásra nem javasolt kategóriába eső ország esetében egészen más szabályok vonatkoznak egy utazás lemondására, mint egy biztonságosabbnak besorolt ország esetében. Megnéztük például, hogy mi szerepel a Neckermann utazási iroda általános szerződési feltételei (ÁSZF) között erre az esetre:

  • Az utazó/megrendelő az Utazási csomag megkezdését megelőzően bánatpénz fizetése nélkül jogosult felmondani az Utazási csomagra vonatkozó szerződést
  • ha a célállomás helyén, vagy annak közvetlen közelében – amennyiben a célállomás az utazásra nem javasolt utazási célországokat megjelölő felsorolásba felvételre került – olyan elháríthatatlan és rendkívüli körülmények merülnek fel, amelyek az Utazási csomag teljesítését jelentős mértékben befolyásolják
  • Amennyiben az utazó/megrendelő az Utazó rendkívüli felmondási joga alapján felmondja az utazási csomagra vonatkozó szerződést, akkor az utazó/megrendelő az utazási csomag ellenértékeként befizetett teljes díj visszafizetésére jogosult, további kártérítést azonban nem követelhet.

Tehát egyáltalán nem mindegy, hogy melyik állam van rajta a listán, hiszen így nem kell bánatpénzt fizetni és elvileg a befizetett teljes díj visszajár. Természetesen számos utazási iroda tervezett nyári utakat ezekbe az országokba, a kormányzati besorolás pedig most az utasok szempontjából kedvező, az utazási irodák szempontjából viszont kedvezőtlen. Molnár Judit, a Magyar Utazási Irodák Szövetségének elnöke ugyanis már tavasszal arra panaszkodott, hogy mivel az utazási irodák – az egész kontinensen – nem kapják vissza az általuk már tovább utalt pénzt, természetesen ők sem tudják visszaadni az utasnak azt, ami nincs náluk.

Lehetne persze rosszabb is a helyzet, ugyanis például az Egyesült Államok annak ellenére a sárga és nem a piros csoportban található, hogy csütörtökön több mint 77 ezer új fertőzöttet regisztráltak, míg mondjuk Mongóliát a pirosak közé tette a kormány, holott összesen 262 fertőzöttről tudnak. Horvátország pedig egyenesen a zöld kategóriában van - vagyis korlátozás nélkül lehet jönni-menni -, pedig szerdán 86-tal nőtt és elérte a 4039-et az új fertőzöttek száma.

Már csak azért sem valószínű, hogy túl sok magyar akarna a 154 piros vagy a 11 sárga ország valamelyikében nyaralni, mert visszaérkezéskor szigorra kell számítania.

  • Belépéskor egészségügyi vizsgálat tűrésére köteles
  • Ha nincs fertőzés gyanúja, akkor is 14 napos karanténba kell vonulni 

A piros és a sárga csoport között igazából csak az a különbség, hogy a piros csoportba tartozó 154 országból nem magyar állampolgár be sem léphet Magyarország területére, míg a sárgából beléphet, ha nem fertőzött.

Ki repül a Balkánra?

A Wizz Air-t látszólag egyelőre nem nagyon érdekli, hogy melyik ország hova tartozik. Repül a zöld Madridba, a sárga Londonba és a piros Tiranába vagy Tel-Avivba is. Néhány járatát azonban felfüggesztette a magyar gyökerű fapados: Észak-Macedónia, Montenegró, Koszovó és Bosznia-Hercegovina is piros besorolást kapott a járványügyi listán, vagyis aki magyar állampolgárként utazna onnan Budapestre, azt 14 napos karanténra kötelezik, külföldi állampolgár pedig nem jöhet be onnan Magyarországra. A korlátozások nélkül sem volna sok értelme fenntartani az érintett járatokat, annyira nincsenek utasok. Ígéretük szerint a törölt járatok árát 30 napon belül visszaadják, de nem mindegy, hogy az utazásig 14 napnál több vagy kevesebb nap volt hátra a foglalás törlésekor.

Az sem könnyíti meg az utazók sorsát, hogy augusztus 1-jéig vállalja át csak az állam a PCR-tesztek költségét a beutazók számára a négy nagy orvosi egyetem és a Nemzeti Népegészségügyi Központ laborjában, utána a beutazóknak ezt maguknak kell fizetniük.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Versenyfutás az idővel: mennyi pénzt szerezhetnek vissza Magyar Péterék Brüsszelben?
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 19:06
Még meg sem alakult az új kormány, leendő képviselői máris tárgyalnak a belga fővárosban arról, hogyan lehetne feloldani a távozó Orbán-kormány jogállam-ellenes lépései miatt befagyasztott eurómilliárdokat. Az idő ugyanis szorít, augusztus 31-éig teljesíteni kell az Európai Bizottság által szabott feltételeket, december 31-éig pedig le is kell zárni a kifizetéseket. Ezt járta körül a Trend FM-ben hétfő délelőtt főszerkesztőnk, Csabai Károly, aki az adás második részében a hazai ár- és kamatstopok lehetséges jövőjéről is beszélt.
Makro / Külgazdaság Szijjártó Péter és Vitályos Eszter is helyet kap a Fidesz padsoraiban
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 16:36
Megalakult a Fidesz frakciója.
Makro / Külgazdaság Negatívról stabilra – döntött a hitelminősítő
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 13:37
Jó hírt kapott a kínai gazdaság.
Makro / Külgazdaság Mosolyt csalt Magyar Péter arcára Mészáros Lőrinc
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 13:17
Itt a válasz a hétfői levélre.
Makro / Külgazdaság Ukrán segítséggel épülne a lengyel drónarmada
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 12:58
Kell az ukránok szakértelme.
Makro / Külgazdaság Hiába a fölényes Tisza-siker, Varga Mihályék még nem lazíthatnak
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 12:49
Ezt mutatja a Monetáris Tanács keddi kamadöntése előtt az Mfor Elemzői Konszenzus.
Makro / Külgazdaság Ez lehet a Tisza-kormány egyik legnagyobb gazdasági kihívása
Imre Lőrinc | 2026. április 27. 12:18
Az Orbán-kormány 16 éve alatt összességében nem sikerült csökkenteni a Budapest és a vidéki régiók közötti gazdasági különbségeket. 2016 környékén valamelyest szűkült az olló, de a 2020-as évek után visszatértünk a startvonalra, vagy talán még azon is túlra. A Tisza most ismét nekikezdhet a felzárkóztatásnak.
Makro / Külgazdaság Érdekes közleményt adott ki a kormány, Orbán Viktorról szó van benne, a vagyonmentésről nem
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 12:04
Nem tűnik el hetekre a leköszönő miniszterelnök? De mi a helyzet a bécsi repülőtérről felszálló magángépekkel?
Makro / Külgazdaság Keddtől megint érdemes szemkötővel menni a benzinkútra
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 11:41
Itt a fordulat, újra meglódulnak felfelé a piaci árak.
Makro / Külgazdaság Mészáros Lőrinc a munkavállalói miatt aggódik, megkereste Magyar Pétert
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 10:51
Nem szeretik a bizonytalanságot a Mészáros Csoportnál.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG