3p

Hiába közölt a vártnál kedvezőbb munkaerőpiaci adatokat a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) májusban, az elemzők szerint ez nem feltétlenül utal trendfordulóra. A demográfiai folyamatok, a vendégmunkások behozatalának szigorítása is kockázatot jelentenek, tartalék pedig a fiatalok és az idősek, valamint a külföldön dolgozók hazacsábításában lehet. Az ingázók száma egyébként több mint 6 éves csúcsra ugrott.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, a vártnál kedvezőbb adatokat publikált a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a hazai munkaerőpiacról. 2026 májusában a 15–74 éves foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 654 ezer főt tett ki. A munkanélküliek száma 209 ezer fő, a munkanélküliségi ráta 4,3 százalék volt Magyarországon

A foglalkoztatottak májusban mért száma az idén mért eddigi legmagasabb érték. „A 4 millió 654 ezer fő havi szinten 35 ezres bővülést jelent – éves összevetésben persze továbbra is mérséklődő foglalkoztatást látunk, de 'csak' 11 ezer fővel maradt el a foglalkoztatottak száma az egy évvel korábbitól” – írta a friss adatközlésre reagálva Regős Gábor, a Gránit Alapkezelő vezető közgazdásza, amiről laptársunk, a szintén a Klasszis Médiához tartozó Mfor számolt be.

Abban egyetértenek az elemzők, hogy a tavaszi hónapok némiképp kedvezőbb képet mutatnak a hazai munkaerőpiac állapotát illetően. Azonban, ha egy hosszabb, 1 éves periódust vizsgálunk, már az látszik, hogy a 15-74 éves korosztályban 33 ezerrel csökkent a foglalkoztatottak száma.

Sőt, mivel a közfoglalkoztatottak száma is enyhén emelkedett (71 ezerre), az elsődleges munkaerőpiacon 48 ezerrel dolgoztak kevesebben idén tavasszal, mint egy évvel korábban – emelte ki Molnár Dániel, az MGFÜ Gazdaságelemzési Központ vezető elemzője. A foglalkoztatás mérséklődésében a külföld elszívó ereje is szerepet játszott.

„Nőtt a hazai háztartásban élő, azonban külföldi telephelyen dolgozó, azaz ingázók száma. 120 ezer fölötti létszámra legutóbb a koronavírus-járványt megelőzően volt példa”

- mutatott rá Molnár Dániel. Egy évvel korábban még 106 ezren állt ez a mutató.

Virovácz Péter, az ING Bank vezető közgazdásza az év egészében 4,5 százalékos munkanélküliségi rátára számít, ami emelkedést jelentene a március és május között látott 4,3 százalékhoz képest. Balog-Béki Márta, az MBH Elemzési Centrum szenior elemzője 4,6 százalékos mutatót vár.

A teljes cikkben arról is olvashatnak, hogyan dolgozik a magyar munkaerőpiac ellen a népességfogyás. Az elemzők emellett a Tisza-kormány által tervezett, vendégmunkás-behozatalra vonatkozó szabályok szigorítására is reagáltak.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Csalóka a nagy építőipari fellendülés
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 18:55
A közel 22 százalékos éves növekedés ugyanis csak néhány nagy infrastrukturális beruházásnak köszönhető, miközben a vállalkozások egy része a tartalékai megőrzése érdekében elbocsátásokra kényszerülhet – nyilatkozta Koji László, Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnöke a Trend FM-nek. 
Makro / Külgazdaság Ennyivel drágult a lakásbiztosítás a díjbefagyasztás feloldása után
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 16:25
A harmadik negyedévben átlagosan 3,6 százalékkal emelkedett a lakásbiztosítások díja. Az alapdíjak befagyasztását a biztosítótársaságok 2026. június 30-ig vállalták.
Makro / Külgazdaság Rábólintott az EU, hogy a Baltikum felé terjeszkedjen a magyar óriás
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 15:04
Észt bankot vásárol fel az OTP.
Makro / Külgazdaság Így vélekedik az EU biztosa és Kármán András a 4,2 milliárdnyi uniós forrásról
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 14:07
Michael McGrath, az Európai Bizottság demokráciáért, jogérvényesülésért, jogállamiságért és fogyasztóvédelemért felelős biztosa és Kármán András pénzügyminiszter is boldog a kondicionálási eljárás vége után.
Makro / Külgazdaság Ők leszek az NVVH elnökhelyettesei
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 13:40
Ötvös Károly közpénzügyi, Gellért Károly Árpád vádemelésért felelős, valamint Terhes Tibor Dávid fellebbviteli elnökhelyettese lesz a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatalnak.
Makro / Külgazdaság Így változtathatja meg a Baross Gábor-terv a magyar vasutat
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 11:33
Végignéztük a Baross Gábor Vasútfejlesztési Tervet: az uniós forrásokkal hosszú idő után először indulhat biztos anyagi háttérrel a magyar vasút átalakítása.
Makro / Külgazdaság Ki érti ezt? Megint ugyanaz történik a magyar benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 09:09
A nemzetközi helyzetet nem éppen tükrözik az itthoni árfejlemények az üzemanyagok piacán.
Makro / Külgazdaság A vasútépítés volt az építőipar egyik húzóereje augusztusban
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 08:30
A 142 százalékos növekedés hozzátett az építőipar augusztusi erős teljesítményéhez, az új szerződések volumene viszont visszaesett.
Makro / Külgazdaság Magyar Péternek emiatt fájhat a feje: mérlegre tette a GKI az uniós ezermilliárdokat, ez sült ki belőle
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 06:52
Óriási összegek, de csak mérsékelt hatás? Erre jutottak a szakértők.
Makro / Külgazdaság Ilyen jövő várhat ránk: az IMF szerint az egész világ a gázra léphet, még az oroszok is
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 06:24
Idén már nem változik semmi, jövőre viszont minden jelentősebb gazdaság meglódulhat.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG